2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Várhatóan augusztus végén újraindul a zöldházprogram

Laurenţiu Neculăescu, a Környezetvédelmi, Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztériumhoz tartozó Környezetvédelmi Alap elnöke a napokban nyilvánosságra hozta, hogy tavaly az alapból a pályázaton keresztül 1,7 milliárd lejt utaltak át azoknak a magánszemélyeknek, akik ennek köszönhetően magánházukra napelemeket szereltek. Az idén augusztus végén hirdetik meg az újabb pályázati kiírást, amire mintegy 2 milliárd lejt szán a minisztérium. 

Az elnök kifejtette, a tavalyi program iránt nagy volt az érdeklődés, ezért igyekeztek, hogy növeljék a magánszemélyeknek szánt pénzkeretet. Mi több, kiegészítették a korábbi pályázati útmutatót azzal, hogy a megtermelt áram tárolásához szükséges akkumulátor beszerzését is finanszírozzák. Az ígéret szerint néhány napon belül összeáll az útmutató, amit a jogszabályoknak megfelelően nyilvános vitára bocsátanak, majd a törvény által megszabott határidőt követően augusztus vége felé feltölthetik és elérhetővé teszik az online platformot, amelyre fel lehet tölteni a pályázatokat, ahogy a tavaly is. Az elnök hozzátette, valószínű, hogy az új kiíráskor megtartják a személyenkénti 30.000 lejes támogatási keretet. Külön kiírás lesz az egyházaknak, közintézményeknek és nem nyereségcélú jogi személyeknek (nemkormányzati szervezeteknek, illetve szociális intézményeknek, pl. gyermekotthonok és idősotthonok), amelyekre pályázni lehet. 

Azok a magánszemélyek, akik pályáznának a támogatásra, vegyék fel a kapcsolatot egy szakcéggel, amely elkészíti a műszaki tervet és a szerelést is vállalja. Az érdekelteknek – ahogy a korábbi pályázatoknál is – az online pályázati útmutató egyik formanyomtatványát (3-as számú melléklet) kell a számítógépen kitölteni és aláírni. Szükséges okiratok: az igénylő személyazonossági igazolványa, megbízatásnál közjegyzői okirat erről, ebben az esetben a megbízott személy személyazonossági igazolványát kérik. Továbbá adóigazolás a közpénzügyi hivataltól, hogy az érintett a kérvényezés dátumakor nem tartozik az államnak, ugyanakkor egy hasonló igazolás a helyhatóságtól (polgármesteri hivatal adóügyi osztálya, irodája), ami igazolja, hogy kifizette a helyi adókat és illetékeket. Kérik a legtöbb 60 napos érvényességű telekkönyvi kivonatot, amivel igazolni lehet az ingatlan tulajdonjogát, amelyikre felszerelik a napelemeket. Amennyiben a pannókat területre helyezik ki, a terület tulajdonjogi igazolása, azaz telekkönyvi kivonata is szükséges. 

Ha közös az ingatlan (egy udvaron több épület van), akkor a közös telekkönyvi kivonat másolata is kell, amiben megjelenik az igénylő leválasztott, különálló területe, illetve ingatlanrésze annak igazolására, hogy a napelemeket az igénylő által birtokolt részre helyezik ki. 

Az elnök elmondta, hogy a tavalyi, 2023-as kiírás alapján megpályázott, mintegy 60.000 napelemrendszer felszerelése idén szeptemberig befejeződik, ezért hirdetik meg az újabb kiírást augusztus végén. Van rá pénz, a kétmilliárd lej már az alap költségvetésében szerepel, bármikor a pályázók rendelkezésére bocsáthatják. Ez az eddigi legnagyobb keret a programra, amiből mintegy 66.000 házra kerülhet fel 2025 közepéig napelem, és így saját termelésből biztosíthatják majd a villamos energiát. 

A programot idén januárban hirdették meg újra, a napelemek felszerelését követően mintegy 5000 házat bekötöttek az országos hálózatba. Amennyiben a feltöltött dokumentáció és a szükséges okiratok rendben voltak, az igényelt támogatást 60 napon belül kifizették. Az elnök tudomása szerint nem volt elmaradás. A digitális rendszernek köszönhetően könnyebb az ügykezelés. Mind a lakosoktól, mind a szerelőcégektől pozitív visszajelzéseket kapott a környezetvédelmi alap, tehát jól működik a rendszer, ami nem azt jelenti, hogy nem javítanak majd a számítógépes programon, ha szükséges. 

„Az előző, 2023-as kiíráshoz viszonyítva megemelték a megpályázandó keretet 20.000-ről 30.000 lejre, a magánszemélyek önrésze így 3000 lej. A minisztérium minimum 3 kWh termeléséhez szükséges napelem felszerelését támogatja és az akkumulátor beszerelését, ami még 10.000 lej” – tette hozzá a miniszter, majd hangsúlyozta, amint lejár a nyilvános vita határideje, meghirdetik a pályázatot. 


Fotó: Nagy Tibor (archív)




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató