2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A romániai magyar vállalkozók megtanultak megélni a jég hátán is

A II. Erdélyi Gazdasági Fórumon részt vett előadóként Hegedűs Csilla, az Európai beruházások és Projektek Minisztériumának államtitkára is, aki a pályázatok fontosságáról beszélt a jelen lévő vállalkozóknak. Elmondta: óriási szerepe van a pályázatoknak, hiszen jelenleg 1,85 milliárd eurós támogatási keretről van szó. Ennek az összegnek nagy része elérhető lesz a következő 3-4 hónapban a vállalkozók számára. A pályázati forrásokból lehetőség lesz arra, hogy energiahatékony beruházásokat hajtsanak végre annak érdekében, hogy kisebb legyen a villamosenergia- és a gázszámla. Továbbá más beruházásokra és digitalizációra is lehet lehívni pályázati pénzeket.

Hegedűs Csilla szerint mindenképpen megéri pályázni, és ezzel a lehetőséggel élnek is a vállalkozások. Az erdélyi magyar vállalkozók megtanultak a jég hátán is megélni, az államtitkár véleménye szerint erre a tudásra különösen a jövő esztendőben nagyon nagy szükség lesz. Hegedűs Csilla a pályázatok buktatóiról is beszélt, véleménye szerint a pályázati kiírás azért van, hogy azt az emberek betartsák, azaz igyekezni kell kitölteni a pályázati ívet, méghozzá a lehető legjobb formában, és arra kell törekedni, hogy minden szükséges papírt csatoljanak mellé. Emellett az is egy fontos szempont, hogy a vállalkozó megpróbálja eladni a projektjét a pályázatelbírálónak, azaz egy olyan ötlettel kell előállni, amelynek több szinten is van értéke, illetve közösségi kérdéseket is figyelembe vesz.

Az államtitkár lapunknak elmondta azt is, hogy október 25-én fogják kiírni az úgynevezett 4.1.1 Bis pályázatukat építőipari és élelmiszeripari vállalkozások számára. Itt berendezésekre, valamint eszközökre lehet pályázni. Az ezt követő kiírás pedig a digitalizációra fog irányulni, 355 millió euró értékben. Ezen a téren abban szeretnének segíteni, hogy a vállalkozások minél digitálisabbak tudjanak lenni, illetve automatizálásba és robotikába is tudjanak befektetni. Továbbá az energiahatékonyságot célzó pályázat is a következő napokban indul el. Attól függően, hogy mennyire költik el ezeket a pénzeket, fognak tudni gondolkodni az anyagi források átcsoportosításán, amennyiben azt látják, hogy a piacon erre igény van.

Hegedűs Csilla hozzátette, hogy a pályázatok jelentős része nem helyes formában érkezik meg. Volt olyan pályázat, amely az automatikus értékelőrendszeren 100 pontot ért el, de igazság szerint nem volt, amit értékelni azon a munkán, miközben vannak olyan 60 pontos pályázatok, amelyek nagyon szépen ki vannak dolgozva. Hatalmas összegekről van szó jelenleg, ezért is kell odafigyelni a pályázatok helyes megírására, hiszen rosszul megírt projektet nem tudnak értékelni, mondta az államtitkár.

Hegedűs Csilla

Forrás: Potápi Árpád János Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató