2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lemondott tisztségéről a Tarom vezérigazgatója

  • 2017-08-21 15:16:12

Lemondott tisztségéről hétfő reggel Eugen Davidoiu, az állami légitársaság vezérigazgatója, miután a legutóbbi kormányülésen Mihai Tudose miniszterelnök bírálta a vállalat menedzsmentjét, mivel az elmúlt évben több mint 104 millió lejes veszteséget halmozott fel.
A Tarom vezetője annak ellenére nyújtotta be lemondását, hogy vasárnap még azt mondta, nincs oka távozni a vállalat éléről, hiszen két új repülőgépet szerzett be, és elkezdte az átszervezést is, ám ezzel „zavart bizonyos érdekcsoportokat”, amelyek „azt akarják, hogy az állami vállalatok eltűnjenek”. Mihai Tudose kormányfő vasárnap este bejelentette: elrendeli, hogy hétfőtől vizsgálótestület nyomozzon a Taromnál, amely az elmúlt esztendőben történelmi veszteségeket produkált. A miniszterelnök hangsúlyozta, a vállalatot nem szüntetik meg és nem adják el, de föltétlenül profitot kell termelnie. 
Kormányzati források szerint Mihai Tudose testülete hétfőn a Taromnál és az Országos Befektetési Vállalatnál (CNI) is vizsgálódott.  A miniszterelnök a vasárnapi nap folyamán hozta ezt a döntést, miután a pénteki kormányülésen felszólította Răzvan Cuc közlekedési minisztert, adjon magyarázatot a Tarom helyzetére.
 
Tudose: Nem én vettem rá a lemondásra
Mihai Tudose kormányfő hétfőn, a Tarom vezérigazgatójának lemondása kapcsán azt mondta, nem ő vette rá erre a lépésre, nem beszélt vele, ugyanakkor hozzátette: a közlekedési miniszternek nem kell lemondania.
A magát „könnytisztának” valló Tarom-vezérigazgató lemondásáról kérdezett Tudose úgy nyilatkozott, „a könnyekről majd még beszélünk. Amit ő mond, az a saját problémája. Nem én vettem rá, nem beszéltem vele”. 
Mihai Tudose ugyanakkor azt mondta, Răzvan Cuc közlekedési miniszternek nincs oka a lemondásra. 
 
Tăriceanu: szárnyalnak a légitársaságok, csak a mi Taromunk van zuhanórepülésben
Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a Tarom élére szakértői menedzsmentet kell kinevezni, amelyik jártas a légi közlekedésben, mivel az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt az utasok száma, csak a Tarom van zuhanórepülésben.
„Olyan profi menedzsmentre van szükség, amelyiknek tapasztalata van a légi közlekedés terén, mivel az elmúlt időszakban – nem az elmúlt hónapokra utalok, hanem az elmúlt évekre – robbanásszerűen bővült a légi szállítás, új társaságok jelennek meg, a létező vállalatok szárnyalnak és fejlődnek, csak a mi Taromunk van zuhanórepülésben” – jelentette ki a kisebbik kormánypárt elnöke. 
Emlékeztetett, hogy a Tarom a közlekedési minisztérium és a kormányfő hatáskörébe tartozik. „Úgy gondolom, nem várják, hogy a parlament itt főszerepet játsszon. Természetesen, ha szükség lesz törvénymó- dosításra a társaság működésével kapcsolatban, akkor a parlament is beavatkozhat” – tette hozzá Călin Popescu Tăriceanu.
(Hírösszefoglaló)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató