2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavaly 102.700 ember vett részt a Vibe fesztiválon, idén pedig a szervezők abban bíztak, hogy tovább tud növekedni az esemény. Immár kijelenthető: megvalósult a vágyuk, a hatodik Vibe-on 112.600 ember fordult meg.

Rés Konrád Gergely, a fesztivál igazgatója lapunknak elmondta, sikeres rendezvény volt. Az első nap esős időjárását követően megérkezett a nyár, ennek is köszönhetően nagyon sokan eljöttek a fesztiválra, ahol az esti órákban csak úgy hömpölygött a tömeg, fogalmazott a fesztiváligazgató, aki azt is hozzátette, hogy a nappali programokon, a Vibe Koli előadásain is sokan voltak, több előadás telt házas volt. Ezen túlmenően a legnagyobb koncert egyértelműen a Jason Derulóé volt. Bár több fesztiválozó is úgy vélekedett, hogy playback fellépés volt, ezt Rés Konrád Gergely cáfolta. Valóban volt egy zenei alap, de erre Derulo ráénekelt, sőt voltak olyan részek is, ahol csak az ő hangja volt hallható, emellett hatalmas show kísérte, táncosokkal és vizuális elemekkel, mondta a fesztiváligazgató.

Az idei Vibe nem mellesleg az első volt, ahol volt például óriáskerék és egy kalapácsra emlékeztető vidámparki eszköz. Ezek előtt általában hosszú sorok kígyóztak, ez igazolta, hogy a résztvevőket érdekelték ezek a gépek, nyomatékosította Rés Konrád Gergely, aki azt is hozzátette, hogy az óriáskerékről az egész fesztivál és Marosvásárhely egy része is belátható volt. A jövőben is lehet számítani ezekre a kellékekre.

Az éjszakai bulikat sem szabad kifelejteni, hiszen ezek is szerves részét képezik a fesztiválnak. Több sátorban szólt a zene, így a résztvevők megtalálhatták a nekik tetsző stílust, és reggel 7-ig bulizhattak.

Most következik az összegzés, a következtetések levonása és a sikeres fesztivál megünneplése, utána pedig kezdődik a munka a jövőre nézve, húzta alá Rés Konrád Gergely. Utóbbi már el is kezdődött, hiszen bejelentették a jövő évi rendezvény dátumát: 2025-ben július 3-a és 6-a között lesz a hetedik Vibe. A helyszín változatlan, az esemény ugyanott lesz, ahol idén volt. Továbbá a szervezők célja a további fejlődés mind résztvevőszám, mind minőség tekintetében.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató