2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhelyi egyetemek a diákszövetség égisze alatt

MMDSZ-rendezvények

A szervezet folyamatosan bővül, újabb és újabb kapcsolatokat alakít ki. Ezáltal fejlődik, és képes megszervezni a nagyobb eseményeket. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség a román diákszövetséggel együtt újabb véradó kampányba kezdett, hiszen a segítségnyújtás nem nemzetiségi kérdés. Ezen túlmenően egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy minél jobban bevonják a marosvásárhelyi egyetemek hallgatóit a programokba. Varga Lászlót, az MMDSZ elnökét kérdeztük.

– Volt egy véradási kampányotok, és most a román diákszövetség szervez egyet. Mit érdemes ezekről tudni?

– Fontosnak tartom kiemelni, hogy az évek során mind a marosvásárhelyi, mind az ország különböző városaiban levő román diákszövetségekkel jó kapcsolatot ápolunk. Először a konstancai román diákszövetség keresett meg, hogy lesz egy véradási kampányuk, amelyet az Országos Román Diákszövetség is felkarolt. Most helyi szinten is a román diákszövetség egy hasonló kampányt hirdetett meg, amelyhez mi is csatlakoztunk, próbáljuk rávenni az egyetemi hallgatókat, hogy menjenek el vért adni, hiszen fontos, hogy minél nagyobb mértékben csatlakozzunk az ilyen karitatív jellegű projektekhez. Elég sok oltott hallgatót számlál az egyetem, nagy részünk már a harmadik oltáson is átesett. 

Várják a véradóközpontokba azokat a személyeket, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást. Ez egy nagy közös projektnek fog számítani, amelybe minél több hallgatót megpróbálunk bevonni mind a magyar, mind a román diákszövetségből.

– A jövőben milyen projektekre lehet számítani az MMDSZ-től?

– A decemberi hónap elég sűrűre sikeredett. Túl vagyunk a 18. egyetemi nyílt napokon, de számos kisebb projektünk fut jelenleg is. Ilyen például a környezetvédelmi szakosztály gardróbvására vagy a gyógyszerészklub hétvégi összerázója, a múlt hét végén a Madarasi Hargitán volt az MMDSZ-sítábor. Ezekbe a projektekbe igyekszünk minél több hallgatót bevonni. Decemberben tartjuk meg az első MOGYE-próbafelvételit, amelynek keretében különböző iskolákhoz fognak kimenni a diákszövetségi tagok, és segítenek a felvételire való felkészülésben, illetve abban, hogy a diákok felmérjék a tudásszintjüket a próbafelvételin. Ezzel még nincs vége a decembernek, hiszen sor kerül az MMDSZ-elnökválasztásra is. Jelenleg egy jelölt van, akinek a választmány elfogadta a jelölését. Ez szerény személyem lenne. Remélhetőleg majd az elnökválasztás után előterjeszthetem a jövőre vonatkozó tervezeteimet, illetve a projektötleteket, az új elnökséggel karöltve.

– Milyen projektötleteid vannak?

– Februárban terveznénk egy diákcsapatos hétvégi megmozdulást, amit mi Febru(t)álisnak nevezünk. Ezenkívül folyamatban van a Tudományos Diákköri Konferenciának, a TDK-nak a szervezése. A kisebb, szakosztályszintű projektek folyamatosan jönnek, és körülbelül egy hónappal a megszervezésük előtt születik meg az ötlet.

– Mennyire jó a kapcsolat diákszövetségi szinten a többi marosvásárhelyi egyetemmel, illetve hogyan lehetne ezt még tovább fejleszteni?

– Erre nagyon jó példa az egyetemi nyílt napok, hiszen minden marosvásárhelyi egyetem diákja részt vett a szervezésben. Az MMDSZ azt szorgalmazza, hogy tömörítsük a Marosvásárhelyen magyarul tanuló magyar diákokat. Úgy gondolom, hogy a diákszövetség égisze alatt több projektet is tudunk majd közösen szervezni, ennek apropóján meghirdettük a 29. TDK-ra a szervezői jelentkezést. Attól függetlenül, hogy ez egy orvosi és gyógyszerészeti témákkal foglalkozó konferencia, nyitott a szervezői jelentkezés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem hallgatói számára. Reméljük, hogy be tudunk kapcsolódni majd egymás projektjeibe és közösen fogjuk építeni a diákszervezeti tevékenységet itt, Marosvásárhelyen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató