Nem gyakori jelenség, hogy valamilyen összefüggésben egy helyen emlegessék az USR és az AUR nevét, de a napokban adódott egy ilyen alkalom. Mind a két párt nyújtott be törvénytervezetet arra vonatkozóan, hogy 300 főre kellene csökkenteni a parlament létszámát. A kezdeményezéseket benyújtó két alakulat még alapítóik terveiben sem létezett, amikor ebben a kérdésben a választók már hoztak egy döntést, aminek azóta sem szerzett senki érvényt. Most ennek a hagyatékát próbálják az új pártok kihasználni, de borítékolható, hogy eredménytelenül.
Az ország rendszerváltás utáni történetében nem tartottak túl sok országos érvényű népszavazást, összesen nyolcat. Ezekből egyetlenegy esetben történt meg, hogy a referendum érvényes volt, mert elegendő számú szavazó vett részt, eredményes is, mert a voksolók túlnyomó többsége igennel szavazott, és mégsem lett semmilyen következmény. Ez volt a 2009-es első elnökválasztási fordulóval egyszerre tartott referendum, ahol két kérdés szerepelt a szavazólapon. Az egyik, hogy legyen-e egykamarás parlament, a másik pedig a parlament maximum 300 fős létszáma. A választók közel 51 százaléka vett részt a referendumon, és a szavazók több mint háromnegyede támogatta mindkét kérdést. Ennél világosabban nehezen lehetett volna véleményt nyilvánítani.
Az illető népszavazás az adott időben az akkori elnök és a vele szemben álló pártok politikai háborújának egy csatája volt, amelyet akkor az elnök nyert meg. A szavazók, akik véleményt nyilvánítottak, csak mellékszereplők voltak az egészben. Mert ugyan megkérdezték őket, de a kérdést a feltevők sem gondolták komolyan. Akkor sem, és most sem tevődött fel érdemben a kérdés az érintett döntéshozói körökben, hogy jobban működhetne-e az ország és az intézményrendszere, hogy ha átalakítanák a törvényhozást, és csökkentenék a képviselők számát. Egyébként is, nem azon múlnak a dolgok, hogy hány képviselő jár be a parlamentbe, és ez egy vagy két testületre osztva működik. Inkább azon, hogy azok, akik bekerülnek oda, milyen felkészültséggel és szakértelemmel rendelkeznek, mennyire végeznek jó munkát. Ebben is, mint az élet számos más területén, nem a forma a lényeges, hanem a tartalom.
És ahogy egy lufihámozó mutatvány volt ez az ügy tizenhét éve, most is ugyanazt látjuk egy újabb kiadásban. Politikai berkekben szakállas mondás, hogy ha jól el akarsz ásni egy ügyet, akkor alakíts neki egy bizottságot. Lehetőleg jó nagyot. Az majd ülésezik, tárgyal, vitázik, csak éppen érdemi döntést nem fog hozni soha az életben. Pontosan ezt csinálták most is a parlamentben. A minap eldöntötték, hogy felállítanak egy munkacsoportot – ez is egy verzió a bizottságra –, amely majd megvizsgálja aranyosék és progresszívék tervezeteit. A két párt majd jókat fog nyilatkozni, hogy lám, ők megpróbáltak érvényt szerezni a népakaratnak, de a nagyok nem hagyják őket érvényesülni. Még lehet, hogy kampányban előveszik a lufit, leporolják, újra meghámozzák. Lehet, kell még egy szűk generációnyi idő, amíg a tartalmán is elgondolkodnak.
