Évtizedek óta visszatérő motívum a „nem adjuk el a hazánkat (nu ne vindem ţara)” szlogen. A szomorú emlékű diktátor ültette el a román hazafiak szívébe a nacionalizmus magját, éberen őrködve, hogy táplálja, és napirenden tartsa a „magyar veszélyt”. Annyira jól sikerült, hogy ha valamiféle csoda folytán felébredne, elámulna rajta, hogy a szélsőséges nacionalizmus magja milyen termő talajra talált és ma, a 21. században is egyik leggyakoribb téma a román politikában. Nem csupán választási kampányok idején, amikor a politikusok szinte versengenek, hogy ki a „jobb román”, hanem „csak úgy”, mintha megszállottak lennének.
Nem felejtettük el, hogy a rendszerváltás euforikus napjait követően hamar kiderült, hogy a nagy összeborulás egyfajta színjáték volt, hiszen hamarosan felgyorsultak az események: a februári könyves-gyertyás tüntetés után már nem nagyon lehetett beszélni magyar iskolákról, aztán jött az első március 15-e, majd a marosvásárhelyi fekete március, a parlamenti Har-Kov jelentés, a Vatra Românească megalakulása, a magyar nyelvű helységnévtáblák, utcanevek lefestése – ez utóbbi a mai napig sem ért véget. Aminthogy az uszító tévéadások sem szűntek meg.
És ezzel el is jutottunk a tulajdonképpeni témához. Vasárnap este az egyik kereskedelmi tévécsatorna azt tárgyalta nagy vehemenciával, szinte megszállottan, hogy Magyarország „darabonként” vásárolja fel Erdélyt, az épített örökséget, a földeket, azzal az alig titkolt céllal, hogy Erdélyt újra magához csatolja. Teszi mindezt „természetesen” az RMDSZ segítségével, illetve a román hatóságok cinkos hallgatása mellett. Onnan indult az egész, hogy Románia legrégibb – hosszú évek óta parlagon heverő, romos – színházát egy magyar alapítvány fogja felújítani. A vitázók szerint a román állam „megadta magát”, és darabonként adja el az országot.
Persze ez sem számít újdonságnak, nem is csodálkozunk rajta. Csupán az időzítés furcsa kissé. Hiszen nincs választási kampány, a kormányalakítás is megtörtént. Hacsak nem „az ellenség megtévesztése” a céljuk. Így akarhatják az emberek figyelmét elterelni a valós problémákról.
A megszállott vitatkozóknak egészen biztos nincsenek hasonló gondjaik. Nyugodtan szíthatják a feszültséget, hiszen köztudott: nehéz helyzetben az emberek fogékonyabbak a nacionalizmusra.
