Egy város lelke kőben és hitben – tornyok, templomok, emlékek

Épített örökségünk

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Szatmárnémeti utcáin sétálva nemcsak egy várost látunk, hanem évszázadok történetét is. A régi templomok tornyai, a patinás középületek homlokzatai és a múltat őrző műemlékek mind arról mesélnek, hogy e vidéken nemzedékek építettek, alkottak és hagytak örökséget az utókorra. A város épített kincsei között különleges helyet foglalnak el a templomok, amelyek nemcsak a hit, hanem a közösségi élet és a kulturális identitás őrzői is. A Láncos templom, a székesegyházak és a történelmi egyházi épületek falai között ma is ott él a múlt emlékezete, miközben tovább szolgálják a jelen közösségeit. Szatmárnémeti műemlékei egyszerre idézik fel a város gazdag történelmét, és mutatják meg azt az értékvilágot, amelyre a mai nemzedékek is büszkén tekinthetnek. Mert ezek az épületek nem csupán kövek és falak: a város lelke, emlékezete és öröksége rejlik bennük. Összeállításunkban Szatmárnémeti legértékesebb műemlékei, templomai és épített öröksége nyomába eredünk, hogy felfedezzük mindazt, amit a múlt ránk hagyott.

Gondolatok emlékeztetőként

A terveket Peinlich Zsigmond kőművesmester készítette, aki a kőművesmunkákat is vállalta. A 17. század végén már állott egy református templom a mai belvárosban, és ez az épület 1703-ban pusztult el, amikor a kurucok a várost felégették. 1786. május 28-án határozta el az egyháztanács az új, ma is fennálló templom felépítését. A templom helyét a régi temetőben, az egykori, 1703-ban leégett templom mögötti területen jelölték ki.

Láncos kőkerítéséről kapta az együttes a Láncos templom elnevezést

Az újonnan elkészült toronyba felhúzták a templom három harangját is. A nagyharangot Szatmár város református polgársága 1633-ban öntette Eperjesen Wierd György harangöntő mesterrel.

Ezt a harangot később, 1695-ben a jezsuiták maguknak követelték, azt állítván, hogy a katolikusok öntették, holott 1633-ban mindössze tíz katolikus élt a városban. Csak a szatmári polgárok öntudatos és erőteljes fellépésére visszakoztak a hatóságok.

Az időközben megrepedt és másikkal helyettesített harang ma a szószék mellett állva emlékeztet a szatmári református egyházközség múltjára. A következő években a belső berendezést készítették el.

Tizenkilenc évig tartott az építkezés és a templom berendezése, amelyet végül 1807. szeptember 27-én szenteltek fel, és az ünnepségre meghívták Debrecenből a Tiszántúli Református Egyházkerület akkori püspökét és főjegyzőjét.

Az első orgonát 1814-ben szerelték fel. Készítői: Galli György és fia, Antal. Ezt a múlt század folyamán Blalunka Sámuel orgonaművész először 1847-ben, majd később 1872-ben javította.

A torony zsindelyezését 1834-ben tűzbiztos rézfedéllel cserélték ki, és akkor aranyozta Rainer István aranyműves a csillagot és a torony fedelén levő rózsát.

1862-ben kőoszlopokkal és vaslánccal kerítették be a templomot, és később ezt a kerítést kiterjesztették a korábbi templom helyére is, ahol először 1902-ben állították fel a Himnusz költőjének szobrát.

Láncos kőkerítéséről kapta az együttes a Láncos templom elnevezést, a szoborról pedig Kölcsey-kertnek a templom előtti területet.

Százéves fennállása tiszteletére 1907-ben kívül-belül teljesen felújították az épületet, és akkor készült el Otto Rieger gyárában az új, ma is működő orgona.

1934-ben kívül-belül megújítják a templomot

Az első világháborúban beolvasztották a templom középső- és kisharangját, az orgonahomlokzat díszsípjait, sőt a torony rézfedelét is – amit lemezzel pótoltak.

A világháborút követő események nem ejtették apátiába a gyülekezetet, tagjai hamarosan hozzáláttak a sebek gyógyításához.

1925-ben pótolták a harangokat, majd 1929-ben az orgonasípokat is. Amikor megújították a templomot, akkor kapott dús aranyozású díszítőfestést a puritán, egyszínű templombelső.

A fejezetekre, mennyezetre aranyozott rozetták kerültek, és aranyozott keretelést kaptak az ablakok.

A világháborúk helyreállíthatatlan pusztításai

A második világháború az elsőnél is több kárt és szenvedést hozott. Szatmárt 1944. szeptember 16-án bombatámadás érte. Találatot kapott több egyházi épület mellett a Láncos templom is. 

Még a tél beállta előtt ideiglenes tetőt húztak az épületre a további károk elkerülése végett.

A következő év tavaszán, amikor a tényleges helyreállítás elkezdődött, kiderült, hogy az egész tetőszerkezetet le kell bontani s újraépíteni. Az újraépített szerkezetet hódfarkú cseréppel fedték.

A következő évben, kijavítva faszerkezetét, újrabádogozták a tornyot is, elkészítették a födémeket s belül a mennyezet és az oldalfalak vakolása is befejeződött.

1947-ben kifestették a templombelsőt, helyreállították a padlót és a padokat is. November tizenhatodikán pedig ünnepélyesen újra használatba vették a templomot.

A kompromisszum

Szintén Keresztes Géza közléséből tudjuk meg, hogy 1948-ban két új oldalajtót vágtak, mert addig csak hosszanti irányban lehetett a templomba bejárni. Akkorra készültek el az orgona helyreállításával is, bár helyreállítanivaló még sok minden maradt.

Az, hogy a templom külső megjelenése megőrizze régi formáját, soha nem képezte vita tárgyát, s 1954–55-ben be is fejezték a külső helyreállítást.

A templombelső kiképzése már nem ment vita nélkül. Két irányzat csapott össze. Az egyik hívei vissza akarták állítani az eredeti késő barokk belsőt az aranyozott díszekkel, a másik elképzelés követői klasszicizáló belsőt képzeltek el, azt hangoztatván, hogy a barokk nem egyezik a református eszmeiséggel.

Végül kompromisszum született. Megmaradtak a késő barokk belső kiképzés mellett, de a belső egyes részletei neoreneszánsz stílusban készültek el.

1957-ben fejeződött be a helyreállítás, miután elkészülnek a falikarok és a csillárok is.

Így december 1-jén újraszentelték a templomot, s emléktábla elhelyezésével örökítették meg a bombatámadást, majd az azt követő újjáépítést.

1989–90-ben újították fel kívül-belül a templomot, bevezették a gázfűtést, s átjavították a bútorzatot.

2010-ben indult el a Láncos templom újabb teljes körű felújítása. A nyár elején megkezdődött munkálatok során új cseréptető került a templomra, megújult a toronysisak, kijavították és felfrissítették az ajtó- és ablakkereteket.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése: A város évszázadok óta vallási mozaikot alkot

Mennyi erő, mennyi összetartás a szatmárnémeti református közösség részéről, hogy megerősödésük többszörös hullámában ma is a város egyik vezető vallása. Jelenleg közel azonos arányú a református és római katolikusok száma. 

Hasonló arányt mutat a megyeszékhely összmagyar felekezeteinek aránya a nem magyar, az államvallást képviselő hívek számával. 

A város évszázadok óta vallási mozaikot alkot, ahol a különböző felekezetek békében élhettek egymás szabad vállalású hite mellett, így épített örökségüknek jeles épületei máig meghatározzák a városképet.

Szatmárnémeti reformátusainak élete és jelenlegi három egyházközségének története szorosan összeforrott a város kulturális és vallási fejlődésével a reformáció 16. századi helyi térhódításától a Bethlen Gábor fejedelem adományozta templom használatától a legikonikusabb épületükig, a Láncos templomig, majd a hívek folyamatos jövőjét is biztosító kulturális, oktatási intézményekig. 

Tudnunk kell azt is, hogy a korabeli Magyarországon az első protestáns nemzeti zsinatot a szatmárnémeti melletti Erdődön tartották 1545-ben, a legnagyobb érdeme a reformáció megszilárdulása volt. 

Ez a közeli kitüntetett hely ívelt át egy évszázados harcos hitélettel megáldott Szatmárra, hiszen e város életében fordulópontot jelentett az itteni „nemzeti zsinat” rendezése az Úr 1646. esztendeje június havának 9. napján. 

