2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bullyingmegelőzési program az ország 260 óvodájában

A Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet az OMV Petrom támogatásával több mint 260 óvodára terjeszti ki a bántalmazás megelőzésére irányuló, Legyünk barátok – zaklatás nélkül elnevezésű programját. A kezdeményezés célja, hogy már a legkisebbek körében is kialakítsanak egy befogadó és biztonságos környezetet, illetve elejét vegyék az esetleges kiközösítéseknek.

A Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet  lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint még a szóban forgó program gyakorlatba ültetése előtt készült egy felmérés, amely során több mint hatszáz szakembert (pedagógusokat, iskolai tanácsadókat, iskolaigazgatókat) kérdeztek meg. A válaszokból kiderült, hogy az érintett oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok döntő többsége úgy véli, hogy már az óvodások is szembesülnek zaklatási helyzetekkel, kiközösítéssel.  A megkérdezett pedagógusok 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a zaklatás jelen van az óvodákban, ahol dolgoznak. Mintegy 54 százalékuk számolt be arról, hogy nem minden gyermek talál magának játszótársat, és az esetek 23 százalékában arról, hogy a kirekesztett gyerekek gyakran vagy folyamatosan szembesülnek a zaklatással. Továbbá a pedagógusok 60 százaléka úgy véli, hogy a zaklatás az óvodán kívül is problémát jelent.


Fotók: Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet


A szakemberek szerint a zaklatás kezelésében a felelősség leginkább a szülőket terheli (75 százalék), majd a pedagógusokat (42 százalék) és végül az óvodai vezetőséget (12 százalék). A Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet programja nemcsak a zaklatás visszaszorítására, hanem a gyermekek közötti együttműködés és a barátságok kialakításának  az elősegítésére is fókuszál, ami hosszú távon pozitív hatással lehet a gyerekek fejlődésére. A 2024–2025-ös tanévben a programba a több mint 26 ezer óvodás gyermek mellett a szülőket is bevonják. A zaklatást megelőző  program módszertanának az  alkalmazására 1850 szakembert képeztek ki, akik a tanévben az ország 260 óvodájában több mint 26 ezer óvodás gyermekkel és szüleikkel fognak együtt dolgozni. A módszertant a Mary Alapítvány és a Mentsétek Meg a Gyermekeket  dániai szervezete fejlesztette ki,  amit a romániai szervezet is átvett.

2024 júniusa és szeptembere között 1244 óvodai szakembert képeztek ki, az előző tanévben felkészített 606 szakemberhez csatlakozva. A képzések mellett az óvodákat speciális nevelési eszközökkel látták el, többek között  barátságos mackókkal, szakkönyvekkel, a tevékenységekhez alkalmas kiadványokkal, a beszélgetéseket segítő kártyákkal. Mindezek segítségével a gyerekek megtanulják kifejezni az érzelmeiket, mélyebben megértik saját szerepüket a barátaikkal való interakciókban, és a csoportegység is erősödik. A segédanyagok révén, a csoportos tevékenységek során a gyerekek, a szülők és a szakemberek ugyanakkor megtanulják, hogyan kezeljék a kötekedést és a zaklatást. A beavatkozás hatását az egész tanév során mérni fogják, és az eredmények alapján a következő években javítani és bővíteni fogják a kiadványokat.





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató