2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mesterséges intelligencia a Sapientián

  • 2023-11-15 15:00:00

  • -

PontKom konferencia

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem november 16–17-én ad otthont a PontKom eseménynek, amelyet a kommunikáció és közkapcsolatok szak III. éves diákjai szerveznek. Idén kerek számot ünnepelnek, ugyanis novemberben 10. alkalommal kerül megszervezésre a rendezvény. Témája a sokunkat érdeklő mesterséges intelligencia. A konferencia apropóján Zsombori Nórával, a PontKom szóvivőjével beszélgettünk. 

– Minden évben próbáltunk olyan témát választani, ami a legtágabb értelemben érinti a közönségünket. Nemcsak a kommunikáció szakos hallgatókat, hanem az egyetem más diákjait, illetve külsősöket is, és idén úgy gondoltuk, hogy a mesterséges intelligencia kiemelten foglalkoztatja a ma emberét, és a legnagyobb hatással lesz a jövőre is – nyilatkozta Zsombori Nóra.

– Próbáltuk minél változatosabbá tenni az előadók listáját, igyekeztünk magyarországi szaktekintélyeket is meghívni, hogy színesebbé tegyük az előadói palettát. Szeretnénk ünnepi keretet adni az eseménynek, mivel ez a tizedik. Egy másik szempont az volt, hogy a mesterséges intelligencia támakörét a lehető legjobban kibontsuk. Gondolok itt a menedzsmentre, a mesterséges intelligencia használatára az informatikusok körében stb. – kaptuk válaszul arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján válogatták össze az előadókat. 

– A Sapientia EMTE tanári karából többen jelen lesznek az eseményen, valamint olyan szakemberek is eljönnek, akikkel kevés esélyünk van találkozni a mindennapokban. Alkalmunk lesz meghallgatni W. Szabó Pétert vagy Mattyasovszky-Philipp Dórát. 

Úgy gondoltuk, hogy legyen úgymond itthon ez a rendezvény, hozzuk vissza a Sapientiára. Nagyon könnyen megközelíthető helyszín, parkolóhelyekkel, ami mindenképpen előnyös. A termek felszereltsége is megfelelő ahhoz, hogy lebonyolítsuk a rendezvényt. Miért vinnénk máshová, hogyha ez a Sapientia rendezvénye?

Nóra otthonként hivatkozott az egyetemre, amely mutatja, milyen fontos számukra az esemény, illetve az egyetem. 

– Hirdetjük a konferenciát a Facebokoon, az Instagramon, és idén egy TikTok-oldalt is készítettünk az eseménynek. Én most személy szerint nem a tartalomkészítők közé tartozom, azonban az a tapasztalat, hogy a TikTok-oldalnak a kezelése veszi a legtöbb időt igénybe. A videók elkészítése, szerkesztése sok időt vesz fel – tette hozzá a szóvivő. Elmondása alapján tehát nemcsak az előadást szervezik gőzerővel, de a közösségi médiára is hangsúlyt fektetnek, hogy minden érdeklődő megtalálja azt a szórakoztató és informatív platformot, amelyre szüksége van. 

– Jelenleg 27-en vagyunk a szervezőcsapatban, és azt gondolom, jól kiegészítjük egymást. Mindenkinek jól megy a munka, mindenki abba a csoportba tartozik, amihez úgymond a legjobban ért, ezt tartottuk szem előtt, amikor kiválasztottuk a szponzorosokat, szóvivőket, az előadókkal kapcsolatot tartókat, főszervezőket. Jó köztünk az együttműködés, jól megoldjuk a problémákat.

 A nézetkülönbségeket és akadályokat is nagyszerűen kezelik harmadéveseink, mindenkinek az erősségeit használják fel, ami lehetővé teszi, hogy hatalmas odaadással szervezzék az eseményt, amelyre szeretettel és érdekes előadásokkal várunk mindenkit.

Uszkai Erika-Patricia


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató