2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a 15. Les Arcs-i Filmfesztiválon

Adonyi-Walsh Gáspár nyerte el a legjobb férfialakítás díját a franciaországi Les Arcs-i Filmfesztiválon Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében nyújtott alakításáért, a legjobb rövidfilmnek járó díjat pedig Buda Flóra Anna 27 című alkotásának ítélte a zsűri.

A 11 perces animációs film májusban a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjat kapott, júniusban pedig az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon is díjazták, Les Arcs-ban 15 másik alkotással versenyzett a rövidfilmes szekcióban.

Az animációs kisfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. 

Az önéletrajzi ihletésű alkotás hangmérnöke Lukács Péter Benjámin volt. A 27 című rövidfilm bejutott abba a 15 produkcióból álló mezőnybe is, amelyből az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kiválasztja majd a rövid animációk Oscar-jelöltjeit.

A francia Alpokban 15. alkalommal rendezték meg december 16. és 23. között a kizárólag európai filmeknek szentelt seregszemlét, amelynek alapvető célja a szakmai résztvevők mellett a nagyközönségnek is bemutatni a független európai filmek sokszínűségét.

A több mint száz meghívott európai szerzői nagyjátékfilm közül a hivatalos versenyprogramban nyolc európai alkotás mellett mutatták be Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmjét, amely a legjobb férfialakítás díja mellett megkapta a Cineuropa európai filmes szakmai portál ötezer eurós pénzdíjjal járó különdíját is.

A magyar társadalomban a politika miatt kialakult mély árkokat bemutató drámát szeptemberben mutatták be a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok nevű szekciójában, ahol elnyerte a legjobb filmnek járó díjat. 

A film október 5. óta látható a magyar mozikban a Cirko Film forgalmazásában, eddig több mint 50 ezren látták. Az alkotás a Proton Cinema és az MPhilms gyártásában készült az AVF – Szlovák Audiovizuális Alap támogatásával. 

A film társ-forgatókönyvírója Schulze Éva, operatőre Becsey Kristóf volt, a producer Berkes Júlia, a koproducer Prikler Mátyás.

A Les Arcs-i Filmfesztivál Kristály Nyíl elnevezésű fődíját az Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező által vezetett öttagú zsűri Marija Kavtaradze litván rendezőnő Slow című filmjének ítélte oda.

A seregszemlén további két magyar filmet is vetítettek: a Jeunesse nevű kategóriába Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatták be.

A kétezer méter magasan fekvő Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb és legnagyobb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre alkalmas helyszínnel ellátott síterepe. A fesztivál a filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is színes programsorozatot, különleges zenei rendezvényeket és kóstolókat is kínált egy héten át.

Magyarázat mindenre

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató