Számtalanszor hallhattuk az elmúlt hónapokban, hogy az RMDSZ számára mérföldkő a kisebbségi törvény elfogadása. A törvény elfogadásának utolsó határideje tegnap, június 30-án járt le.
Számtalanszor hallhattuk az elmúlt hónapokban, hogy az RMDSZ számára mérföldkő a kisebbségi törvény elfogadása. A törvény – egyébként hat éve hever a parlamentben – elfogadásának utolsó határideje tegnap, június 30-án járt le. Ez volt az a dátum, amelyet az RMDSZ legfelsőbb vezetői mérföldkőnek neveztek, s amely ugyancsak szerintük „a koalíció szakítópróbája”.
„Koalíciós partnereinkkel mi februárban aláírtunk egy együttműködési megállapodást, amelynek része volt a kisebbségi törvény is, világos, jól meghatározott határidővel. A kisebbségi törvény már 6 éve hever a parlamentben, mindenki elmondta róla a véleményét.(…) Úgy látom, jelen pillanatban sem az ellenzéknek, sem pedig a kormánynak nem lehet semmiféle új érvelése, kifogása ezzel a jogszabállyal kapcsolatosan, hiszen már mindenki elmondott róla mindent.(…) Most annak van itt az ideje, hogy ezt a törvényt elfogadjuk a koalíciós megállapodásban rögzített határidőt betartva, vagyis júniusban, a tavaszi parlamenti ülésszak végéig” – jelentette ki még májusban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Aztán mint tapasztaltuk, a helyzet hirtelen rosszabbodott, az országban csúcsra hágott a magyarellenes hisztéria, és hiába vártuk, hogy mi fog történni június 30-án, nem történt semmi. Mint ahogy nem történt a január elsejei vagy a többi be nem tartott határidő és ígéret nyomán sem. Hallottuk, tudjuk, hogy a koalíció felbomlása politikai válsághoz vezetne, erre pedig nincs szüksége az országnak, mert az a gazdasági életet befolyásolná negatívan. Az RMDSZ pedig azért dolgozik, hogy „a lassú gazdasági növekedést a lakosság is érezze a mindennapjaiban, nem pedig azért, hogy ismét válságba kerüljön az ország”.
Ez a politikai retorika, ami akár logikus és hihető magyarázatnak is elfogadható, hiszen normális ember nem akarhat még mélyebb válságot. Sem gazdaságit, sem politikait. Csakhogy az egyszerű adófizető polgárok, akik a válság és a megszorítások nyomán egyre mélyebbre süllyednek a szegénységbe, napi gondokba, azt látják, hogy az ígéretek ígéretek maradtak, a remények illúziókká foszlottak, a „nagy testvér” pedig a nehezen elfogadott oktatási törvényt megcsonkítani készül, a kisebbségi törvény elfogadására nincs politikai akarat a koalíciós partner részéről sem, a gazdaságélénkítő intézkedések egyelőre legalábbis szép mesének bizonyultak, s a „mérföldkő” kifejezés is amolyan szójáték volt…
A koalíció meg halad. Előre? Vagy éppen ellenkező irányba?
