2025. július 7., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy álomból lett levendulabirodalom

A bözödújfalusi tó szomszédságában egy különleges hely várja még július 13-ig a látogatókat: a festői környezetben fekvő levenduladomb, ahol a lila virágtenger illata és a családias hangulat mindenkit magával ragad. Ez a hely nem csupán egy ültetvény, sokkal inkább egy oázis, amit egy bözödi óvónő, Rafai Mónika álmodott meg. 

Az első száz levendulatő

2017-ben kezdődött minden, amikor a Rafai család az első száz tő levendulát elültette a virágoskertjükben.

 – Akkor még alig tudtunk valamit a levenduláról – meséli mosolyogva a tulajdonos, Rafai Mónika. – Leginkább a csodaszép, illatos virága és sokoldalú felhasználhatósága keltette fel az érdeklődésemet. Aztán az első szüret teljesen elvarázsolt minket – tette hozzá. Ez a varázs olyan erős volt, hogy egy évvel később már ötszáz tővel bővítették a kertbéli ültetvényt, és hobbiszinten levendulatermesztésbe kezdtek. Azonban az álom, hogy egy igazi levendulaültetvényük legyen, csak ezután kezdett valóra válni. 2019-ben a Rafai család rábukkant egy csendes, mesébe illő helyre a bözödújfalusi tó szomszédságában, Mónika pedig már az első pillanatban tudta, hogy ez az a hely, ahol megvalósulhat az álma, így nem sokat gondolkodtak, megvásárolták a területet, terveztek, , és ma a közel félhektáros levenduladombon már ötezer tő pompázik, illatos virágtengerként. 





Több mint levendula: élmények kicsiknek és nagyoknak 

A Rafai család szándékosan nem gondolkodott fesztivál jellegű rendezvényen, inkább családias hangulatú, nyugodt légkört szerettek volna kialakítani, ami sikerült is, hiszen a festői környezetben fekvő lila mezőn lehetőség van fotózkodni az ötletes kellékekkel, dekorációkkal. A levendulamező szomszédságában játszótér is várja a gyerekeket – homokozóval, hintával, farönkökből készült kisvonattal, illetve faragott állatokkal, amelyek Mónika édesapjának a kézügyességét és fantáziáját dicsérik. A bejárat melletti „régiségsarokban” jópofa rönkemberkék, illetve régi mezőgazdasági és háztartási eszközök sorakoznak: korabeli vasaló, eke, tekercselő, gyapjúfésű, hordó, korsók. A korábbi években kisállatsimogató is működött – bocival, szamárral, bárányokkal, nyuszikkal és fürjekkel –, ám a medvék közelsége miatt ma már csak a nyuszik maradtak, illetve lovagolni is lehet hétvégéken, a legapróbb látogatók örömére. 

Mónika elárulja, hogy a levenduladombon minden virágszál a család kétkezi munkájának gyümölcse. Miután lejárnak a nyílt napok, nem pihennek meg, hiszen következik a betakarítás, majd a feldolgozás, ami során a levendulából értékes illóolaj és levendulavíz készül, amely igazi „csodaszerként” szolgál a háztartásban és a kozmetikában. Egész évben kapható náluk szárított levendulacsokor, de vázában, kaspóban is lehet rendelni. Emellett kézműves termékek – szappanok, fürdősók, szirupok, a megszárított virágokból pedig díszpárnák, illatzsákok, sőt textilből készült levendulaállatkák – születnek. – Én szabok, édesanyám varrja – meséli nevetve az óvónő, aki szabadidejében a levendulásban tevékenykedik. – Rengeteg a munka, kapálás, gyomlálás, metszés, szüretelés, de a szüleim mindenben partnereim, mindannyian munkahely mellett foglalkozunk ezzel. Szívünk-lelkünk benne van – mesél lelkesedéssel a család oázisának számító levendulásról Mónika. 

Nyílt napok a lila tengerben 

Az ültetvény évente nyílt napokkal várja a látogatókat, idén már negyedik alkalommal szervezik meg ezt, és igen jóleső érzés, hogy sok visszatérő vendég érkezik. A látogatók frissítő italokat kóstolhatnak, kézművestermékek közül válogathatnak, és természetesen fotózkodhatnak a lenyűgöző levendulamezőben. 

A látogatási idény július 13-ig tart – hétköznap 14–21, hétvégén pedig 10–21 óra között várják a vendégeket.


Fotó: Nagy Tibor



Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató