2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már több mint húsz egészségügyi intézmény kapcsolódna be

A megyei közegészségügyi igazgatóságok, valamint egészségügyi intézmények szakemberei egyeztettek a hat megyét felölelő központi régióban zajló méhnyakrákszűrési projekt kapcsán. Az európai uniós forrásokból finanszírozott kezdeményezésbe már számos egészségügyi intézmény bekapcsolódott.





A méhnyakrák megelőzését, korai felismerését és időbeni kezelését célzó projekt vezetői március hónap folyamán több ízben egyeztettek a Fehér, Szeben, Brassó, Hargita, Maros és Kovászna megye közegészségügyi igazgatóságaival, valamint a központi régióban működő egészségügyi intézményekkel annak érdekében, hogy kapcsolódjanak be az uniós forrásokból finanszírozott projektbe, amelynek a célja a méhnyakrák megelőzése. Ennek érdekében minél szélesebb körű hozzáférést szeretnének biztosítani a nőknek a szűrővizsgálatokhoz a korai diagnózis felállítása érdekében, illetve lehetőséget, hogy azok, akiknél elváltozásokat fedeznek fel, időben megkapják a megfelelő kezelést. 

Ezért felkérték a központi régióbeli egészségügyi intézményeket, amelyekben működik szülészeti és nőgyógyászati osztály vagy szülészeti és nőgyógyászati járóbeteg-szakrendelés, valamint patológiai laboratórium, és lehetőség van szűrővizsgálatok elvégzésére, hogy kapcsolódjanak be a projektbe.

A célcsoportba tartozó nőknek a projekt keretében lehetőség adódik ingyenes Babeş–Papanicolau-vizsgálatra (a 24-29 éves korosztály számára), illetve a 30-64 éves korosztálynak ingyenes HPV-vizsgálatot végeznek a méhnyakrák korai kiszűrése érdekében. A szakemberek ugyanis nem győzik hangsúlyozni, hogy a rendszeres szűrés életmentő lehet, hiszen ha korai stádiumban fedezik fel, a méhnyakrák gyógyítható.

 – Az egyes megyék egészségügyi intézményeivel folytatott megbeszélések célja az volt, hogy felmérjük, milyen mértékben képesek részt vállalni az uniós projekt keretében zajló méhnyakrákszűrésben, rendelkezésükre áll-e a megfelelő humán erőforrás, az egészségügyi és adminisztratív személyzet, a nőgyógyászati és citológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges orvosi felszerelés, ugyanakkor szó esett a női lakosság szűrésen való részvétel iránti igényéről is – mutatott rá dr. Cosmina Cristina Uzun projektmenedzser a Maros Megyei Sürgősségi Kórház által lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A központi régióban működő kórházak érdeklődve fogadták az európai projektben való részvétel lehetőségét, és hajlandóságot mutattak az iránt, hogy partnerként együttműködjenek a Maros Megyei Sürgősségi Kórházzal, valamint a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemmel ezen a téren; több mint húsz egészségügyi intézmény már rábólintott erre az együttműködésre.

Így az elkövetkező időszakban közzéteszik az eljárás menetét, hogy miként kapcsolódhatnak be a szűrésbe azon állami, illetve magán egészségügyi intézmények, amelyek megfelelnek az előírt feltételeknek, hogy szűrővizsgálati lehetőséget biztosítsanak a központi régióban élő 24-64 év közötti nőknek, attól függetlenül, hogy rendelkeznek-e vagy sem egészségügyi biztosítással.

A projektet a Maros Megyei Sürgősségi Kórház a marosvásárhelyi orvosi egyetemmel partnerségben valósítja meg, a méhnyakrák megelőzése és korai felismerése érdekében. A cél ugyanakkor felhívni a hatóságok figyelmét a méhnyakszűrés elvégzésének a fontosságára a központi régióban, és növelni azon nőknek a számát, akik rendszeresen járnak szűrővizsgálatra, és akik tisztában vannak a rákos elváltozások korai felismerésének a fontosságával. A projekt keretében a központi régióban 170 ezer nő részesül majd ingyenes szűrővizsgálatban, és mivel ezeknek a nőknek legalább fele a hátrányos helyzetű közösségekből kerül majd ki, rendelkezésre áll egy kisbuszban kialakított, vizsgálóasztallal, hordozható számítógéppel, a mintavételhez szükséges fogyóanyagokkal felszerelt központ, ami alkalmas arra, hogy a félreeső településeken élőkhöz is eljussanak. Február óta több Maros, illetve Hargita megyei vidéki településen volt már lehetőség az ingyenes vizsgálatra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató