2021. március 1., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mint ismeretes, a diákok közepes, haladó, illetve kiváló minősítést szerezhetnek a szóbeli vizsgákon, a minősítést nem számítják bele az érettségi átlagba.


Tegnap délelőtt két részre oszlott az iskolák diáksága. A többség számára csupán a nyári szünidő utolsó előtti hete kezdődött meg, a folyosókon fekete-fehérben szorongó fiatalok azonban a középiskolai éveket lezáró erőpróba első izgalmait élték át. A román nyelvismeretet és nyelvhasználatot mérő szóbeli vizsgára 5087 diák iratkozott fel a megyében, 256 érettségizőnek pedig – mivel már az elmúlt években szóbelizett románból vagy jól szerepelt egyes tantárgyversenyeken –, nem kellett vizsgáztató bizottság elé állnia.

– Nem volt túlságosan könnyű, de azért meg lehetett birkózni vele – tudtuk meg Gyéresi Tamástól, a Bolyai líceum egyik végzősétől, akinek egy tudományos szöveget kellett elemeznie.

A Gheorghe Şincai Iskolaközpont egyik tizenkettedikese, Réti Blanka elárulta, ő leginkább az angol nyelvismeretet mérő szóbeli vizsgától és a történelmi ismereteket tesztelő írásbelitől tart, de a román szóbelire is sokat készült.

Mint ismeretes, a diákok közepes, haladó, illetve kiváló minősítést szerezhetnek a szóbeli vizsgákon, a minősítést nem számítják bele az érettségi átlagba. A román nyelvismeretet mérő vizsga ma ér véget, holnaptól anyanyelvükön bizonyíthatnak a tizenkettedikesek.