2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mesekuckó – gyermekoldal

Kajcsa Jenő: A kis lepke meg az aranypettyes esernyő; Láthatatlan barátokat várunk; Megy a kérdés vándorútra…; László Noémi: Afrika

Kajcsa Jenő: A kis lepke meg az aranypettyes esernyő

Gondterhelt a

kis lepke,

bánatfelhő

belepte:

– Kellene egy

aranypettyes

esernyő,

ne áztasson

himihumi

csepergő!

Mert a helyzet

rettentő,

el kell bújnom

kalapnyi nagy

lapu alá,

ha zápor zúg,

vagy a hőség

rekkenő.

  

Ép ez okból

cukiremek

dolog volna

egy divatos

aranypettyes

esernyő.

Ki meglátna,

rám nevetne:

– Jaj, de helyes!

De hetyke

ez a csitri

aranypettyes

esernyőjű

kis lepke.

 

 

 

Láthatatlan barátokat várunk

Gyerekkori játszótársam mindig azt mondta, amikor nyaranta szüleimmel strandolni, kirándulni készültünk, hogy távozásunk után háromszor átbucskázik a fején, legyecskévé változik, és velünk jön. Bizonyára soknak közületek vannak láthatatlan kísérőitek, akik soha sem maradnak le tőletek, és akikkel a legféltettebb titkaitokat is megosztjátok. Ha szeretnétek, hogy a többi kuckólakó is megismerje őket, rajzoljátok le vagy pár sorban mutassátok be őket nekünk.

Alkotásaitokat küldjétek el szerkesztőségünk
postacímére: Népújság szerkesztőség, 540015,
Marosvásárhely, Dózsa György út 9. szám, II. emelet.
A borítékra írjátok rá: Láthatatlan barát. Mesekuckó.

 

 

 

Megy a kérdés vándorútra…

Strandok, erdők, játszóterek, ismerős és sosem látott tájak várják napkeltétől sötétedésig a szünidőzőket. Ha lenne egy varázsszőnyegetek, hova repülnétek rajta? – kérdeztük az egyik kövesdombi gyereksziget bennszülötteitől.

Krisztián Ádám: Afrikába és a Fekete-tengerre. De főleg Afrikába, Szabival.

Tamás: Vissza Horváthországba, hogy fürödjek a tengerben.

Edi: Kínába, álmomban már jártam ott. Előtte vennék egy szótárt is.

Szabi: A sivatagba, ott a legklasszabb. Szürcsit vinnék itthonról.

Öcsike (Tamás): Spanyolországba, hogy mehessek a focimeccsekre és megtanuljak gitározni.

  

 

 

László Noémi: Afrika

Kenya, Burundi, Uganda –

oda menne a víziló,

ha egyáltalán utazna.

 

Kongó, Dzsibuti, Szenegál –

oda menne a krokodil,

de csak a folyóban vegetál.

 

Mali, Kamerun, Gambia –

oda menne az elefánt,

csakhogy túl sok a holmija.

 

Etiópia, Mozambik –

oda menne az orrszarvú,

de az ég alja morajlik,

 

menekül a zebra, ideges a gnú,

reszket az antilop, az íbisz szomorú,

futkos a strucc, a kafferbivaly,

 

csendesen, nyugodtan emelkedik

fejük fölött a Kilimandzsáró

felhőkbe vesző csúcsaival.

 

 

 

Mi történt az unatkozó békákkal?

Kedves gyerekek! Pár héttel ezelőtt, amikor a Mesekuckó kitárta kapuit, arra kértünk benneteket, írjátok, rajzoljátok tovább a Zöld Völgyben unatkozó, új színekre vágyó kisbékák történetét, akik piros „valamit” viselő vendégek számára szerveztek mulatságot. (Mese a piros kalapos békáról: Lengyel mese, átdolgozta Sebők Éva, megjelent lapunk május 31-i számában). Most megtudhatjátok, mi volt az a furcsa hang, amely megzavarta a vidám összejövetelt.

Pávai-Marossy Zsófia (Marosvásárhely, ősztől hatodikos a Bolyai líceumban) így folytatta a történetet:

... Megint kopogtatott valaki, és ez a valaki nagy volt, erős volt, beleremegett tőle a békalak. De amikor Brekeke ajtót nyitott, csak egy piros levelet talált a küszöbön. Ez állt benne:

„Brekeke és Kutykuruty!

Ezt még nagyon meg fogjátok bánni. Minden állat, amely nem piros színű.”

Brekeke nagyon megijedt. Gyorsan elmondta Kutykurutynak, hogy mi áll a piros levélben, majd meg is mutatta neki. Kutykuruty is megrémült.

– Jaj, bátyó. Most mit tegyünk? Ha nem lesz valami piros rajtunk, nagyon pórul járunk. Van valami ötleted, Brekeke?

– Fogalmam sincs, mit tehetnénk – hüppögte elkeseredetten Brekeke.

A vendégek észrevették, hogy a házigazdák bánatosak.

– Egyet se féljetek. Nem lesz semmi baj – vigasztalta őket az egyik katica.

– Harkály úr máris varr nektek két piros kalapot – tette hozzá egy másik.

– Jaj de jó, megmenekültünk – sóhajtott fel boldogan Kutykuruty. A két béka nemsokára fel is próbálhatta a kalapokat, pont ráillett a fejükre.

– Megmenekültünk – kiáltottak fel, és kiugráltak lakásuk ajtaján.

 

És íme, az eredeti változat:

– Kelep! Kelep! Itt vagyok! – bólogatott jókedvűen a gólya. – Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságtokon!

Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! – fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, piros kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton.

Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:

– Jaj, csak baj ne legyen belőle!

A gólya meg a fészkéről belátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat.

– Magától sétáló kalapok? – csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.

– No, már most nem bújtok el előlem! – rivallt rájuk. – Idepiroslik a kalapotok!

Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:

– Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!

– Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! – kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.

Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.

– Hová lettek? – bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!

A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató