Megint jönnek, kopogtatnak
2024-11-11 16:00:00
- Kuszálik Péter
A szomszédaim friss híreket hoztak, Alex egy öregecske hírt küldött a távolból. Kézből kontrázta a múlt kedden közölt cikkem mottóját. Ugyanis az embereket minden érdekli, még a szegényedés is. George Mikes könyve 1983-ban jelent meg a szigetországban (How to be Poor), magyarul kilenc évvel később, Budapesten: Hogyan legyünk szegények? Másolatban elküldte a kötet fülszövegét is, ebből idézek: „Életem során mindig igyekeztem minél távolabbra kerülni a pénztől. Általában sikerült.” A humorista életrajza ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. 1912-ben született Magyarországon, egy időben a Színházi Élet „Maga csak tudja, Intim Pista” rovatát vezette. Nagy példányszámú folyóirat volt, nem hinném, hogy aprópénzben kapta a honoráriumát. A bulvársajtó jól fizet, és a munkahelyen ablak is van, nem hasonlít egy szénbánya tárnájához. Az (újság)írók és a színészek abban hasonlítanak, hogy koldust és királyfit egyaránt tudnak alakítani: „Nem sz-számít, csak a pénz jöjje-jöjje!” Ezt a mondást Antalka gyűjtötte a színfalak mögött, amikor 1968 táján a kolozsvári színházban bukfencezett és bohóckodott valamely olasz szerző darabjában.
Mr. Mikestől megtudhatjuk: „szegénynek lenni gyönyörűség, a gazdagság rettentő sok kellemetlenséggel jár, hiszen a gazdaghoz példának okáért folyton betörnek, a villavásárlásból egy sor kellemetlensége származik, s a gazdagnak még akkor is muszáj lovagolnia, ha fél a lótól”. Az aranyköpéseket (de a nagy hírű filozófusok kőbe vésett tételeit is) simán le lehet seperni az asztalról, mert a világ tele van hamiskártyásokkal és mulandó elméletekkel. Mióta az internetet rászabadították a civilekre (kezdetben csak zárt körű használói voltak, ám a feltalálók sírtak, hogy kevés a zsozsó, ezért kicsapták a ketrec ajtaját: „itt van, vigyétek, de előbb fizessetek!”), azóta vélemények milliói zúdulnak ránk, de igazságmorzsák csak elvétve: száz köbméter meddő kőzet után mindössze fél szemernyi valóság…
A Londonban éldegélő George Mikes (aki még fiatalon lelécelt Pestről, és Kádár Jánost csak tévében látta) csupán hírből ismerte a szegények örömét: mert mely nagy gyönyörűség két kocka vajat hazavinni egy negyvenméteres sor kiállása után. A siker érdekében pedig az óhazában maradt barátok meséit is föl lehetett használni, nem haragszik érte senki. A gazdagok gyötrelmei is rendben vannak, nincs tíz napja, hogy megtudtam: András yorki hercegnek gondjai vannak, mert nem tudja fönntartani a harmincszobás kastélyát. De van klasszikus szöveg is raktáron: „Éjfél borult a háztetőkre,/ s kuvikhang szólt a berken át,/ midőn a Bankár útnak indult/ elásni véres aranyát./ Az útkereszten vasdoronggal/ hét ördög várta, s a Halál;/ s mikor kardot rántott, a csontváz/ fülébe súgta: »Lásd, szamár,/ pénzzsákodat hiába véded,/ meghalsz s a kincset elviszem, a kincs helyett eláslak téged,/ akit nem ás ki senki sem.«” Nem tudom, hogy Faludy mester ismerte-e a román mondást, az is a lényegről szól, bölcsen és szűkszavúan: „dricul n-are portbagaj” (= a gyászkocsinak nincsen csomagtartója).
Még egy mozzanat Mikes könyvéről. Az angol nyelvű kötet borítórajzán utcai zenész gitározik, egy hölgy dobna némi aprót a kalapjába, ám a fejfedő az öblével lefelé hever a járdán, mellette kis darab karton: „No thank you”. Ismerős? A múlt héten írtam róla, tessék csak visszalapozni: a fénymásolót megjavító bácsi is elhárította a honoráriumot.
No, de nem kell messzire menni a friss hírekért: a kapu melletti táblára – pár nap különbséggel – egy-egy, hasonló tartalmú hirdetést tűztek. Az egyik szinte könyörög: oly nagyon szeretne a mi blokkunkban lakást vásárolni, hogy a romos állapot sem akadály. Füstös festés, málló vakolat, rozsdás kazán, repedt ablaküveg sem tántorítja el a vásárlástól, lehetőleg azonnal (nehogy értékét veszítse a pénze). Egy igénye van csak: földszint és felső emelet kizárva. Nem kell ingatlanügynöknek lenni ahhoz, hogy a sorok közötti lényeget megtalálja az ember. Gazdag ember akar befektetni, mert azt hallotta, hogy a Novi 7 negyed eladó lakásai jó pénzt fialnak: a külföldi diákok fölös számban érkeznek, és szeretik ezt a negyedet, mert közel van az orvosi egyetem, gyalogosan tizenkét perc. Aki magának venne házat, az az olcsóbb negyedeket veszi célba. (Miért mondtam ezt el? Csak hogy teljen a lap, mert kifogásolnom nem lehet, megakadályozni sem kívánom, mindenki a saját tehetsége és módja szerint szúr ki önmagával. Köszvényes Laci bá úgy vette meg a harmadik lakását, hogy nem vigyázott eléggé, most meg ott áll a penészes szobákkal, és nem tudja kiadni.)
A lakásbiznisz élénkülése beszámít a GDP-be, az pedig igen fontos (nem a nyuggernek, hanem az EU közgazdászainak). Pár évvel ezelőtt olvastam, hogy az ingatlanügynökök száma meghaladta a médiában alkalmazott néhány tízezres hadsereg nagyságát. Ezeknél csak a biztonsági őrök dandárja számosabb. Egy emberöltő alatt sikerült teljes mértékben átalakítani a korábbi gazdasági struktúrát. A hajdani Encsel Mór gépgyárban hatezer volt a dolgozók létszáma 1990 tavaszán, amikor elhagytam a céget. Annak a fele (jó, legyen csak a harmada) komoly tudással rendelkező, értéket teremtő szaki volt. Könnyű volt lebutítani őket házőrzővé, pénzváltóvá, becsüssé, de honnan vesznek majd szakképzett munkaerőt, ha fordul a kocka? Költői a kérdés, mert a kocka már nem fog a jó irányba fordulni.
