Látogatás a gyárban
Fontos intéznivalóm volt a városban, és a reggeli vonattal bementem Marosvásárhelyre. Három óra múlva lehetett az ügyemet elintézni. Az a gondolatom támadt, menjek el a bútorgyárba.
Fontos intéznivalóm volt a városban, és a reggeli vonattal bementem Marosvásárhelyre. Három óra múlva lehetett az ügyemet elintézni. Az a gondolatom támadt, menjek el a bútorgyárba. El is mentem, de nem engedtek be a kapun, csak az igazgató jóváhagyásával. Ő még nem volt a gyárban, vártam, amíg megérkezett. Elmondtam neki, miért akarok bemenni. Azt mondta, bemehetek, de csak kísérővel. Pár perc múlva ott volt egy ember, aki elkísért. A nagy iroda gyönyörű szép. Benn az udvar is olyan tiszta, mint régen. Az épületek is mind gondozottak. Úgy láttam, a gyárnak van gazdája. Ahol én dolgoztam, minden úgy van, ahogy volt, amikor eljöttem. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy abban a csarnokban, ahol mi 85-en dolgoztunk, ma alig van 10-12 ember. Az én gyalupadom ma is ott áll, szállja a por. Az a műhely a békesség szigete volt. Együtt dolgoztunk magyarok, románok, cigányok, de ott soha sem volt veszekedés, nézeteltérés a nemzetiségi hovatartozás miatt.
A gyárnak volt focicsapata, tánccsoportja, amely országos versenyeken díjakat nyert. Hétről hétre kiszállásra jártak a megye minden falujába. Mindig velük ment Madaras Gábor és Bordi Aranka. Én ezekkel az emberekkel dolgoztam 12 évig. Életemnek legszebb korát ott töltöttem. Naponta 100 kilométert utaztam oda-vissza. Most, 32 év távlatából is szeretettel gondolok azokra az emberekre.
Most már nincs sem focicsapat, sem tánccsoport. Ami számomra a legfájóbb, hogy magyar szót alig hallottam.
1968-ban mentem oda dolgozni, ekkor szerződést írattak alá, amelyben volt egy olyan kitétel, hogy a vállalat számomra nem biztosít lakást. Ez csak ránk volt érvényes, a Görgény-völgyiekre nem! Ők kaphattak lakást. Engem ez nem érdekelt, mert nekem itthon volt lakásom. Mit változott azóta a város? Akkor, ha történetesen román eladó dolgozott az üzletben, megkérdezte: Mit parancsol? Ma pedig ez így hangzik: Ce doriţi? Spuneţi româneşte!
A 80. évet betöltöttem, nagyon ritkán megyek a városba. Csak a napi újságból, tévéből informálódom az eseményekről. Nagyon szomorú az, hogy a magyar vezetők is, ahányan vannak, annyifelé húznak. Ha most sem sikerül magyar polgármester választani, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Megérdemeljük a sorsunkat!
Szilágyi József, Magyaró
