2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadásairól

Két produkcióval, három előadással várja közönségét e héten a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kötelékében működő két színház: a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színház, illetve a Levél utcai Stúdió 2.
Sorrendben elsőként ma, január 26-án és csütörtökön, 28-án 19 órától látható a Máthé Rozália által írt és rendezett Kézzel-lábbal című előadás, amelyet a másodéves magiszteri bábszínész évfolyam hallgatói – Aracs Eszter, Borbíró Judit, Kiss Ágnes, Simonyi Réka, Szilvai Balázs, Szívós Réka, Szűcs Réka – adnak elő. Mint azt az egyetem Magyar Művészeti Karának titkársága közli, az előadás szereplői egy tömbházlakás lakói: a Plázacica, a Punk, a Duci Feleség, a Jó Csávó, Elvált Férfi, Kislány és a Nyanya. A „történet” olyan improvizációs jelenetsorból áll össze, mely egyetlen helyszín köré szerveződik. Ezek a figurák, akárcsak mi magunk, kézzel-lábbal próbálják érvényesíteni szándékaikat egyszerű, mindennapi élethelyzeteikben. Amit látunk: tinédzserkérdések korunk társadalmáról. Egy képernyő sík emberfigurái lettünk, valós lényünk árnyék, lelkünk nevetséges gnómfigura. A minden korosztálynak, de főleg tinédzsereknek szóló előadásban a másodéves magiszteri bábművészhallgatók játszanak.
Január 27-én, szerdán este 7 órától az érdeklődők Kozsik Novák Ildikó Papírmese című előadását láthatják a Levél utcai Stúdió 2-ben. A Papírmese a hallgatók közös és egyéni munkája nyomán a zene és az együttgondolkodás segítségével a papír mint anyag megismeréséből, a belőle kialakítható formák koherens történetté való alakításával teremti meg azt a vizuális narratívát a nonverbális csoportos gyakorlat során, amely mindenki számára lehetőséget ad, hogy az animációs színház hatásmechanizmusainak köszönhetően saját, belső ritmusú történetet éljen meg a nézőtéren. A vizsgaanyagnak elsősorban művészetpedagógiai szempontból van kiemelkedő jelentősége, ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a bábművészet ma is érvényes és igényes színpadi nyelv kicsik és nagyok számára egyaránt. Előadják a másodév magiszteri bábszínész évfolyam hallgatói: Aracs Eszter, Borbíró Judit, Kiss Ágnes, Simonyi Réka, Szilvai Balázs, Szívós Réka, Szűcs Réka.
Az említett előadásokra a jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14-18 óra között, vagy az előadás helyszínén kezdés előtt egy órával. Az érdeklődők jegyet foglalhatnak a 0736-350-686-os telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail címen. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató