2025. július 25., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kutyanyelv (12.)

Miniatűr

Két évtizede hunyt el Hornyák József, akit a kisprózai műfajok legkövetkezetesebb művelőjének tartottak. Az irodalmi lapokban folyamatosan jelen volt: kisprózái jelentették az olvasók számára a színt, a pár sornyi ‘pillanat’ káprázatát. Hornyák József írásait — még ha regényeire gondolunk, akkor is — bátran nevezhetjük prózai miniatúráknak — olvasható róla. Jellegzetes, letisztult és végletekig csiszolt stílusú ‘miniatürizált’ prózarajzolatai az emberi érzések, gesztusok, történések döbbenetesen hiteles kelet-európai freskóját vetítik elénk. 

Évekig ő válaszolta meg az Utunkhoz küldött írásaimat. Kisebb kötetre való levél maradt tőle a birtokomban.

Ezek nagyon ’miniatűrök’, mindössze pársorosak. Gyakran arról is szólnak (mellékesen?), hogy vágyik Korondra, halászni a Sóvidék gyors patakjaiban…

Megvan az egyetlen „hosszú” levele is. Ebben arról tudósít, hogy elolvasta (egyik) novellámat az Igaz Szóban: „Élvezetes, jó, nem lehet ellene kifogás, és mégis: talán már említettem is itt-ott, ha megtalálnád a kulcsot — persze hogy fejtörés is, és a Múzsának is van hozzá köze; ha módját lelnéd, hogy valamitől, valami által egy ici-picit jelentősebbé válna! Mondom: szép, jó. De ha sikerülne! Ott állnál egyből ország-világ előtt, hiszen amit te csinálsz, a hangod, képzelő erőd olyan kevesünknek adatott meg. Kicsi kis erőfeszítés! Magadért és ezért a kedves olvasó táborért.” 

Az erősen túlzó dicséreten hamar túltettem magam, nem sokat törtem a fejem. Pedig talán megérte volna.

Öreg fejjel gondolva bizony bánom-forma. Nyafognék kicsit — de immár (nekem is) késő…

*

„Euróbiznisz”

Cetli egy jegyzethez. Kósza sorok, látszólag kapásból. „Jó volna, ha lenne egy Dósa Elekünk, egy új jogtudorunk, az övéhez mérhető tekintélyű országgyűlési képviselőnk… Akiről azt írták, hogy a tudósok között ő a legékesebben szóló, s az ékesszólók között a legtudósabb.” 

Vagy ez a (szintén gyanús) gondolat: „Bodor Pétert, hajaj, egyetlen pászmában múlta felül utókora. Pénzt ma már úgy hamisítanak, hogy a legkorszerűbb gépek is alig ismerik fel az utánzatot… Ezek a mai zsenik azonban egyáltalán nem hazafiságból sokszorosítják a XXI. század Egyesült Európájának gyönyörű bankóit…”

Bekerültek a riport zárszavába (2004. december 8., szerda).

Ma pedig, amikor eldobom a megsárgult papirost, döbbenettel állapítom meg, hogy sosem volt euróm. Amikor még újdonságnak számított, valaki mutogatta, s felajánlotta, hogy nekem ajándékozza. Feláron! 

Akkor vált ellenszenvessé. Egyáltalán nem vágytam a század „egyesült Európája” gyönyörű bankóinak birtoklására. Elmatattam a szűkön termő (de bezzeg önhitt) lejekkel is.

Jó sorsom pedig megóvott a ma már kissé, hm, nem túl jó hírű „euróbiznisztől”… 

**

Azt művelte, amit szeretett

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából 1999. októberében aranyéremmel tüntette ki Bandi Dezső iparművészt, művészeti írót, népművelőt a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád. 

„Alig jutott időm elutazni Budapestre. Alkalmi kocsival tettem meg az utat, oda is, haza is. Ott is kissé feszélyezve éreztem magamat, mert az államtitkár úr néprajztudósként emlegetett, én pedig nem tartom magam annak. Nekem legfeljebb vitáim vannak a néprajztudósokkal. Nálam fontosabb a gyakorlat, mint az elvonatkoztatott feltételezések, melyeket akadémikus magaslatokról találnak ki. Ezért vitatkozom velük.” 

„A kultúrát művelni kell. Én nem járok úgynevezett szakmai konferenciákra, értekezletekre, nem érek rá, mert a tárgyalkotás folyamatát fontosabbnak tartom, mint az okoskodást.” 

„Nálunk az úgynevezett civil szerveződésekre bíznák a népi kultúra ápolását. Én pedig nem akarok ilyet. Ez túl idő- és munkaigényes, ráadásul a szakembernek kárára van. A szakemberektől elvárnák, hogy ingyen dolgozzanak a különböző alapítványok keretében.” 

„Az oktatást nem szabad elválasztani a kultúrától. Látja, én most is oktatok, mikor felelős értelmiségi azt kérdi: jó, jó, de mi a haszna a kollégiumnak abból, hogy ott faragást tanulnak a fiatalok? Erre csak azzal válaszolhatok: hát az én hasznom belőle ugyan mi?” 

„Nem kérdezik meg, hogy ebben a korban mért nem sétál nagyokat, miért nem élvezi a még hátralévő éveket, miért nem talál magának valami megnyugtató, szép szórakozást, ami egy dolgos élet után mint nyugdíjas embert méltán megilleti?”

„Hát kell ennél szebb, mint amit most művelek? Hogy azt művelem, amit szeretek? És azt szeretem, amit művelek? Ha lefekszem, akkor is ezeken gondolkozom. És látom, hogy nincs megoldás.”

(Az 1919. október 7-én Magyarsároson született Bandi Dezső 2005. június 23-án hunyt el Békéscsabán.)


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató