2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Májusban kezdik el a közigazgatási törvénykönyvről szóló vitát

A kormány két héten belül elfogadja a közigazgatási törvénykönyvet, május végéig pedig a parlament is megkezdi a róla szóló vitát. 

A kormány két héten belül elfogadja a közigazgatási törvénykönyvet, május végéig pedig a parlament is megkezdi a róla szóló vitát. A módosítások között az is szerepel, amely értelmében a prefektusok és az alprefektusok a továbbiakban közméltóságnak számítanak, és egyenrangúak lesznek az államtitkárokkal, illetve helyettes államtitkárokkal. „A közigazgatási törvénykönyv 20 törvényből álló csomag, amely főleg a közalkalmazotti státusra, a helyi közigazgatásról szóló 2015-ös törvényre, valamint az állami, illetve önkormányzati köz- és magántulajdonról szóló 213-as jogszabályra vonatkozik. A törvénycsomagról már több mint egy éve vita zajlik” – mondta Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes, felvázolva a jogszabályok elfogadásának menetrendjét is. Leszögezte: a prefektusok és az alprefektusok a jövőben közméltóságnak számítanak majd. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató