Lehet egy tárlattal több?

Igen! Harsogom magamban, ahogy a kérdést is hangtalanul és az igenlő válasz bizonyosságával teszem fel magamban nem is először. Persze a nyilvánosság elé is léphetek vele, hiszen mindig elégtétel, ha a kultúra terén újabb eredmény kezd körvonalazódni. Az pedig, hogy Marosvásárhelyen hol itt, hol ott tűnik fel új hely, ahol kiállítást rendeznek, feltétlenül jó jel, akkor is, ha a kiállító tér nem mindenütt a legmegfelelőbb ilyesmire.

Lőrincz Gyula festménye (Fotó: Nagy Tibor)

Igen! Harsogom magamban, ahogy a kérdést is hangtalanul és az igenlő válasz bizonyosságával teszem fel magamban nem is először. Persze a nyilvánosság elé is léphetek vele, hiszen mindig elégtétel, ha a kultúra terén újabb eredmény kezd körvonalazódni. Az pedig, hogy Marosvásárhelyen hol itt, hol ott tűnik fel új hely, ahol kiállítást rendeznek, feltétlenül jó jel, akkor is, ha a kiállító tér nem mindenütt a legmegfelelőbb ilyesmire. A kávézókban is ritkán kedvező a falfelület, a fény, a rálátás a kifüggesztett képekre, a plasztikákat, installációkat sem kimondottan ilyen helyiségekbe szánják alkotóik, hacsak nem direkt oda rendelték a tulajdonosok, a művészet mégis nyer a kezdeményezésen, különösebb tamtam nélkül lopja be magát olyanok figyelmébe, életébe is, akik egyébként nem tárlatlátogatók. A művészek bemutatkozási lehetősége bővül, a művészetkedvelők pedig a kiállításra kíváncsian feltétlenül benéznek ezekre a helyekre is, ahova egyébként nem biztos, hogy bemennének. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunk, hogy rendszeresen felkeresendő galériaként tartjuk számon ezt vagy azt a kávéházat, cukrászdát, más nevű kulturált lokált. Mindez most a marosvásárhelyi Museum Café kapcsán jutott eszembe, ennek is mind népesebb a törzsközönsége, és nem csak azért, mert különlegesen érdekes, hangulatos a létesítmény a maga régészeti kuriózumaival, változatosságában is otthonos berendezésével, megannyi gyűjteménybe illő tárgyával, díszével, látnivalójával. És mert jó a kávéja, teája, ami mellett kellemesen el lehet vitatkozni, jólesően csevegni. Vonzóak a kiállítások is, amelyek az utóbbi időben rendszeresen követik itt egymást. A főtérhez közelebbi várbejárat lezárva, a várudvaron a felújítási munkálatok miatt kényelmetlen a járás, egy jó tárlat mégis arra készteti az embert, hogy felkeresse a kávézót. Igaz, a megnyitókon előfordul, hogy túl nagy a zsúfoltság, később azonban annál nyugodtabban lehet szemlélődni.

Aktuálisan a kolozsvári Lőrincz Gyula az, akire figyelhetünk, pontosabban kéttucatnyi frissen született festménye, amelyeket a Csendház Művészeti Alapítvány jóvoltából láthatunk városunkban. A megnyitóról, az ott elhangzottakról tudósításban már szóltunk lapunkban. De február 12-ig, a tárlatzárásig még sokan megismerkedhetnek azzal a látványvilággal, amit ő képvisel. Sokoldalú, modern művész. Székelyudvarhelyen született 1967-ben, az alkotói hivatás kiteljesítésére a marosvásárhelyi művészeti középiskolában és a kolozsvári képzőművészeti egyetemen készült fel. Nyughatatlan, megújulásra mindig kész festő, aki az eltelt másfél évtizedben sok mindenbe belevágott. Művészeti vállalkozások, tömörülések, lapok, alkotótáborok létrejötte, működése köthető a nevéhez, 1985 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, tárlatszervezőként is számon tartják, akcióművészként is hallatott magáról, grafikai lapszerkesztő is volt. És nem szűkölködik elismerésekben, ha díszlet- és látványtervező munkássága kerül szóba. Kolozsváron, Miskolcon jelentős opera- és színházi, zenei produkciók sikeréhez járult hozzá. Festészet, grafika, fotóművészet, performance, installáció egyaránt nyomon követhető pályáján. S ha jelenlegi vásárhelyi bemutatkozása színhelyéül a Museum Cafét választotta, abban valószínűleg az is szerepet játszhatott, hogy Kolozsváron az Insomnia kulturális kávéház társalapítója és működtetője. 2010-ben ott is sikeres egyéni kiállítással állt közönség elé. A Múzsa című tárlatát még többfelé bemutatta. Az itteni mozgalmasan könnyed, játékosan fantáziadús, egyszerűségében is ötletteli, sokszínűen nonfiguratív anyaga szinte teljes egészében új, nézőiben biztosan megfogalmazódik a gondolat, hogy érdemes lenne jóval átfogóbb képet kapni Lőrincz Gyula eddigi munkássága többi vetületéről is. Valamikor talán erre is sor kerül majd.