Erdélyből a Geleji Katona István püspök vezetésével megbízottak 25 fővel, míg a tiszántúli egyházkerület hatvanhárom lelkésszel delegáltatott. A legkiemeltebb zsinati vendég maga I. Rákóczi György fejedelem volt, aki néhány napos késéssel ugyan, de képviselhette a világi vezetőket. Itt összesen kilenc elvi jelentőségű, elfogadott határozatról dönthettek, végakaratként a közös ágendát is kidolgozott állapotában elfogadták. 

Az itt javaslatra előkészített regulák szövegét utólagosan többször átnéző egyházi elöljáróság felterjesztette a következő, kolozsvári ülésre. Végső revízió általi elfogadtatásra csak a későbbi marosvásárhelyi zsinaton kerülhetett tisztázásra az 1648-as esztendőben. 

Mindez, az akkori erdélyi református egyház véglegesnek hitt megerősödését jelentette. Az akkor részleteiben letisztázott református hit megerősödésének, szabályozásának és előretörésének véglegesítése ugyan nem kerülhetett nyomtatott törvénybe, mégis az akkor elfogadott Geleji-kánonokat tekinthetjük a tiszántúli és erdélyi református hitélet mérföldkövének, egyházi törvénykönyvének. 

Az emelkedett hangulatú hitélet alapbástyájául szolgáló Láncos templom nem engedett az idők súlyos változásainak

Mindezek, az 1881-es Alkotmányozó Zsinat által elfogadott új szerepköri és egyházi törvények véglegesítéséig életben és alkalmazásban maradtak. Azt még tudnunk kell, hogy a partiumi részekhez tartozó Szatmár a többi területekkel állandó csereterületnek is számított. Ugyan a speyeri egyezmény létrejötte óta a kiegyezés évéig létező területként volt számon tartva, mégsem képezhetett egy homogén országrészt. Így történhetett meg, hogy néha az erdélyi, máskori a Habsburg királyi fennhatóság diktálta törvények, illetve egyházi rendeletek szerint voltak kötelesek működni. 

Mégis, a fent jelzett zsinat óta konszolidálódott a reformátusok létjogosultsága, hiszen az egyházi javak gyarapodása mellett a templomépítések megsűrűsödtek, elemi és középiskolák, valamint a főiskolák alakulása mellett a kórházak megszervezése is elkezdődött. 

A város vezetősége és kezdetben még a céhek is kötelezték magukat a tisztviselők és városi szolgák mellett a lelkészek biztos életvitelének biztosítására, esetenként a professzorok külföldi tanulmányainak szponzorolására. 

Ezért is lehetett a korabeli városban templomonként a főprédikátor mellett segédlelkészt is fenntartani, mindezekhez még hozzájárult, hogy csak a legműveltebb és külföldi egyetemeken tanult teológusok kerülhettek a városi szószékekre.

Erő és összetartozás a Láncos-templom épített palástja alatt

Ez az emelkedett hangulatú hitélet alapbástyájául szolgáló Láncos templom nem engedett az idők súlyos változásainak, követeléseinek. Átélte az abszolutizmus és impériumváltás nem kimondottan kegyes időszakát. 

Ez a biztos egyházi élet mint támpont nemcsak a helyi reformátusok között volt honos, a római katolikus magyarok is hasonlóképpen segítették át egyházukat és a híveket. Ezzel nemcsak az egyházukat erősítették, egyúttal a szatmári magyarságot is összefogták. Talán ezért is lehet ez a klasszicista stílusjegyben épített templomépület a szatmárnémeti reformátusság szellemi és közösségi központja, a ma is hitelesen olvasható korabeli vizitációs jegyzőkönyvek, egyházmegyei levéltári, anyakönyvi és lelkészi feljegyzések kutatható források.

Mennyi erő, mennyi összetartás a református egyházközösség részéről, hogy máig a város egyik vezető vallásaként húzódhatnak meg őshonukban, a büszke Láncos templom épített palástja alatt.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanár, történésznek. Az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat szakembereink véleményezésével a következő pénteki lapszámunkban még kiegészítjük.