2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lemond a cseh kormány

  • 2017-05-02 15:49:59

  • MTI

A kormánykoalíción belüli ellentétekre hivatkozva Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását. 

A kormánykoalíción belüli ellentétekre hivatkozva Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását. Döntését Sobotka azzal indokolta, hogy nem tudja tovább vállalni kormányában Andrej Babis kormányfőhelyettest, pénzügyminisztert, a koalíciós partnerpárt ANO elnökét, akit adócsalással vádolnak, és Sobotka szerint a gyanút mindeddig nem tudta eloszlatni. 
– A legegyszerűbb megoldás, a miniszter menesztése azért nem lenne jó megoldás, mert ez lehetővé tenné Babis számára, hogy a mártír szerepében tetszelegjen, ami fél évvel a parlamenti választás előtt árthatna a többi pártnak – magyarázta Sobotka, aki egyben a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke is. Babis megmaradása a kormányfőhelyettesi és pénzügyminiszteri tisztségében azonban számomra elfogadhatatlan. Miután a pénzügyminiszter vagyoni ügyeit a neki alárendelt adóhivatal vizsgálja, nincs semmi biztosíték arra, hogy objektív eredmény szülessen – tette hozzá. – Kész vagyok benyújtani a köztársasági elnöknek lemondásomat, feltételezem, hogy még e héten. Szeretnék ezzel szabad kezet adni a koalíciós pártoknak, hogy tárgyalhassanak a kialakult helyzet megoldásáról – jelentette ki Bohuslav Sobotka, aki három éve áll a hárompárti cseh koalíciós kormány élén. Úgy vélte: amennyiben a CSSD, az ANO és a kereszténydemokraták (KDU-CSL) megegyeznének a kormánykoalíció folytatásában, meg kellene oldani a pénzügyminiszter személyének kérdését. Andrej Babis hivatalban maradása ellentétben van az összeférhetetlenségi törvénnyel – mutatott rá a kormányfő. Sobotka előrehozott parlamenti választást sem tart kizártnak. Milos Zeman cseh államfő október 20-21-re írta ki a képviselőházi választást. A felmérések szerint a választás nagy esélyese az ANO, amelynek támogatottsága meghaladja a 30 százalékot, míg a szociáldemokratáké tartósan tíz százalékkal alacsonyabb. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató