2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Óriási a kínálat a tartalmas vakációzásra, csak a szülő zsebe bírja

Sok szülőnek okoz fejfájást ez a kérdés, hiszen, ha nincs nagyszülő, aki vigyáz a gyerekre, nem egyszerű megoldani a kisebb, még nem önálló csemete felügyeletét, amíg a szülők dolgoznak. De ha van is aki vigyázzon rá, a szülők általában azt szeretnék, hogy ne unatkozzon, ne a képernyőt bújja, hanem tartalmas kikapcsolódásban legyen része. Erre kínálkozik kiváló megoldásnak a tábor, amiből rendkívül gazdag a kínálat, mind az ottalvós, mind pedig a napközi változat terén, azonban a szülőnek jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha azt szeretné, hogy gyerekének társaságban, izgalmas és fejlesztő programokban legyen része. A környékünkön elérhető táborozási lehetőségek közül szemelgettünk a teljesség igénye nélkül, hiszen olyan sok van, hogy lehetetlen mind felsorolni. A keresgélő szülőknek a taborok.ro honlap nyújthat segítséget, ahol a kínálat egy része megtalálható.

Fotók: Solidaris Egyesület


Tartalmas kikapcsolódás a keresztény értékek jegyében

Segítség a szülőknek és tartalmas kikapcsolódást kínál a gyerekeknek a vakációs bibliahét, amit az egyes felekezetek és egyházközségek felváltva szerveznek meg, lefedve a vakációs hetek nagy részét.

A magyarok lakta területeken szinte nincs olyan régió, ahol ne szerveznék meg a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány által összeállított vakációs bibliahetet. A nyári vakáció szinte minden hetére jut egy vakációs bibliahét a nagyobb városokban, hiszen több felekezetnél szervezik az alkalmakat, s vannak olyan gyerekek is, akik bekapcsolódnak a reformátusok, unitáriusok és katolikusok programjaiba is. Bibliai történeteket dolgoznak fel, kézműveskednek, interaktív játékokat játszanak a gyerekekkel az önkéntesek. Fontos szempont, hogy a foglalkozásokon való részvétel ingyenes, és mindenik egyházközség felekezettől függetlenül fogadja a kikapcsolódásra vágyó gyerekeket.

A KOEN alapítvány munkatársai minden évben új programot állítanak össze, gondoskodnak segédanyagokról, a játékok és az énekek kiválasztásáról. Az induláskor, 1993-ban a részt vevő gyermekek száma ezer körül volt, számuk évről évre növekedett, 2021-ben már több mint 30 ezer gyermek vett részt az egész Kárpát-medencében. Bartha Csaba, a program marosvásárhelyi koordinátora elmondta, nincs egy összesítés arra vonatkozóan, hogy Marosvásárhelyen, illetve a megyében az egyes egyházközségek mikor szervezik meg a vakációs bibliahetet, az időpont annak is függvénye, hogy mikorra sikerül beszervezni az önkénteseket, akik besegítenek a foglalkozásokba. Vannak közösségek, ahol évek óta ugyanabban az időpontban tartják.


Az első tábori élmény meghatározó

Már jövő héten, a nyári szünidő első hetében élménydús kalandra hívja a Havad községhez tartozó Gegesbe a legkisebb táborozókat, az 1–4. osztályosokat az Educational Reborn – EDUR Egyesület. A június 24–28. közötti élménytábor sokaknak ez az első ottalvós kirándulása, elsősorban azon gyerekeknek szánják, aki először tapasztalják meg, hogy mit jelent egy nyári tábor, hosszabb idő távol a szülőktől. Kiss Gellért táborszervező elmondta, meghatározó, hogy milyen élmények érik a gyereket élete első táborában, hiszen, ha ez negatív, elrettenti őt a táborozástól. Megjegyezte, a kisebbeknél, akik először vannak idegen környezetben, távol a szülőktől, az első két este előfordul, hogy sírnak, de a tapasztalat az, hogy a harmadik estén már könnyebben elalszanak, ekkor áll be a fordulat, és kezdik el jól érezni magukat – jegyezte meg Kiss Gellért, aki szerint nagyon fontos, hogy a szülő partner legyen ebben, megbízzon a szervezőkben, és biztassa a gyermeket az ottmaradásra.

A szervezőtől megtudtuk, hogy az Educational Reborn Egyesület szinte a teljes nyár folyamán biztosít táborozási lehetőségeket a különböző korosztályú gyerekek számára, július 8–13. között 1–8. osztályosoknak román nyelvtábort, július 15–20. között a 10–16 éveseknek biciklis élménytábort, július 29. – augusztus 3. között pedig a 12–16 éveseknek programozótábort (kezdőknek), a 9–16 éveseknek pedig gitár- és zenetábort szerveznek, majd augusztus 7–12. között tinitáborba várják a 12–16 éves korosztályt. Kiss Gellért szerint a román nyelvtábor és a zenetábor a legnépszerűbb, előbbiben már csak néhány hely maradt. – A magyar gyerekek körében rendkívül népszerű a román nyelvtábor. A Nyárád- és Küküllőmentén élő gyerekeknél, de sok esetben a városon élőknél is gondok vannak a románnyelv-használattal, ezért megpróbáljuk játékosan ledönteni azokat a falakat, amelyek a román nyelv használata kapcsán élnek a diákokban, gyakran rettegve mennek be órára, félnek megszólalni – mutatott rá a szervező. A román nyelvtáborba 1–8. osztályosokat várnak, csoportokra osztva foglalkoznak velük, életkor és tudásszint függvényében.

A biciklitábor is élménydúsnak ígérkezik, a szervezőtől megtudtuk, nem az a cél, hogy a táborozók naponta 30–40 km-t megtegyenek két keréken, hanem, még mielőtt kigurulnának az aszfaltra, felkészítik őket arra, hogy biztonságosan tudjanak kerékpározni. Teszik ezt ügyességi, illetve egyensúlygyakorlatokkal, megismertetik velük az alapvető közlekedési szabályokat, ugyanakkor megtanítják őket a kisebb technikai problémák megoldására, például a váltó vagy a fék beállítására, gumibelső foltozására, cseréjére – sorolta a tábor előnyeit a szervező.

Az Educational Reborn Egyesület táborainak egy része Gegesben zajlik, a református egyházközség tábori központjában, a többi pedig Vármezőn, az egykori jurták helyén készült korszerű létesítményben. A környékbeliek mellett Kolozsvárról, valamint a Székelyföld különböző szegleteiből is érkeznek táborozók. Kiss Gellért hangsúlyozta: arra kiemelten odafigyelnek, hogy az ottlét alatt a gyerekek étrendjéből kiszűrjék az egészségtelen ételeket, így kizárólag a nagymama főztjét felidéző, házias ételek kerülnek a gyerekek tányérjára. Az ottalvós táborok ára változó, átlagban 730–1250 lej között mozog.


Szakácskodnak vagy bábszínésszé válnak

Akik nem szeretnének ottalvós táborozást, azoknak a marosvásárhelyi Fluent nyelviskola idén is számos, szórakoztatónak ígérkező napközi tábort kínál, elsősorban olyan gyerekeket várnak, akik a jó hangulatú programok révén egyúttal a román nyelvtudásukat is szeretnék fejleszteni. Kelemen Kinga, a nyelviskola vezetője érdeklődésünkre elmondta, idén is arra törekedtek, hogy tematikus táborokat kínáljanak, amelyek ötvözik a kikapcsolódást a játékos, interaktív tanulással. Így született meg a színházi és drámatábor ötlete is, amit a magyar gyerekek számára július 1–5. között tartanak (a 9–13 éves korosztálynak), egy bábszínésszel együttműködve; a hét során az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházba is ellátogatnak. Izgalmas beszéd- és színjátszó tevékenységek várhatók, a résztvevők egyebek mellett felfedezik a színházi világot, megismerik az előadások előkészítési folyamatát, megtanulják kezelni a bábokat.

Különleges élményeket kínál a Junior Master Chef kulinárius táboruk is, amit július 8–12. között szerveznek a koronkai Family Kitchen vállalkozással. Ez a tábor a tavaly nagy népszerűségnek örvendett, hiszen szakácskötényt köthetnek a 10–16 év közötti gyerekek, akiket a sütés-főzés rejtelmeibe avatnak be; olyan ételeket készítenek, amiket maguk is elkészíthetnek otthon egyszerű alapanyagokból. Ugyanakkor az egy hét során próbálják a különböző nemzetiségek – olasz, kínai – konyhájával, a különféle ízvilágokkal megismertetni a gyerekeket. A gasztrotábor lehetőséget kínál arra is, hogy a konyhában, a sütés-főzés során gyakran használt kifejezéseket, a fűszerek, alapanyagok megnevezését románul is elsajátíthassák a gyerekek – hangsúlyozta Kelemen Kinga. Akik idegen nyelvet szeretnének tanulni, vagy a kommunikációjukat szeretnék fejleszteni, azokat augusztus 12–16. között a nyelviskola Dózsa György utcai székhelyére várják a német/angol vakációs klubba, ahol a nyelvek felfedezése mellett izgalmas, szabadulószoba-rejtvény tematikára épülnek a foglalkozások. Ez a tábor a 8–13 éves korosztálynak ajánlott. A Fluent nyelviskola délelőttönként zajló egyhetes napközi táboraiban való részvétel 750-995 lejbe kerül.


Vakációs móka a Lurkó-kuckóban

Vakációs lurkó-móka címen a marosvásárhelyi Lurkó-kuckó Egyesület 2–12 éves gyerekek számára szervez foglalkozásokat június 24. – szeptember 9. között hétköznapokon 8-tól 16 óráig.

Terítékre kerülnek a kamaszkorra jellemző problémák is

Idén három táborral várja a különböző korosztályú gyerekeket a festői környezetben fekvő bedei táborhelyére a Solidaris Egyesület, július 15–20. között a 10–14 éves korosztályt a Selfie táborba, augusztus 5–7. között a hat-tíz éveseket a beszoktató élménytáborba, újdonságként pedig augusztus 8-11. között a 14–18 év közötti fiatalokat az Ellen(szer) táborba hívja. Összesen nyolcvan gyereket táboroztatnak az idén, a táborozók mintegy fele a költségek csupán egy részét fizeti, vagy pedig teljes felmentést kapott ezek kifizetése alól, ugyanis senkit sem utasítottak el, azt szeretnék, hogy azok is megtapasztalják a táborozás élményeit, akiknek a családja nem tudja fedezni a költségeket. Ezért az egyesület felajánlásokból egészíti ki a hiányzó összegeket, bárki támogathatja egy-egy gyerek táboroztatását 350 lejjel. 

Az újdonságnak számító kamasztábor ötlete kapcsán Sajó Norbert, a gyerektábor-szervezés terén több mint tizenöt éves tapasztalattal rendelkező Solidaris Egyesület vezetője elmondta, azzal szembesültek, hogy visszatérő táborozóik, az egykor édesanyjuk után síró, nehezen elmaradó tíz év alatti gyerekek felnőttek, betöltötték a 14 évet, és nehéz volt azt mondani nekik, hogy már nem jöhetnek táborozni. Egyesek visszatértek ugyan segítőként, de látták rajtuk, hogy igazából a tábori lét izgalmaira vágynak. 

– Azt is látjuk, hogy rengeteg problémával küszködnek, még a vidéken élő kamaszok is, kábítószer, alkohol, rendőrségi ügyek, erőszak, az online világ bűvöletében élnek, a számítógépen agresszív játékokat játszanak. Otthon nem akarnak ilyesmiről beszélni, falat húznak maguk köré, ugyanakkor úgy érzik, nincs akivel beszélgessenek az őket foglalkoztató dolgokról. Ezért megpróbálunk egyfajta mediátori szerepet vállalni, és tabuk nélkül elbeszélgetni velük; a bizalom, úgy érezzük, az évek során felépült, hiszen úgymond a szemünk előtt nőttek fel. A 14 éven felüliek táborába meg szeretnénk hívni a nyárádszeredai rendőr testvérpárt, hogy segítségükkel szembesítsük a fiatalokat a tettek következményeivel, például, hogy milyen következményekkel jár az ittas vezetés, vagy ha kábítószer hatása alatt ül valaki volán mögé, mit jelent a későbbiekre nézve, ha valakinek a nevére még kiskorúként bűnügyi dossziét állítanak össze. Sok fiatal tudja, hogy nem helyes, de nem méri fel, milyen súlyos következményei lehetnek bizonyos cselekedeteknek – világított rá Sajó Norbert. 


Hagyományos házikenyeret sütnek

A programok kapcsán megjegyezte, főleg a kisebbek, a tíz év alattiak esetében gyakori, hogy párban jönnek, baráttal, osztálytárssal, jobban érzik magukat, ha van legalább egy ismerős. A 10-14 évesek esetében kiemelt hangsúlyt fektetnek az önismeret, énkép témakörre. Ez a korosztály ugyanakkor általában azt igényli, hogy együtt dolgozzanak, például fessenek le, javítsanak meg valamit, egy kerítésjavítást, gyümölcsszedést mindig szívesen bevállalnak a faluban is a gyerekek. A tíz éven felüliek táborába meghívták Nagy Ida nénit, egy hagyományos marosvásárhelyi pékség tulajdonosát, hogy a lányokkal kenyeret dagasszanak és süssenek. A fiúk számára pedig beszerveztek néhány példaértékű életutat felmutató üzletembert, vezető beosztásban dolgozó férfit, akik kis csoportokban foglalkoznak majd velük, különféle feladatokat végeznek el, eközben pedig a fiúk feltehetik nekik a kérdéseiket. 

A hat-tíz évesek két éjszakát töltenek a bedei táborban, az elsődleges cél esetükben az, hogy aki először táborozik, annak jó élmény legyen; nagy hangsúlyt fektetnek a rajzra, kézimunkára, túrázásra, de nem szeretnék őket túl sok programmal terhelni – hangsúlyozta az egyesület vezetője.

Természetismeret a Milvusszal

A Milvus Csoport természetismereti táborba várja a 10–15 éves gyerekeket július 18–22. között. A helyszín a Gyergyói-medencében, a növény- és állatvilágban gazdag vaslábi láp védett terület környéke. Az öt nap alatt a gyerekeknek lehetőségük lesz megismerni a mocsár élőlényeit, felfedezni a Súgó-barlangot, megismerkedni a növényvilággal, a madárhangokkal, kipróbálni a madárgyűrűzést, és sok más oktató és szórakoztató tevékenység is várja őket. Az ötnapos táborozás 1000 lejbe kerül. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató