Magyar nyelvészek
Magyar nyelvész, tanár, aki 1864. február 11-én született Baján és 1945. február 26-án hunyt el Budapesten.
Egyetemi tanulmányait a fővárosban és Bécsben végezte el. 1885-ben bölcsészdoktori, egy évvel később pedig tanári oklevelet szerzett. 1886-tól Székesfehérváron, 1892-től Debrecenben, 1896-1918 között pedig a fővárosban tanított. A Tanácsköztársaság idején egyetemi tanár lett. A Tanácsköztársaság bukása után megfosztották egyetemi katedrájától, így tanárként nem tudott dolgozni. 1920-tól mintegy húsz éven át a Magyar Nyelvőr szerkesztője volt.
A hazai nyelvtudomány egyik jelentős képviselője. Fonetikával, nyelvjáráskutatással foglalkozott. Számos értekezésben, tanulmányban népszerűsítette a magyar nyelvre vonatkozó ismereteket; több iskolai nyelvkönyv szerzője, továbbá németek számára német nyelvű magyar nyelvtant szerkesztett Palóczy Lipóttal, valamint német–magyar szótárt Simonyi Zsigmonddal. A Toussaint–Langenscheidt nyelvoktatási tanfolyamok sorozatában a magyar tanfolyamot írta. 1898-ban vették fel a Könyves Kálmán-páholyba, hamarosan helyettes főmester, és a szövetségtanács tagja lesz. 1914–20 között a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy helyettes nagymestereként dolgozott .
A szabadkőművesség 1920-as betiltása után világszerte nagymesterként ismerték el, bár hivatalos megválasztására nem kerülhetett sor. 1926-ban Belgrádban a nagyszabású szabadkőműves kongresszuson a magyar küldöttséget vezette. 1928-ban a New York-i Kossuth-szobor leleplezésére kiutazott magyar küldöttségben nem hivatalosan, de kormányzati felkérésre a magyar szabadkőművességet képviselte.
Forrás: wikipedia.com
