Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Nagyon mozgalmas nap volt idén advent első vasárnapja, hiszen egybeesett a parlamenti választásokkal és Románia nemzeti ünnepével. Ahogyan a marosvásárhelyiek megszokhatták, a Marosvásárhelyért Egyesület óriási adventi koszorút állított fel a Bolyai téren, hogy a város lakossága közösen hangolódjon karácsony ünnepére. Négy héten át minden vasárnap együtt gyújtanak meg egy-egy gyertyát.
Advent első vasárnapjának délutánján a közösségi élmény átélésére sereglettek össze a marosvásárhelyiek. Igét hirdetett Nagy László nyugalmazott unitárius lelkipásztor. Az ünnep művészi részében Kilyén Ilka színművész műsorát hallgathatták meg, a műsort Molnár Imola vezette.
Advent második vasárnapján evangélikus, a harmadikon római katolikus, a negyediken pedig református idehirdetés lesz. Az utolsó vasárnapon a 30-as számú Gróf Teleki Sámuel cserkészcsapat cserkészei is csatlakoznak az ünnepi rendezvényhez, akik elhozzák a betlehemi békelángot.
Az adventi gyertyagyújtást Nagy Éva, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke koordinálja.