Lapozó

A műfordítás az én esetemben a színjátszáshoz hasonló tevékenység. Interpretáció. Mintha mindig olvasó-értelmező próbán volnék – a színházban is az a legérdekesebb! Meg kell értenem, magamévá kell tennem az idegen szöveget, hogy hitelesen adjam elő, hogy „interpretáljam”. Nem csak szavakat fordítok, hanem egy kultúrát, gondolkodásmódot, mentalitást, képzeletvilágot, stílust is, vagyis mindazt, ami a sorok között vagy a sorok mögött van (Koszta Gabriella). A formáló hatású olvasmányok mind az ifjúkori tanulás időszakában kezdődnek. (…) Nem kell szégyenkeznie az embernek amiatt, hogy nem olvasott el időben fontos könyveket, hogy nem olvasott el mindent, amit el kellett olvasni. Minden olvasó életrajzának egyedi a görbéje, megismételhetetlen, belső fejlődésével, a saját igényeivel és kérdéseivel, sajátságos ritmusával, korlátaival, késéseivel és előzéseivel (Andrei Pleşu). Reggel lett, mire a Dâmboviţa partján a nagy, meggörnyedt, most már szürke borostás öreg, Istentől ottfelejtett arccal, végre meglátta azt a helyet, ahová egész éjjel igyekezett, amely álmaiban és látomásaiban megjelent, azt a helyet, amelyért a pufók kisded kész volt világra jönni és titokzatosan irányította őt, ahogy a koponyánkban lévő homunculus a lényünk trojkája elé befogott három ló, az értelem, a szenvedély és a sötét ösztön gyeplőjét tartja kezében. Földhalmán a Nép Háza szürke alakja oroszlánlábaival, képtelen nyakörv-díszítményeivel (meghatározhatatlan stílusú oszlopok, barokk füzéres kiskapuk, art nouveau kovácsoltvasak), capaneusi hivalkodásával, hatalmas ormótlanságával, letaglózó szomorúságával a sötét égre meredt (Mircea Cărtărescu). Ám az a bizonyos spárga átkozottan veszélyes valami, erős varázslatokat lehet vele végezni, éppen ezért minden temetésen fokozottan kell vigyázni rá. Mikor az öreg meghalt, odaállította Öcsi feleségét, hogy őrizze, mégis eltűnt, ki tudja, milyen esküvőket kötöznek össze vele. Az ablak be volt törve, a redőny ripityára szakadt, de a fal csak az ablakkeret körül volt beomolva. A kamion keresztben feküdt az úttesten, mindenütt ládák hevertek, az almák százával gurultak szanaszét a fekete, sima aszfalton (Lavinia Branişte). A vidéki ház, amely tökéletesen nélkülözött minden luxust vagy eleganciát, egyben óriási könyvtár volt több ezer kötettel. Volt közütk román nyelvű is, de főleg francia könyvek sorakoztak. Ott vettem kezembe tizennégy évesen Alenadre Dumas Három testőrét – franciául. Életemben nem voltam ennyire elbűvölve, lebilincselve, elvarázsolva egy olvasmánytól, mint Dumas e – történelminek beállított – boszorkányságától. Az étkezéseken és alváson kívül három napig egyéb dolgom, elfoglaltságom, szórakozásom sem volt, csak az a nagy, már kissé rongyos könyv. És lefekvéskor, amikor „jön egy manó, álmot hozó”, a párnám alá tettem. Reggel pedig, amikor fél nyolc körül a cseléd egy kiló szőlőt hozott egy tálon, elővettem a könyvet a párna alól, felültem, és egyik kézzel a szőlőből csipegettem, a másikban a könyvet tartottam. Addig sohasem éltem át ilyet (Neagu Djuvara). Nincs gond a kultúra terén a kölcsönös megismeréssel: aki irodalmár mivoltát komolyan veszi, értelemszerűen nyitott, kíváncsi, mérlegelő ember, alkotását tápláló élményanyaga olyan tapasztalatokból is építkezik, amelyek a számára ismeretlennel, de nem kifürkészhetetlennek ítélttel határosak. A kultúra terén gond van a kölcsönös megismeréssel: amikor előítélet, berögzült lelki torlasz, hiúság, lefitymáló köldöknézés vagy félreértelmezett versenyszellem gátolja (Szonda Szabolcs). Székelyföld, 2017. augusztus.