2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A közhiedelemmel ellentétben a struccok nem homokba dugott fejjel alszanak – valójában úgy tűnik, mintha egyáltalán nem aludnának, ugyanis a szemüket nem csukják be, bár időről időre elbóbiskolni látszanak.


A közhiedelemmel ellentétben a struccok nem homokba dugott fejjel alszanak – valójában úgy tűnik, mintha egyáltalán nem aludnának, ugyanis a szemüket nem csukják be, bár időről időre elbóbiskolni látszanak.

Egy nemzetközi kutatócsoport hat struccot fogott be Dél-Afrikában, hogy megfejtse alvási szokásaikat. A német, ausztrál, dél-afrikai és svájci kutatókból álló csapat a madarak agyhullámait vizsgálta alvás közben. Más madarakhoz és az emlősökhöz hasonlóan alapvetően kétféle hullámra számítottak, a mély alvás és az úgynevezett gyors szemmozgás (rapid eye movement, REM) mintázatára.

Amikor azonban a műszerek szerint a struccok mély álomban voltak, teljesen ébernek látszottak, míg egy másik alvási fázisba lépve fejük lekókadt. A második agyhullámmintázat nem egyezett meg a klasszikus REM-ével, hanem a mély alvás és a REM alvásmintázatának egyedi keveréke volt – írták a kutatók a PLoS ONE című folyóiratban.

A struccon kívül egyetlen állatnál mutatták ki ezt a furcsa mintázatot, méghozzá a kacsacsőrű emlősnél, amely egy ősi, a kloákások rendjébe tartozó tojásrakó emlős. Mivel a strucc is ősi eredetű, a két faj közti hasonlóság arra enged következtetni, hogy a REM és a mély alvási szakasz evolúciós mértékkel nézve nem is olyan rég vált szét a madaraknál és az emlősöknél.

Azt már csak találgatni lehet, vajon a két faj álmai is hasonlítanak-e egymásra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató