2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Még két hónapja van a szerződés szerint a kivitelezőnek a nyárádszentlászlói híd felújítására, de a jelenlegi ütemben aligha készül el vele.

Még mindig nincs látványos haladás, a határidő augusztus 29. volna       

Fotók: Gligor Róbert László

Lassan haladnak a munkálatok a Székelytompa–Ákosfala–Nyárádtő 151 D jelzésű megyei úton a felújítás céljából tavaly lezárt nyárádszentlászlói hídnál. Legalábbis a kívülálló ezt tapasztalja. A tavaly májusban elkezdett beruházást egy hónap után félbeszakították, mivel kiderült, hogy az 1971-ben épült híd a becsültnél rosszabb állapotban van, és a műszaki terv nem megfelelő. A tavalyi hosszas újratervezés és engedélyeztetés után a kivitelező idén március végén újrakezdte a munkálatokat, de a kívülálló azóta csak azt érzékeli, hogy a híd lábainál történt némi beavatkozás, illetve nemrég elkezdték megépíteni az állásokat, hogy a híd kétoldali gyalogjárdáját újjáépíthessék, miután azok egy része már a beavatkozás előtt beszakadt, másik része pedig nagyon rossz állapotban volt, és le kellett bontani. A naponta vagy alkalmanként arra járók csak ennyit látnak, illetve a helyszínre kiszállított betonvasakat, faanyagot, valamint a kívülálló számára semmit nem jelentő festett jelzéseket a híd megmaradt testén. Ami viszont kérdéses: a jelenlegi ütemben tudja-e a kivitelező tartani az augusztus 29-i, amúgy már nem először meghosszabbított határidőt.

 A helyi és környékbeli lakosság mellett már a csak esetenként arra utazót is felbosszantja a lassú munkaütem, hiszen mindenki arra számított, hogy az új műszaki tervek elkészülte után gyorsan és látványosan haladnak majd a híd megerősítésével, újjáépítésével. Ehelyett tizenhárom hónapja egy hat kilométeres kerülő úton kell naponta egyszer-kétszer vagy akár gyakrabban is végigdöcögnie mindenkinek, aki Nyárádszereda irányából Ákosfalva érintésével szeretne Marosvásárhely, Kolozsvár vagy Segesvár irányába utazni, nem beszélve a Nyárádgálfalva és Backamadaras községbeliekről, akiknek ugyancsak kilométereket kell kerülniük, ha valamelyik közeli településen akad dolguk. A gondot nem is éppen a néhány kilométernyi kerülő jelentené az autóknak, hanem a terelőút állapota, amelynek csak egy kis részét aszfaltozták le tavaly Szentháromságon, míg egy közel két kilométeres szakaszon döcögni, araszolni kell, és rengeteg port nyelni a település és a kisadorjáni letérő között. Ugyanis ez az útszakasz állandóan kátyús, esetenkénti apróbb javításra is csak akkor kerül sor, ha a helyiek vagy az átutazók írásban panaszt nyújtanak be a megyei tanácshoz, az pedig utasítja a hídjavítást végző céget, hogy a szerződésben vállaltaknak megfelelően az utat is tartsa megfelelő állapotban. Arról még szó sem esett, hogy a tél folyamán kidőlt egyik út menti hídfőt is vissza kellene állítani. Hogy a közlekedésrendészet nem végzi a dolgát, nem ellenőrzi az útszakaszt, ezért ma is gyakran haladnak át rajta a megengedettnél súlyosabb járművek, arról látszólag a hatóságok nem akarnak tudomást venni.

 A beruházó a Maros Megyei Tanács, a 151 D jelzésű megyei út ügykezelője. Kérdésünkre Karácsony Károly, Nyárádgálfalva polgármestere elmondta: megérti a helyiek és az átutazók elégedetlenségét, de tudni kell, hogy a híd rendkívül rossz állapotban volt, felújítása halaszthatatlanná vált, miután már jókora repedés volt az úttest és a híd között. A hivatal is kérte a beavatkozást, hiszen akik ma a leghangosabban kritizálják a munkálat menetét, azok bármikor egy autószerencsétlenség áldozatai lehettek volna, ha a híd beszakad. A munka ütemét az lassította le a tavaszi újrakezdés óta, hogy a hídtestbe mintegy kétezer lyukat kellett fúrni, amelyekbe összekötő betonvasak kerülnek hamarosan, s ezt követően készül el az építményt borító betonköpeny és a két gyalogátkelő. Ezután a munkálatok már felgyorsulnak, és szerinte a kitűzött határidő tartható – magyarázta. Ami kerülő utat illeti, az elöljáró megérti a felháborodást, de hozzátette: más lehetőség nem volt, „vendéghidat” nem lehetett építeni a jelenlegi híd mellett, mert gázvezeték megy át a területen, ezért maradt a kellemetlen, de egyetlen elfogadható megoldás, a kerülő út. Ha mindenki betartaná a sebesség- és súlykorlátozásokat, az út aszfaltozatlan szakasza nem ilyen állapotban volna, és nem okozna ennyi gondot az utazóknak. Ettől függetlenül a rendőrségnek gyakrabban kellene ellenőriznie az áthaladó forgalmat és kiszűrnie a teherautókat – véli a polgármester is.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató