2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hősökre emlékeztek

1849. október 6-án, az 1848-49-es forradalom leverése után, a szabadságharcban való szerepük miatt Aradon kivégeztek tizenhárom magyar honvédtisztet, 12 tábornokot és egy ezredest. Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost. Vasárnap Erdély-szerte rájuk emlékeztek.

Marosvásárhelyen 16 órára a Postarétre várták a megemlékezni vágyókat. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének megemlékezésén elsőként Péter Artúr plébános szólalt fel, aki megáldotta az aradi vértanúk emlékét, illetve az összegyűlt tömeget. Ezt követően Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke emlékezett meg a vértanúkról, majd a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséget (MMDSZ) képviselő Deák Gellért Gedeon elszavalta Juhász Gyula Vértanúink című versét. A magyar konzulátus részéről Fodor Tamás vezető konzul szólt az összegyűlt emberekhez. A beszédek után Kásler Magdi énekművész tartott ünnepi előadást, amit a koszorúzás és a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklése követett.


Fotók: Nagy Tibor



– Fontos üzenete van október hatodikának, hiszen az aradi vértanúk életükben katonák voltak, haláluk után viszont nemzeti jelképként vonultak be a történelembe – emelte ki Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, aki azt is hozzátette, hogy az elszántságuk, határozottságuk, a szabadság iránti vágyuk ma is azt üzeni, hogy bár napjainkban nem karddal a kezünkben kell küzdeni azokért a közösségi jogokért, amelyek megilletik a magyarságot, határozott kiállásra van szükség mind a közösségi vezetők, mind a közösség minden tagjának a részéről, hogy az aradi vértanúk áldozata, illetve mindaz, amit ők jelképeznek, fennmaradjon. Az aradi vértanúk példája adhat erőt nap mint nap a közösségnek!

Az összetartás, az elszántság és közösségi jogok kérdése fontos 2024-ben is! Az idén már egyszer megmutattuk a közösség erejét, és úgy gondolom, hogy november végén, december elején, az államelnöki és parlamenti választások alkalmával ismét fel kell mutatni ezt az erőt – nyomatékosította Kovács Mihály Levente. A politikus lapunknak azt is elmondta, hogy azt tapasztalják, hogy az államelnöki választás kapcsán Kelemen Hunor az egyedüli olyan jelölt, aki felteszi az i-re a pontot, és a közösség ügyes-bajos dolgairól kendőzetlenül beszél. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke arra is kitért, hogy amikor a szövetség kormányon volt, mindig azért dolgozott, hogy a közösség érdekeit szolgálja, valamint minél több fejlesztést, minél több pénzt hozzon a térségbe, továbbá olyan törvénykezdeményezéseket terjesszen elő, amelyek a magyar közösség javát szolgálják.

Október hatodika arra emlékeztet, hogy valahányszor lehetőség van rá, meg kell mutatni a közösség erejét, nemcsak ünnepnapokon és gyásznapokon – mint a vasárnapi –, hanem mindig, hiszen be kell lakni a tereket, mert miénk is itt a tér, húzta alá Kovács Mihály Levente, hozzátéve, hogy nemcsak államalkotó tényezői vagyunk ennek az országnak, hanem a mindennapoknak és a jövőnek az alkotói és alakítói is egyben.

Az október hatodikai megemlékezést vagy bármelyik más ünnepséget nem számszerűsíteni kell, hanem annak kell örvendeni, hogy együtt vagyunk, hogy egymás szemébe nézünk, és hogy közösségként tudjuk belakni a Postarétet, fogalmazott az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az eseményen.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató