„Megáll az idő”
2023-07-31 15:00:00
- Kuszálik Péter
– énekelte Hollós Ilona a Kossuth rádió kívánságműsoraiban, két emberöltővel ezelőtt. Jó kis sanzonok divatoztak akkoriban, a Megáll az idő is elérte a slágerfokozatot, 1963 után efféle muzsikára ’csörögtünk’ a házibulikon. Akkoriban ilyen idők jártak, mi pedig már azt is tudtuk, hogy az időt nem lehet megállítani, mert nem emberi találmány – ráérősen csordogál a végtelen felé, nem törődve a sóvárgó kamaszokkal. Záray Márta abba’ tapatott, hogy „szeretném a homokórát megállítani”, mi meg röhögtünk rajta, mert nem szerettük a csöpögős, nyúlós dalszövegeket. Kovács Gyuri azt ajánlotta neki, hogy „fektesd le a homokórát, s rögtön megáll”, de azt is hiába, mert a később klasszikussá váló mondás – „rendőrrel és rádióval nem lehet vitatkozni” – még nem forgott közszájon. Később ezt is megtanultuk, mint minden fontosabb dolgot, ami az élethez kellett. Azokban az időkben a kolozsvári nagyobb sulikban, a szombat délutáni összejöveteleken még táncolni tanították az effélékre fogékony fiatalságot: tangó, keringő, foxtrott, one step, csacsacsa, madison, mambó, közkívánatra még a twistet is megtanították, de csak mértékkel engedték ropni, nehogy malagambistának nevezzenek és megdorgáljanak az IMSZ-gyűlésen.
Az időtengelyen csak pozitív irányban lehet haladni – kizárt dolog megállni vagy hátrálni –, s ha időközönként összegyűlünk a Fényesben, akkor nem azt próbáljuk meg elhitetni magunkkal, hogy nem öregedtünk meg, csupán örvendünk annak, hogy vannak emlékeink.
Nosztalgiashow egy-egy csésze mentatea mellett.
Közben felidézzük a régi időket, a tánciskolát, s a sokszor hallott sulis dolgok mellett előkerülnek iskolán kívüli sztorik is. Az újabb idők klasszikus vicce is belefér: – Tudsz-e valamilyen képletbe foglalható összefüggést az idő, a tér és a tömeg között? – Persze: ha szép az idő, a tömeg kimegy a térre… (De az összefüggés is megvan: impulzus = a mozgó test tömegének és sebességének szorzatával; s tekintve, hogy a sebesség az időegység alatt megtett út, így hát a képlet is adódik: p = m x s/t.)
Einstein hosszú oldalakon, memorizálhatatlan képletekkel magyarázta az idő relativitását, holott a lényeg egy sima hasonlattal összefoglalható: egy perc a forró kályha mellett egy óra, egy óra a kedvessel csak egy perc.
Jobb híján a bulvár dolgai is előkerültek: énekesek, együttesek, színésznők és színészek… (amikor Jean Marais Kolozsváron járt; a Playboys- és a Federals-koncert a Farkas utcai volt kőszínházban stb.) – ezeket úgy kell csákánnyal előbányászni, mert ugyan ki emlékszik minden csacskaságra. S az érettségink óta eltelt 57 esztendő alatt kik jöttek és mentek, kik léptek föl a színpadra, kik vannak még ott, s kik takarodtak el vészes gyorsasággal.
Janis Joplin 27 évesen lépett ki a rendszerből, Joan Baez pedig 77 éves korában, a párizsi Olympia színpadán tartott búcsúkoncertet 2018-ban, s még ma is él. Legendás – háromoktávos – hangterjedelme már a múlté, de még jólesik meghallgatni az egy szál gitárral kísért számait. Ő is felvette a repertoárjába Marlene Dietrich emlékezetes számát (Mondd, hol van a sok virág?), s nem rosszabb az eredetinél.
Nem vagyok híve a bálványozásnak, de néha kivételt teszek: hajlandó vagyok elismerni (vagy nem) a kiváló alkotásokat, produkciókat. Mostanában távozott két világhíresség, az interneten is megemlékeztek róluk, én is szánok rájuk néhány sort és percet.
Az egyik Jane Birkin, akit filmen nem láttam, de a Zsötem című, Serge Gainsbourggal közös számukat – annak idején – sokszor hallottam… Milyen a fiatal? Bohó és szertelen. B. ezt írta róla: „Jane Birkin szépsége a nagyra nőtt kislányok szépsége volt, teljességgel hiányzott belőle a húsevő virágok sanda várakozása…” Nem tudhatom, hogy a szerző a Vénusz légycsapója nevű rovaremésztő fajra utalt-e vagy a kancsókára, de az tény, hogy ezek a növények egyszerűbben kezelik a csapdába eső rovarokat, mint a férjet kereső lányok a pasikat. Mellesleg: Jane mutatósabb mukit is foghatott volna. Vélhetően a francia nyelvben is létezik az a mondás, ami szerint: „ha csak egy fokkal szebb az ördögnél a férfi, gyönyörű már”, ezek szerint tudta ő, hogy mit miért tesz. (Egyébként az ördögös mondással Fenyvesi Gabinak van egy rövidke slágere.)
Más vélemény Jane Birkinről: „példát mutatott szépen öregedésből”. Ez sem az ő érdeme, s ha a (nem létező) emlékkönyvembe tenném valamelyik fotóját, akkor az nem a hetvenes nagyi lenne, hanem a bakfis. Mert: szépség elszáll – csúnyaság megmarad.
Sinéad O’Connornak zaklatott gyermekkor és egyéb gubancok nehezítették az életét, csúszós utakra tévedt, s egy idő után már nem a sikereiről, hanem a botrányairól cikkeztek a bulvárlapok. Az egyik búcsúztatóban ezt olvastam: „a démonai soha nem engedték el”. Itthon Bogdán Lacival kapcsolatban emlegették a démonokat, finom fátyollal takarva a tulajdonképpeni szenvedélyét. Sinéadot általában az „egyénekű lány” jelzővel illették. Egyetértek, ugyanis a „Nothing Compares 2 U” (Semmi sem hasonlít hozzád) nótácska eredeti klipje valóban mestermű, a többi énekszáma átpotyogott az idő rostáján. Nevezett számot megtaláltam egy későbbi változatban is, valamely koncertfelvétel részleteként (kb. tíz évvel a ’lanszírozás’ után készült), olyan volt, akár egy összeégetett, mócsingós flekken: élvezhetetlen. Az eredeti felvétel remek, a későbbiekre kár időt pazarolni.
