2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Budapestről és Brüsszelből is látszik, hogy a magyarok nélkül a magyarokról nem lehet döntést hozni Romániában – fogalmazott marosvásárhelyi látogatása alkalmával Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere, aki Marosvásárhely mellett Szászrégenbe, Kibédre és Gyulakutára is ellátogatott. A magyarországi politikus mindenhol elmondta, hogy a magyar közösség jövője múlik azon, hogyan szerepel az RMDSZ a november 24-i államfői, valamint a december 1-i parlamenti választásokon. „A kérdés az, hogy nekünk, magyaroknak kedvező vagy kedvezőtlen fordulat következik-e a román politikában? Egyértelmű, hogy a magyarok hangját a magyarok tudják felerősíteni Bukarestben, a magyar érdeket szintén ők tudják képviselni – fejtette ki Lázár János, aki gratulált az RMDSZ nyári választási eredményeihez, amelyek azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyar közösség bízik a szövetségben, és támogatja politikai útját. 




Meg kell ismételni a nyári történelmi sikert

A gyulakutai lakossági fórumon arról beszélt, hogy Kelemen Hunort felkészültsége, tisztessége és tehetsége kiemeli az államfőjelöltek sorából. „Nem véletlen, hogy a román közéletben az értelmiség soraiból többen is Kelemen Hunort a jó jelöltek közé sorolták” – mondta. 

Szászrégenben büszkeségének adott hangot, hogy ismét magyar vezetője van a városnak, és ennek a történelmi sikernek a megismétlésére kérte az ottaniakat. „Az RMDSZ a parlamenti választásokon egy olyan programot fogalmazott meg, amely a családokról, a gyermeket vállalókról, az otthont teremteni akaró fiatalokról, az állam működéséről és a vállalkozások támogatásáról szól. Ez egy vonzó és tiszteletre méltó választási ajánlat” – fejtette ki Lázár János Szászrégenben. 

Kibéden, a helyiekkel való találkozások során is a választásokon való részvételre ösztönözte őket, hiszen minél többen mennek el szavazni, annál erősebb lesz a magyar közösség. 




Versenyképesség-növelés igen, diszkrimináció nem

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: ha a közigazgatási átszervezés az ország versenyképességét növeli, akkor támogatni kell, és feladata is egy államnak, hogy ilyen irányban gondolkozzon és cselekedjen. Az RMDSZ programja erre jó megoldást kínál az adórendszer átalakításával, a bürokrácia radikális csökkentésével, a felesleges állami hivatalok megszüntetésével. „Viszont, ha a közigazgatási átalakítás célja, hogy milliós nagyságrendben élő nemzeti közösségtől vonják meg a boldogulás lehetőségét és az identitás megőrzésének lehetőségét, akkor ez probléma számunkra” – válaszolta Hódmezővásárhely egykori polgármestere. 

Vissza a kormányba

Lázár János szerint a választások tétje a magyar közösség számára sorsdöntő, befolyásolja az ország belpolitikáját és a Kárpát-medencei magyarság jövőjét is. „Ha az RMDSZ jól szerepel a választásokon, és tagja lesz a következő koalíciós kormánynak, azzal Románia is sokat nyer. Hiszen amíg kormányon voltak, olyan minisztereket adtak, akiknek a munkájával az egész társadalom elégedett volt. Tehát, ha fogalmazhatok így, igen magas hozzáadott értéket, hatékonyságot jelentenek a magyarok a kormányban. Ezért is fontos, hogy minél nagyobb számban menjünk el szavazni, és támogassuk Kelemen Hunort, illetve az RMDSZ jelöltjeit” – zárta gondolatait a miniszter.

Cod MFC: 13240004





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató