2024. july 2., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lopott kabátok

Hogy mit olvasok? Szenzációs! Kétszer is ellopták a libanoni belügyminiszter kabátját Bukarestben.

Hogy mit olvasok? Szenzációs! Kétszer is ellopták a libanoni belügyminiszter kabátját Bukarestben. Először a román államfő által Michel Szulejmán elnök tiszteletére adott díszvacsorán tűnt el a kérdéses ruhadarab; távozásakor Marvan Sarbel nem találta meg a ruhatárban felöltőjét. Az incidensről Băsescu elnököt is értesítették, aki állítólag egy új kabáttal ajándékozta meg a libanoni minisztert. De sajnos, az ajándék kabát is odalett egy másik vacsorán, és a libanoni belügyminiszter másnap felöltő nélkül fagyoskodott az ismeretlen katona emlékművénél rendezett koszorúzáson. Ekkor már Michel Szulejmán elnök kért újabb, immár harmadik kabátot a libanoni belügyminiszternek. Na mondja meg: hát könnyű az élete egy belügyminiszternek? Erről nekem, szegény nyuggernek, az jut eszembe, hogy egyszer én is loptam kabátot. Tudja, kérem, az egészséges társadalom egyik fő ismérve éppen ez: lopnak-e kabátot megfelelő mennyiségben. Nem tudom, mennyi az egy főre jutó kabátlopás Romániában, de szerintem messze jobban állunk, mint a libanoniak; ahol többnyire ingujjban jár a nép.

Azt is olvasom, drága uram, ha már megtisztel a figyelmével, hogy 1962-ben éppen ilyen tájban, tavasszal „ünnepelték” meg a „mezőgazdaság sikeres szövetkezetesítésének” a befejezését. Már ’49-ben elkezdték: megverték, a községháza pincéjébe zárták a jobb gazdákat, köztük a nagyapámat is, a makacsabbját kulákká tették, elhurcolták egy kis kényszermunkára. Kora hajnalban burrogott a kapuban a lepedős motor, a ponyvás terepjáró, és vitte szegényeket.

1961 nyarán már sokadszorra jelentek meg nálunk a kollektivizálók. Az öreg csak kisuvadt a hátsó kertkapun, fölöttünk az erdő sötétlett, máskor is bujdokolt ott a falu. Hát azok házkutatást tartanak. Az egyik „bizottsági tag” bűnjelként lobogtat valamit, amint eléjön a csűrfiából. Az uraság levetett katonai mundérja, de már szétrágogatták az egerek. Rangjelzésféle is maradt rajta. Szörnyűség: nagyapám lepaktált az osztályellenséggel!

Uram, az igazság ez: azt a mundért én loptam el az Udvarból, egy ágyúhűznivel együtt, és a cimboráimmal a csűrben dúlt a háborúsdi. Ádáz harc, lövedékek becsapódása, sok ezer halott, aztán hadi temetés, mert a hűznivel jól lehet harangozni, és én szerettem papot játszani. Hát ezt kenik most az öregre!

Nagyapám csak nem kerül elő, a kollektivizálók felfedezik a kis pálinkáshordót a széna alatt, és az eperfa alá telepedve illároznak belőle. A főkolompos egy Ándréj nevű nadrágos, a rajontól. Kirakja pisztolyát a karólábú deszkaasztalra, majd azt mondja jó hangosan: Aki nem ír alá, azt puff. – Hol jársz iskolába? – néz rám hirtelen. – Mennék nyolcadikba, ha fölvesznek. – Hát én megmondom neked, öcsi: ha nem ír alá a tatád, akkor te is kollektivista leszel! Gondoskodunk róla, hogy sehová se vegyenek fel!

Na, ezt az Ándréjt aztán Gyimilcs Samu elrendezte volt. Mert ez az Ándréj, ha megunta a kollektivizálást, jól megrészegedve rendesen bejárt a Gyimilcs Samuék portájára, a menyecskéhez. Egyik estén aztán Samu hazajött valamiért az esztenáról, és úgy találta a nadrágost, nadrágtalanul.

– Mit akarsz, te büdös bangyin? Mit keresel itt, éjnek idején?!

Úgy fogta kérdőre, mintha ő lenne a gazda. Na de Gyimilcs Samu semmit, semmit, csak fejbe vágta a hosszú szilfabottal, az leesett, haslag, ez pedig a hátát kenegette jó huzamosan.

A menyecske vitte utána a ruháit. Elöl Gyimilcs Samu, mintha farkast cipárolna, utána az asszony az áncúggal. Szépen kiterítette Samu a községháza elé, mint Toldi a farkasát.

Mi, suttyó kölykek, későig vaddisznóztunk akkoriban. Hamar szimatot fogtunk, tisztes félhomályból lestük az izgalmas eseményt.

Mikot Samu hazaballagott a feleségével (ne hazudjak, na: visszafelé a menyecske farán csattogott a bot), én is hazaosontam, s előkaptam a madárijesztő karón lógó kabátot, az Úr egykori katonamundérját.

Addigra elszéledtek a szájtátiak. Ándréj ott feküdt, szinte vigyázban, a holdfényen; nemhogy ápolta volna, a közelébe se merészkedett senki... Én magam is reszkettem, mint a nyárfalevél.

De valahogy mégis ráterítettem a kabátot.

– Itt van – rebegtem. – Legyen boldog vele.

Akkor már mindenki be volt iratkozva a közösbe.

Reggelig feküdt Ándréj, ma is ott szállnák a legyek, ha a bakter észre nem veszi a mellkasából kiálló bicska szarvasagancs nyelét.

Gyimilcs Samu megúszta, és hát nagyképű leszek: engem sem kerestek. Mindenki tudta. Ilyen bicskája csak egyvalakinek van a faluban. A milicista direkt a Bustya Lőrinc szalmatetős háza előtt állt meg. – Jersze Lőrke, itt a bicskid.

– Érdekli még, uram? A Gyimilcs Samu felesége ennek a Lőrkének volt a szívbéli szeretője, azt is tudta mindenki, csak az ura, az a mutuj Samu nem. És úgy látszik, a kollektivizáló, a pisztolyos Ándréj sem.

Ezek mára elmúltak, mint ahogy a falunk is. Új a ravatalozó, európai normák szerint épült; de maholnap már nem lesz belé kuncsaft, kedves uram.

Van egy kis szendvicsem, ilyenkor tízóraizok. Nem segítene ki egy korsó söröcske erejéig, ha szépen kérném?

Hátrányba került, 22 órával korábban

Bellingham megmentette, 22 órával korábban

Ballagtak a Sapientia 22 órával korábban

Hírek, rendezvények 22 órával korábban

A játék folytatódik… 22 órával korábban

Az olvasó írja 22 órával korábban

Hosszú, forró nyár 22 órával korábban

Megsimogatni a lelkeket 3 héttel korábban

Választás 2024 3 héttel korábban

Épített örökségünk 3 héttel korábban

Épített örökségünk 1 héttel korábban

Műsorkalauz 2 héttel korábban

Épített örökségünk 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató