Meghibásodtak a vészhelyzeti szivattyúk – néhány észrevétel

A Népújságban 2021. október 1-jén megjelent tudósításban az Aquaserv magyarázza az ivóvízellátási hálózatban bekövetkezett nyomáscsökkenést. Valójában azonban a látszólag nem túl komolynak feltüntetett esemény súlyos hiányosságokra derít – bizony nem valami kedvező – fényt. Mint más hasonló esetben, a magyarázat nemcsak hiányos, hanem zavaros is (ami nem a riporter számlájára írható), ezért kellene hozzá egynéhány pontosítás.

Először is a nyomáscsökkenés nemcsak a cikkben említett alsó városrészekben, hanem a 20 méterrel magasabban levő Kövesdombon is érezhető volt, ahol szerda éjjel egyáltalán nem volt víz. A város legmagasabban fekvő északkeleti részeire vonatkozóan az ott levő tartályokra hivatkozva megjegyzik, hogy azok bizonyos mértékben képesek kiegyenlíteni a nyomáscsökkenést, kifelejtve, hogy a Tudor negyedet és a Kövesdombot is szivattyúzással táplált tartályokból látják el, és amelyek nem voltak megemlítve. De nem került említésre az Unirii lakónegyed sem, holott ott is, a cikkben említett bal parti alacsony városrészekhez hasonlóan, folytonos szivattyúzás segítségével van megoldva a vízellátás. Talán azért, mert az Aquaserv szerint a jelzett negyedekben nem volt nyomáscsökkenés? Ugyanakkor a vízüzem a városon kívül a környékbeli és távolabbi településeket, valamint a Mezőség jó részét is ellátja ivóvízzel. Ezeknél sem volt gond a nyomáscsökkenéssel?

Amikor csütörtök reggel megeresztettem a vízcsapot, a kitóduló levegőt ugyanaz az – évek óta minden reggel megjelenő – jellegzetes szag is kísérte (igen, szagot mondok, mert illatról semmiképp sem lehetne beszélni), mi tagadás, magyarán a csap ezúttal is elszellentette magát. A halványsárga elszíneződés ezúttal nem lepett meg, hasonló esetekben „természetes” velejárója a víznyomás-lengések által felkavart csővezetéki kiülepedéseknek. De már évek óta nem lep meg, csak bosszant a minden reggel rövid néhány másodpercig tartó ugyanilyen jelenség.

Igencsak – és ráadásul kétszeresen is – megtévesztő az az alapvetően helytelen állítás is, miszerint „tartalék szivattyúkkal juttatják el a fővezetékbe a nyersvizet”. A szóban forgó szivattyúk valójában nem tartalék, hanem szükségszivattyúk, vagy másképpen, ahogy a cikk végén végül is csak említésre kerül, vészhelyzeti szivattyúk. Ugyanis tartalék szivattyút majd minden esetben beépítenek az aktív szivattyúk mellé, ilyen esetben kötelezően, mint ahogy a tárgyalt cikk következő mondatából ki is derül. Még zavaróbb a fővezeték emlegetése ebben a szövegközben, mert laikusok olvasatában érthető értetlenséget okoz, hiszen itt nem a kezelt, tehát már ivóvizet szállító fővezetékről van szó, hanem a technológiai vonal nyersvíz-betápláló fővezetékéről, amely normál üzemi körülmények között a gát feletti vízkivételi műtől szállítja a vizet a vízüzembe.

Még furcsább viszont az az üzemeltető igazgatói nyilatkozat, miszerint „számítottak arra, hogy a szivattyúk felmondják a szolgálatot, hiszen ezek több mint 20 évesek, és nem bírják meg huzamosabb időre a terhelést”. Ez aztán az igazi beismerő vallomás! Mielőtt viszont továbbmennénk, itt az ideje, hogy végre egyértelműen tisztázzuk azt, amit a cikkből egy laikus soha nem tudna kihámozni, vagyis hogy itt elsősorban a szükség- (vészhelyzeti) vízkivételi műről van szó, amely a gát alatt van, amint a mellékelt kép is mutatja. Ez a képen a nagyobbik, ráccsal ellátott akna. A mögötte levő épület alatti kamrában vannak felszerelve azok a bizonyos szükségszivattyúk. Az idézett kijelentés pedig tulajdonképpen arról árulkodik, hogy az Aquaserv háza táján még sok a foltoznivaló. Azért mert a szükségszivattyúk (amelyek állandóan üzemképesen, megbízhatóan kellene működjenek) tönkrementek, nem a vízügyet kell sürgetni. Ez úgy hangzik, mintha a polgármesteri hivatal a víkendi tó vízszintcsökkenését a gát leeresztésével próbálná magyarázni, holott egyszerűen csak arról van szó, hogy mivel a rozsdaette zsilipek tömítése teljesen tönkrement, nem képesek a tó vízszintjét feltöltés után tartani. A szükségszivattyúkhoz visszatérve, itt is zavaros a dolog, ugyanis nem derül ki egyértelműen, hogy a négy szivattyúból végül hány is működött, egy vagy kettő a tartalékegység motorjának a csütörtöki leégése előtt. Úgy tűnik, az Aquaserv azt szeretné elhitetni velünk, hogy a szükségszivattyúk különlegesen, csak rövid idejű működésre vannak szerkesztve, pedig erről szó sincs. A 20 éves régiség önmagában nem okozója egy szivattyú tönkremenetelének, ellenben a rendszeres karbantartás és ellenőrzött próbaműködtetés hiánya igen. Ez az eset is tulajdonképpen egy másik épületes példája az utóbbi időben elszaporodott kórházi tűz- és robbanásesetek mellett a „gondos” odafigyelésnek.

Másrészt érdemes megfigyelni a szükségvízkivételi művet. Ennél már a ’60-as években végzett építőipari szakközépiskolás diák is sokkal jobbat, megbízhatóbbat tudott volna tervezni. A felületesen említett szivattyúépületi hibákból következtethetünk ennek az állapotára is. A cikkben elhangzottak és a mellékelt kép alapján ráadásul komoly kivitelezési hibák sem kizárhatók. Nem érdektelen megjegyezni azt sem, hogy a vízkivételi művet tömör kőhányás zárja el az aktív medertől. Hogy ez a néhány év előtti gátjavításhoz épített bejáróút maradványa az Aquaserv és a vízügy közös okoskodása alapján maradt ott, vagy csak a vízügy hanyagsága miatt, nem tudni, de az biztos, hogy nincs ott semmi keresnivalója.

A kettő közül az egyik szivattyúkamrába „erős a vízbeszivárgás”, mondja az Aquaserv, ezért nem tudtak hozzáférni a szivattyúkhoz. Nem tudni, hogy az erős vízbeszivárgás a kamrát (esetleg) elszigetelő zsilip (tolózár) tömítetlensége vagy a vasbeton szerkezet nem vízzáró, gyenge kivitelezése miatt okozott gondot, habár ez is hozzátartozott volna egy szakmailag helyes és teljes tájékoztatáshoz. Bárhogy is legyen, komoly gond, különösen, ha szerkezeti hibáról van szó.

Azok a bizonyos „szivattyúfejek” aztán végleg csillagtalan éjjeli sötétségbe burkolták a dolgot. Innen már csak a szivattyúk „lába” hiányzik. Ködös homály, hogy mit is ért az Aquaserv a szivattyúfejeken.

Továbbá érdemes megfigyelni, hogy az Aquaserv által a riporternek átadott felvételek nem a szükségvízkivételi műről készültek, hanem a gát feletti normál üzemű vízkivételről. (Egyébként itt is jól megfigyelhető a „nagy tervezői szakmaiság”.) Csak találgathatjuk, miért csak erről, amikor lényegében a gát alatti, szükségvízkivételről volt szó. Netalán nem arról volna szó, hogy az Aquaserv diplomatikusan nem engedte a riportert a lényegi beavatkozás színhelyéről fényképet készíteni, amely biztos tanújele lehetett volna a közönség előtt a vállalat (és netán a kivitelező) gondatlanságának? Az itt látható két szállítható motoros szivattyú nem csinál egyebet, mint hogy a rácsművet megkerülve szivattyúzza a Maros-vizet a nyersvíz-betápláló fővezetékbe. Ami azt jelenti, hogy nagyobb vízhozamot képesek betáplálni, mint amennyit a lecsökkent vízszintnél szabadeséssel biztosítani lehetett volna. Ez a két motoros szivattyú csak megközelítően képes egyetlen elektromotoros szükségszivattyú helyettesítésére. Ez a kettő mentette volna meg az Aquaservet a teljes leégéstől? Hogy itt állították fel, annak az a magyarázata, hogy a gát alatt nem lehetett vízközelbe hozni őket. Ezek szerint végül is csak egy szükségszivattyú és ez a két motoros szivattyú működött volna?

Nem szól az Aquaserv arról sem, hogy mit tudott segíteni vagy sem a helyzeten a vízüzemi tízezer köbméteres biztonsági tartaléktartály, amely a cikkben közölt adatok alapján kb. öt óra hosszat lenne képes biztosítani az ellátott körzetek csúcsfogyasztását. De arról sem beszél, hogy az ilyen sokkos nyersvíz-betáplálás, különösen a motoros szivattyúk által felszívott nagy iszaptartalmú, egyáltalán nem kedvez a tisztítási technológiának. A víztisztítási technológia ugyanis az egyenletes hozamot „szereti”, és igencsak „prüszköl”, ha ez nem így van. Ez bizony komoly kihívást jelentett a víztisztító technológiai vonal megfelelő működésének biztosítása szempontjából.

 A fentiek alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a szükségvízkivételi művet mihamarabb teljes felújításnak kell(ene) alávetni, mivel a gát sérülése és gépészeti berendezéseinek meghibásodása bármikor előfordulhat, például egy erős jégzajlás következtében, és akkor egy másik hűbelebalázs kapkodás nem biztos, hogy meg tudná menteni a kialakult helyzetet. De ugyanúgy már rég megérett a helyzet az Aquaserv által a vízüzem felújítási tervéből kifelejtett normál üzemi, gát feletti vízkivétel feljavítására is.

És ha mindezekhez hozzávesszük az utóbbi látványos hálózatmodernizáló akció utáni egyre gyakoribb csőtöréseket (példának csak a Kövesdombot említeném, ahol a csőtörések szinte már gyakoribbak a zoknicserénél, és ahol a legutóbbi (?) épp cikkírás közben történt), akkor igencsak sok megoldásra váró gond tornyosul az Aquaserv berkeiben.