Lapozó

A Carlos művésznév, a Dina is az, ők ketten bizonyos tekintetben, és némi túlzással, művészek, mindenesetre igyekeznek úgy viselkedni, ahogy szerintük ezek a különc lények  viselkednek: szeszélyesek, szertelenek, összeférhetetlenek. És folytathatnám: pimaszok, nyersek, kiszámíthatatlanok – amilyen modor a folyamatos szerepjátszásba éppen beleillik. Hol teátrálisan fennköltek, hol vulgárisak, megint máskor melankolikusan levertek, mintha reggeltől estig a lét fogalma körül rajzó megannyi kétely nyutalanítaná őket, folyamatosan zaklatottak, és csak akkor sikerül valamelyest lecsillapodniuk, ha alkonytájt, dolguk végeztével magukba döntöttek néhány pohárkával. (Bodor Ádám). Aztán lassan feljönne a hold is. Nem fénylene, de nagy/ lenne és vörös. Mint aki kiábrándult az örökkévalóságból,/ úgy néznénk a hegyet: valamikor a legnagyobb volt, most/ kicsinek, öregnek, roskadtna tűnne; lapos lenne, és körkörös. (Fekete Vince). Nyáresték a régi udvaron./ Az otthon maradt régi, teljes élet./ Ha elfárad lábujjhegyen járni,/ oda ül be szédülni a lélek. (Ármos Lóránd). Major Ferdinánd könyvelő meghalt az Erzsébet körút 56. számú ház előtt, délután hat óra után néhány perccel, amikor a fejére esett egy tégla. Napos júniusi délután volt, a hölgyek könnyű ruhákban, az urak panyókára vetett zakóban sétáltak a Király utca és a Dob utca között, amikor a baleset történt. Nem sokkal azelőtt ment el a Blaha Lujza tér irányába egy hatos jelzésű villamos, de a rajta utazók már nem láthatták az esetet. (Oberczián Géza). Pipettával itta a pálinkát, olyan fukar volt. Legszívesebben egyenesen az agyába fecskendezte volna a szeszt, csak hogy biztos legyen benne, egy csepp se vesz el útközben. De az tényleg igaz, hogy annyi lóvéja volt, dobálhatta volna a kutyákat vele. Akkoriban viszont még nekem is sokkal több zsém volt, nem voltam az átmenet ágrólszakadtja, a kurva életbe! Pedig akkor sem voltam okosabb, mint most. (Dan Lungu). Jövő és régmúlt azonossága/ Tükröződik velünk a hajdanvolt csúcson/ Por és hamu csak a kincs melyre leltünk/ Összeérő szárain a körnek. (Muszka Sándor). A csehovi hozzáállás volt a fejemben: 

„Majd Moszkvában”. Arról álmodoztam, hogy máshol vagyok, más kontinensen. Ez gyakran előfordult, minimális szinten voltam jelen a saját életemben. Minden, ami történt, egy fátyol mögött történt, egy tüllfüggöny mögött. Az ember mindig konstruál, minden fejben történik. Aztán egyszer csak ráébredsz arra, hogy eszméletlen sok időt töltöttél azzal, hogy máshol voltál, mint ahol ténylegesen vagy. (Bodolai Balázs). Székelyföld, 2016. február.