2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elfogadhatatlan a szlovák kormány számára az a Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozat-tervezet, amelyet az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeretne keresztülvinni a pozsonyi parlamentben.

A pozsonyi parlament


Elfogadhatatlan a szlovák kormány számára az a Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozat-tervezet, amelyet az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeretne keresztülvinni a pozsonyi parlamentben.

 A nyilatkozattervezet szövege nincs összhangban a szlovák–magyar kapcsolatok mai állásával, illetve azzal, hogy Szlovákia normális párbeszédet kíván folytatni déli szomszédjával – állapította meg a szlovák kormány szerdai ülésén Pozsonyban.

Az SNS nyilatkozat-tervezetét, amely élesen elítéli a magyar kormány és a magyar parlament több döntését, a szlovák külügyminisztérium terjesztette a pozsonyi kabinet elé. A tárca javasolta, hogy a nyilatkozat-tervezetet utasítsa el a kormány, ami meg is történt.

A szélsőségesen nacionalista szlovák ellenzéki párt szerint az új magyar alaptörvény nincs összhangban az európai értékekkel, s területen kívüli hatálya van. Ján Slota pártja bírálja a magyar politikusokat is, elutasítja a Magyarországon állítólag megnyilvánuló történelmi revizionizmust, és felszólítja Magyarországot, tartsa be a nemzetközi normákat, valamint a szlovák–magyar alapszerződést. Az SNS a nyilatkozatban felszólítaná a Magyarországgal szomszédos országokat és az Európai Parlamentet is, hogy utasítsák el mások szuverenitásának megsértését.

„A felháborodott, indulatos álláspontok tolmácsolását a Szlovák Köztársaság nemzeti és állami érdekeivel ellentétesnek tekintjük” – szögezte le a szlovák külügyminisztérium.

Az SNS nyilatkozat-tervezetét előzőleg a parlament külügyi bizottságában próbálta meg elfogadtatni, de nem járt sikerrel. A testület a múlt héten úgy döntött, hogy a magyar alkotmánnyal kapcsolatos szlovák nyilatkozat koalíciós változatát terjeszti a parlament elé.

A témával eredetileg szerdán délután kellett volna foglalkoznia a parlamentnek, de ezt a napirendi pontot a jövő keddre halasztották. Ugyancsak a jövő kedden kerül napirendre a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosító javaslata.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató