2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hamarosan élettel telik meg a Maros-part

Napra pontosan két hét múlva, július 3-án elkezdődik az idei Vibe Fesztivál. Pontosabban: szerdán még csak a nulladik napja lesz az eseménynek, de már ez több ezer embert fog megmozgatni az eddigi jegyeladások alapján. Közeledik tehát a fesztivál, és azok, akik még nem vették meg a bérletüket, jó, ha igyekeznek, ugyanis online formában ezt már csak ma tehetik meg. Június 19-e, 23 óra 59 perc után ugyanis már nem lesz lehetőség online formában bérletet vásárolni.

Az éjszakai bulikon is telt ház volt  

Képek forrása: a Vibe Fesztivál Facebook-oldala

– Sokan leszünk a fesztiválon, és vannak, akik csak egy napra látogatnak ki a Vibe-ra, így azt szerettük volna, hogy azokra a napokra a továbbiakban is elérhető legyen a napijegy – mondta Rés Konrád Gergely, a Vibe Fesztivál igazgatója, aki külön kiemelte azt is, hogy bár a bérletek online értékesítése a mai nap véget ér, napijegyeket továbbra is lehet online vásárolni. Van viszont azok számára egy jó hírünk, akik június 19-e után olvassák ezt a cikket, ugyanis offline formában még egy darabig lehet venni bérleteket is, viszont ezek megvásárlásával is jó lesz sietni, mert hamarosan ezeket is összegyűjtik. A napijegyekről tudni kell, hogy áruk folyamatosan emelkedik, vagyis pénztárcabarátabb megoldás, ha ezeket minél hamarabb megvásárolják az érdeklődők.

A bérletek 93%-a elfogyott, a napijegyek (az utolsó jegyárral számolva) 76-91%-a naptól függően már gazdára talált – mondta Rés Konrád Gergely, hozzátéve, hogy ahogy elfogynak a napijegyek egy bizonyos ársávban, úgy fogják megemelni az értéküket is.

Azt, hogy a Vibe Fesztivál nemcsak a bulikról szól, nagyon jól mutatja, hogy a szervezők kivették a részüket a társadalmi felelősségvállalásból is. Ugyanis arra kérték a fesztiválozókat, a célközönségüket, hogy menjenek el szavazni június 9-én. Mindezt pedig nem ingyen kérték, azok ugyanis, akik éltek a szavazati jogukkal, ingyenbelépőt kapnak július harmadikára, a Vibe nulladik napjára. – Nagyon sokan igényelték a jegyüket, és abban bízunk, hogy velük a nulladik napon kívül még legalább egy nap találkozni fogunk a Vibe-on – mondta a fesztiváligazgató.

Közben elkészült a Vibe Fesztivál végleges programja is. Az idei helyszín egy újonnan befüvesített szép zöld terület. A zenei fellépők közül külön meg kell említeni a Halott Pénz zenekar és Jason Derulo zenei show-ját, emelte ki Rés Konrád Gergely, hozzátéve, hogy mindenképpen ajánlja a nappali programokat. Eddig minden Vibe Fesztiválon már délelőtt is voltak programok a Vibe Koliban, a fesztivál tudásbázisán, a Fashion Cornerben, továbbá sportprogramokkal is készültek a szervezők, ez pedig az idén is így lesz.


A Vibe Fesztivál részletes programját – gondolván mind a zenei produkciókra, mind pedig a nappali programokra – meg lehet találni az esemény Facebook- és Instagram-oldalán, de a vibefestival.ro weboldalon is követhető. Emellett egypár napon belül elindul a Vibe okostelefonra letölthető alkalmazása is, ahol szintén meg lehet majd tekinteni a napokra leosztott programot, valamint ki is lehet jelölni azokat, amelyeken egy résztvevő ott szeretne lenni, ebben az esetben értesítést is fog kapni a kezdés előtt, mutatott rá a Vibe fesztiváligazgatója, aki azt is hozzátette, hogy az alkalmazás is fog segíteni a résztvevőknek átlátni a programot, hiszen nagyon sok esemény lesz párhuzamosan a fesztiválon.

A nagy bulik mellett színvonalas nappali programok is lesznek az idei Vibe-on, azokra szintén érdemes lehet kilátogatni, és érdemes minél hamarabb napijegyet váltani, illetve annak, aki minden nap – vagy legalábbis több nap – ki szeretne látogatni az eseményre, még ma van lehetősége online bérletet vásárolni. 

– Tavaly több mint 102.000 ember vett részt a Vibe Fesztiválon, idén ezt valamivel fogjuk növelni, ez már most látszik, de erről majd konkrétumot a fesztivál után fogunk közölni, mondta Rés Konrád Gergely.

Azok pedig, akik nem jutnak el az idén a Vibe-ra, olvassák a Népújságot, hiszen számos helyszíni tudósítással, hírrel és beszámolóval fogunk jelentkezni a fesztiválról!

A Vibe Fesztivál nappali programjaira is többen ellátogattak egy átbulizott éjszaka után

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató