Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-03-18 16:00:00
Március 8-án rendhagyó módon ünnepelhettünk együtt Marosludason, ahol az 1-es Számú Általános Iskola tanítónői, Ambrus Melinda, Bartha Éva, Hajdu Edit, Izsák Erika és Kováts Zsuzsanna Ildikó a körzethez tartozó tanítónők segítségével megszervezték meg a harmadikosok versmondó versenyének megyei szakaszát. A verseny helyszíne a marosludasi református gyülekezeti központ volt, ahol Czirmay Csaba Levente, a Marosi Református Egyházmegye esperese mint házigazda köszöntötte a meghívottakat, versenyzőket, a felkészítő tanítónőket, valamint a gyerekeket elkísérő szülőket is.
A szervező iskola igazgatónője, dr. Berar Marcela sikert kívánt a versenyzőknek, ugyanakkor gratulált nekik és felkészítőiknek, hogy a megyei verseny megyei szakaszán vehetnek részt.
Kis István alpolgármester jelenléte és felszólalása újabb bizonyíték a tantestületnek arra, hogy elismeri és támogatja munkájukat, ugyanakkor egy szál virágot hozott minden nőnek, aki bármilyen címen részt vett a versenyen.
A szervezők mindent megtettek azért, hogy a megye bármely részéből érkező diákok és kísérőik jól érezzék magukat. Meleg tea, kalács és kávé várta az érkezőket.
A 28 versenyző igencsak nagy fejtörést okozott a zsűrinek, mert nagyon jól felkészült, ügyes diákok lepték meg egymást túlszárnyaló tehetségükkel, jobbnál jobb előadásmódjukkal, szebbnél szebben elmondott verseikkel. A versenyszámok között játékot, éneket ékeltek be a szervező tanítónők, hogy még hangulatosabbá, élménydúsabbá tegyék a versenyt a gyerekek számára. A versmondás után játék, kézimunka, majd ebéd következett az iskola III-as épületében.
A versenyt a zsűri – tagjai: Molnár Margareta, Jakab Emőke, Máté Emese, dr. Székely Károly, Keresztes Judith – értékelése után a díjkiosztó követte, ahol minden versenyző emléklapot, ajándékcsomagot kapott, a legtehetségesebbek pedig dicséretben részesültek, és természetesen átvehették a dobogós helyezéseket is.
Végül, de nem utolsósorban Fejes Réka tanfelügyelőnő is méltatta a versenyt, aki elmondta, hogy ezeknek a rendezvényeknek már van egy bizonyos szintjük, alább nem adják, és a versenyzők ezt már természetesnek is tartják. Példát mondott arról is, hogy a gyerekek számára ez sokszor nem a győzelemről szól, hanem ennél sokkal többről. Olyan eset is volt, amikor a nyertes diák átadta a helyét egy szomorú kislánynak, aki abban a versenyben nem nyert dobogós helyezést. Kiemelte: ezeknek a gyerekeknek az ott szerzett élmény a többlet, nem feltétlenül az oklevél. Életre szóló élményt is nyújthat egy ilyen versenyen való részvétel.
Minden felkészítő tanítónő emléklapot, ajándékcsomagot és nőnap alkalmából egy szál rózsát vehetett át a szervezők részéről.
Újra megtapasztalhattuk, hogy egységben az erő, és sok kicsi sokra megy. Támogatásból bizonyítottak a szülők, akik önzetlenül támogatták tanítónőinket e nagy méretű megyei verseny megszervezésében és lebonyolításában. A munkában az oroszlánrész a tanítónőké volt, de ugyanakkor jó érzés volt látni, hogy a szülők is felsorakoztak, hogy támogassák kedvenc tanítónőiket.
Iskolánk aligazgatójaként gratulálok kolléganőimnek, akik megszervezték, minden meghívottnak és résztvevőnek, hogy eljöttek és széppé tették a rendezvényt, a zsűritagoknak külön köszönet, hogy a nehéz feladatot vállalták, mert nem volt könnyű eldönteni, hogy ki a legügyesebb a sok ügyes közül. Támogatóinknak pedig köszönöm, hogy a hozzájárulásukkal valóban különleges nőnapban lehetett részünk.
Aszalos Rozália aligazgatónő
Fotó: Hajdu Brigitta