2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Markó Attila mellett döntött a SZÁT

Lehet szórványt képviselni a tömbmagyarságból?

Október 7-én, hétfőn ülésezett Kolozsváron az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT), ahol megszületett a döntés, hogy Hargita megyében az ötödik helyről indul az Erdélyi Magyar Szövetség vagy a Magyar Polgári Erő képviselőjelöltje, Kovászna megyében a harmadik helyet kapja az RMDSZ képviselői listáján valamelyik kisebb párt jelöltje. A SZÁT megszavazta a szórványképviselőt is. A kétfordulós szavazás eredménye szerint Markó Attila Gábor töltheti be a tisztséget, aki a Maros megyei képviselőlista harmadik helyéről indul, Csép Éva Andrea és Vass Levente után.

Az RMDSZ ifjúsági szervezetének képviselete Kolozs megyében kapott helyet Szilágy Dóra Emese személyében. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, a szövetség szóvivője a sajtónak elmondta, hogy három lehetőség volt: Szilágy, Kolozs és Szatmár megye, azért döntöttek Kolozs megye mellett, mert Kolozsváron sok a magyar egyetemista, illetve számos ifjúsági szervezet található meg a kincses városban, ezért Szilágyi Dóra Emese, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökéé a második hely Kolozs megyében a képviselőjelölti listán.

A szórványképviselő-jelöltségre heten jelentkeztek. Csoma Botond elmondta, hogy nehéz volt a döntés, mivel minden jelölt jó, aki a belső versenyre jelentkezett. A kétfordulós kiválasztás második körébe Markó Attila Gábor és Bodoczi Annamária jutott be, akik 15, illetve 13 szavazatot kaptak a SZÁT-tól, így a következő parlamenti ciklusban Markó Attila képviselheti a szórványt. Ez viszont több kérdést is felvet, mint például, hogy mekkora támadási felületet hozott létre önmagán az RMDSZ azáltal, hogy Markó Attila visszakerül a parlamentbe? Hiszen egyes rosszindulatú román pártok, politikusok azt állíthatják, hogy a döntéshozásban van az a személy, aki elmenekült az igazságszolgálatás elől. Markó Attila ellen több eljárás is indult, korrupcióval vádolták a Mikó Kollégium létrehozása kapcsán, és egy bírósági döntés letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Ezt követően menekült Magyarországra, ahonnan 2023 áprilisában tért haza, miután minden perben ejtették ellene a vádakat, azaz bizonyságot nyert, hogy ártatlan, de ennek ellenére érvényben volt ellene az Interpol-körözés.

Az is kérdéses, hogy mennyire tud valaki a tömbmagyarságból kellően hozzászólni a szórvány problémáihoz, és tenni ezek megoldása érdekében? Markó Attila Brassóban született, tehát szórványban, hosszú évekig Bukarestben élt, ahol kicsi a magyarság aránya, ilyen értelemben lehet rálátása a szórványt érintő témákra is, illetve minden bizonnyal számíthat segítségre a szövetség politikusainak részéről, akik a szavazás után is ellátták tanácsokkal.

Markó Attila tavaly tavaszi hazatérését követően az RMDSZ kongresszusán mondta el, hogy kész visszatérni a közéletbe, és folytatni a munkát. Erre most lehetőséget kapott mint szórványképviselő-jelölt. Kérdés, hogy miért nem Kovászna megyei képviselőként, ahogy az is kérdés, hogy hogyan térhetett vissza, miközben Nagy Zsoltnak például nem volt erre lehetősége, pedig szabadulása után tartott sajtótájékoztatóján ő is megfogalmazta, hogy visszatérne a politikába. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy Markó Attila visszatérése az általa sokat emlegetett barátoknak (Kelemen Hunornak, Antal Árpádnak és Tamás Sándornak) köszönhető, illetve ott lehet az okok között az orbáni köszönőlevél is, amelyben a magyar miniszterelnök méltatja Markó Attilát az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelméért.

Befutónak számító helyet kapott tehát Markó Attila a képviselőjelölti listán. Ám ezzel csak 60 éves koráig van rendezve a helyzete. Egyelőre legalábbis nem látszik, hogyan alakul a közéleti tevékenysége, miután lejár a mandátuma. Természetesen, ahogy a mondás is tartja, addig még sok víz lefolyik a Maroson, és nem lehet kizárni, hogy új feladatokkal bízzák meg. Azonban nem lehet elmenni amellett, hogy a szórványképviselő kiválasztásánál nem kérdezték meg a szórványban élő embereket. Lehet, nekik más lett volna a véleményük.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató