2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hálaadó ünnepség Sáromberkén

A sáromberki református gyülekezet vasárnap hálaadó istentiszteleten ünnepelte templomának felújítását. A közösség szeretetének és hitének, Porkoláb Levente helybéli református lelkipásztor kitartásának, a támogatók önzetlen segítségének köszönhetően született újjá a gyülekezet temploma, lelki háza, nyelvi és szellemi védővára.


Fotók: Antalfi Imola



Sáromberke református közössége hálás, örömteli szívvel ünnepelte vasárnap templomának megújítását. A kiemelkedő jelentőségű eseményt megtisztelte jelenlétével Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja, Nagy Éva, a bukaresti Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa, dr. Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, Veress Róbert esperes, Novák Levente szenátor, Kolcsár Károly parlamenti képviselő, Balogh József Maros megyei önkormányzati képviselő, Siklódi Csongor, Nagyernye község alpolgármestere, helyi önkormányzati képviselők, dr. Benedek Imre professzor, a sáromberki Teleki-kastély új tulajdonosa, de részt vettek az ünnepségen a sáromberki származású lelkipásztorok és a szomszédos települések lelkipásztorai, a község tanintézeteinek pedagógusai, Nemes Gyula nemzetes kapitány és a Régenszéki vitézi rend tagjai.

A zsúfolásig telt templomban az ünnepség a vallásórás gyerekek előadásával kezdődött, Porkoláb Ildikó tiszteletes asszony vezetésével, ezt követte Máthé Péter zongora- és Kiss Vivien hegedűjátéka, Veress Róbert esperes liturgikus szolgálata. Az igehirdetés előtt a kórustagok éneke tette színesebbé az együttlétet. A tiszteletes asszony és Borsi Réka zenetanárnő kétszólamú éneke után a fiatalasszonyok csengő hangon szólaltatták meg a gyönyörű dallamokat. 

Amint az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, dr. Kolumbán Vilmos püspökhelyettes igehirdetésében elhangzott, az ismét régi fényében pompázó, megújult templomban élheti meg Sáromberke református gyülekezete az Istennel és az egymással való közösséget. „A múlt eseményei meghatározzák jelenünket és jövőnket is. Ahogy egykoron a választott nép, úgy a mai gyülekezetek is akkor, amikor beteljesedik az ígéret, amikor valósággá válik, amit imádsággal kértek, hajlamosak elfeledkezni Isten támogatásáról. Választani kell és lehet, hogy hogyan éljünk. Lehet idegen isteneket követni, mai modern, kitalált isteneknek szolgálni az igaz, élő Isten tisztelete helyett. A választás lehetősége folyamatosan előttünk áll: kit, mit választunk? Milyen életet és jövőt? Tagjai vagyunk egy közösségnek, és minden döntésünk kihat a közösségre is. Az, hogy e gyülekezetnek sikerült felújítani a templomot, egy választás és egy döntés volt. Igen, képesek vagyunk, és akarjuk templomainkat építeni, újítani, hogy legyen az élő közösségnek háza. Ez a közösségünk ereje. Tudnunk kell, hogy honnan jövünk és hová tartunk, mi a mienk, mit alkottak az ősök, mit hagytak ránk, és mit kell átörökítenünk az utókorra. E gyülekezetnek a megújult temploma az a közösségi hely, ahol Istennel találkozunk, ahol kérhetjük Isten segítségét az eljövendő időszakra nézve”. 

Porkoláb Levente, a gyülekezet 2001. január 14-én beiktatott lelkipásztora a templomfelújítás folyamatáról beszámolva hangsúlyozta: a templom egy lelki, közösségi ház. Mint elmondta, e folyamat során állandó jelleggel abba a szóba ütközött, hogy: nagyon. „Nagyon nehéz út állt előttünk, hiszen A kategóriás műemlék templomunk esetében az iratok, engedélyek beszerzése nehéz volt. A koronavírus-járvány miatt szintén nehéz időszakot éltünk át, illetve anyagi nehézségeink is voltak, a templomot ugyanis az alapoktól fel kellett újítani. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei. Ugyanakkor már induláskor nagyon sok jó és segítőkész emberrel találkoztunk ezen az úton. A gyülekezet adakozó tagjaival, a kivitelező cégekkel, de mellénk állt a Református Egyházkerület, a Communitas Alapítvány, a Vallásügyi Államtitkárság, a megyei és a helyi önkormányzat és sokan mások. Nagyon hálásak kell legyünk Istennek és azoknak, akik ezen az úton segítettek, támogattak. Ez a felújított templom erősít, vigasztal, hazavár bennünket.”




A templom és az iskolai nevelés Sáromberkén, ahol 200 éve a templom mellé épült a felekezeti iskola, tekintélyes múltra tekint vissza. Erről, a Teleki család történelmi szerepéről Berekméri D. István nyugalmazott történelem szakos tanár számolt be, majd Berekméri Réka egyetemi hallgató énekelt.

„Isten háza, e megújult templom nemcsak kövekből és téglákból, hanem a közösség szeretetéből és hitéből újult meg” – mondta köszöntőbeszédében Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja. Hozzátette: az épület, a templom felújítása nem csupán a fizikai állagának javítását jelenti, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír: azt üzeni, hogy hitünk, közösségünk, hagyományaink tovább élnek és megerősödnek az idők próbái ellenére is. „Amikor egy templomot újítunk fel, nemcsak a múlt emlékeit tartjuk életben, hanem a jövőnk alapjait is építjük. Ez a megújulás azt mutatja, hogy van jövőnk ezen a földön, Erdély szívében, hiszen a hit, amely minket összeköt, élő és folytonos. Nemcsak a falakat látjuk újjászületni, hanem egy közösség erejét is, amely képes összefogni, áldozatot hozni és reményt adni a jövőnek”. 

Nagy Éva, a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa a megújulás és felújítás, a hit, remény, szeretet, valamint a megértés, a társaink gondjaira való figyelem jegyében köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. „Ez a barokk stílusban épült református templom nyelvi és szellemi védővára az itt élő magyar közösségnek. Felújítása büszkén hirdeti a múltat, és bizakodóan tekint a jövőbe, mert, ahol templom épül és szépül, ott lesz jövő” – hangsúlyozta. 

Kolcsár Károly parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhet a gyülekezettel a megújult istenházában. „Szereti Isten Sáromberke református népét és nem csak, hiszen utat mutatott neki, hogy kell tenni. A közösségi érdeket szolgáló munkát választotta Porkoláb Levente lelkipásztor, bár választhatta volna a kényelmet is” – mondta. Utalt arra, hogy az anyaország, az RMDSZ, a Vallásügyi Államtitkárság, a gyülekezetek támogatásával több száz templom újult meg Erdélyben az elmúlt években. 

Cătană Cristina szavalata és a Shalom zenekar ünnepi előadása után, a hálaadó templomszentelő ünnepély végén, dr. Kolumbán Vilmos püspökhelyettes és Beke Mihály András első beosztott konzul leplezte le a templom felújítása alkalmából elhelyezett emléktáblát. 

Az ünnepség részeként a gyülekezeti ház nagytermében festészeti kiállítás nyílt a fiatal festőtehetség, Jakab Zselyke munkáiból, a tárlatot a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének elnöke, Czirjék Lajos méltatta. A nap további részében kulturális programok zajlottak: a Zsurló és az Árvácska néptánccsoportok, Boczog Botond marosvásárhelyi fiatal énekes lépett fel, végül a programsorozatot a népszerű magyarországi énekes, Mező Misi műsora zárta.








Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató