2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Átadták a pedagógusszövetség 2023-as díjait

Az őszi díszben pompázó Szovátán október 14-én, szombaton a Teleki Oktatási Központban tartott ünnepségen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Ezüstgyopár életműdíjjal jutalmazta az oktató-nevelő és a közéleti munkában figyelemre méltó eredményt elért pedagógusokat. A tanulásban, sportban, tudományos munkában, önálló alkotások közlésében kiváló teljesítményt nyújtó diákok pedig a Kós Károly-, a Bolyai Farkas- és a Mákvirág díjat vehették át.

Erdély minden megyéjéből, ahol magyar iskola működik, és a fővárosból sereglettek össze a kitüntetettek és az őket méltató pedagóguskollégák, akiknek a méltatásából kiderült, hogy mennyi jeles, a tanítás mellett komoly tudományos munkát és közéleti tevékenységet végző tanár, tanító vesz részt az erdélyi magyar fiatalok oktatásában. Közülük a kétévente tartott ünnepségen – a megyei RMPSZ-szervezetek javaslatára – a legkiválóbbak vehetik át Ezüstgyopár díjat.

Az ünnepség a Szózattal vette kezdetét, amelyet dr. Orosz-Pál József egyetemi docens vezetésével adott elő az Intermezzo kamarakórus, majd Burus-Siklódi Botond, a pedagógusok szövetségének elnöke mondott köszöntőbeszédet, és üdvözölte a meghívott jeles vendégeket. 

– Azért kimagasló ünnep a díjátadás, mert „ezen a napon együtt, egymás mellett vannak jelen a teremben azok, akik a hétköznapokban a katedra két különböző oldalán foglalnak helyet, két különböző oldalról közelítve meg azt, ami közös érték számunkra. Ez az érték pedig nem más, mint a TUDÁS. Megszerzése és átadása hatalmas erőket mozgatott meg a történelem során, és ma is központi törekvése az emberiségnek” – hangsúlyozta. Nehéz lenne kiszámítani, hogy hány olyan kitartó munkával töltött óra van a díjazásra jelölt kollégák mögött, amikor mindenről megfeledkezve másokért, tanítványaikért éltek, és őket alakítgatva, csiszolgatva egy jobb jövő érdekében munkálkodtak. Az Ezüstgyopár díj csak egy csepp a tengerben a sokszor elmaradó méltatáshoz képest, amelyet megérdemelnének, „de ugyanakkor tisztelgés a mindenkori pedagógus emberi nagysága előtt”. 

A jobb jövő építéséhez azonban szükség van a katedra másik oldalán álló diákokra is, akik kitartással és szorgalommal építik tudásukat, hogy azt majd közösségünk vagy talán az egész emberiség javára kamatoztassák – mondta az elnök, aki az idei Nobel-díjban részesült két magyar tudós példáját említette. 

A továbbiakban dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár (Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság) az anyanyelven folyó oktatás megőrzésének fontosságáról szólt, ami megkönnyíti a tudás átadását. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kiemelten patronálja az RMPSZ-t, hiszen a szervezetet a Szülőföldön magyarul program lebonyolításával bízta meg. A támogatások fontos pillére a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, az iskolák felújítására nyújtott támogatás, amelyek eredményeként korszerű oktatási központok jöttek létre szerte Erdélyben. A helyettes államtitkár gratulált a fiataloknak, akik között ott lehetnek a jövő újabb magyar Nobel-díjasai. „Mert van magyar jelen, és lesz magyar jövő” – zárta ezzel a meggyőződéssel beszédét. 

Az Intermezzo kamarakórus bemutatását követően a műsorvezető Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa vezette fel az Ezüstgyopár díj átadását, mutatta be az átadókat, és olvasott fel részleteket a méltatásokból az alkalomra készült díszes kiadványból. Az 2023-as ünnepségen az Ezüstgyopár díjat 27 pedagógusnak adták át, akik Erdély szinte minden megyéjét képviselték. Érdekes, tanulságos életpályák rajzolódtak ki a közönség előtt a kicsi faluban egy életet eltöltő tanítótól az egyetemi oktatásban is részt vevő tudós tanárokig, akik közül ki-ki a maga helyén a legjobb tudása szerint tette a dolgát. Maros megyéből Szász Irén, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola tanítónője és Pataki László, a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola igazgatója kapott kitüntetést, amiről a későbbiekben bővebben beszámolunk. 

A méltatások közötti szünetekben a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum tehetséges diákjai léptek fel szimfonikus zenedarabokkal. 

A pedagógusok díjazása után a diákoké következett, a tavalyi, 2022–23. tanévi eredményeik alapján. 

A Kós Károly magyar irodalmi díj nyerteseit az országos elnökség háromtagú, magyartanárokból álló zsűrije ítélte oda – komolyan összeállított pontrendszer alapján – a számos irodalmi és nyelvtani versenyen elért eredmény és a diák kötetben, sajtóban megjelent önálló alkotásai alapján – értékelte a díjakat Dáné Szilárd, a tehetséggondozó tanács Kós Károly-díjért felelős bizottságának tagja, majd a 30 pályázóból egy szatmárnémeti, egy kézdivásárhelyi és két kolozsvári diákot jutalmaztak. 

A Bolyai Farkas-matematikadíjak elbírálásának szempontjait Dávid Géza vezette fel, majd négy diáknak adták át. Köztük a Bolyai Farkas Elméleti Líceum két diákja szerepelt: Bartha-Zágoni Csongor (Szilágyi Emőke tanítványa) és Nagy Zsuzsa (Mátéfi István tanítványa). 

A Mákvirág díj történetét, amelynek bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatát osztják ki, és a tanulásban, sportban, művelődési tevékenységekben szerzett pontok alapján lehet kiérdemelni, Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, a díj szülőatyja ismertette. A jutalmat Erdély különböző középiskolái 49 diákjának adták át, akik pár napos szovátai táborozáson vettek részt, hogy megismerjék egymást. 

A díjazottak között négy marosvásárhelyi diák szerepel: a Mákvirág díj bronz fokozatát nyerte el Domokos Anna-Mária és Bodó Bence, ezüst fokozatot kapott Barta-Zágoni Csongor és Forró-Bathó Eszter Anna, valamennyien a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai. 

Az ünnepség a díjazottak rövid műsorával ért véget, a közönség búcsúzóul nemzeti imánkat énekelte.

Ezüstgyopár 2023 – Maros megyei díjazottak és a diákokat kísérő tanárok


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató