2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia bécsi koncertje

Szerdán délben a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében rendezett sajtótájékoztatón számoltak be a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia bécsi koncertjéről és a Maros Megyei Tanács gazdasági, turisztikai, valamint környezetvédelmi jellegű találkozóiról. A kulturális esemény szervezői Ovidiu Maior, a Iunona Egyesület elnöke, Mihail Poruțiu, az egyesület alelnöke, valamint Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és György Levente, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója. 

Péter Ferenc beszámolójában kifejtette, hogy gazdag élményekkel és hasznos tapasztalatokkal tértek vissza Bécsből a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia koncertje után. „Nemcsak a filharmónia életében számít jelentős mozzanatnak az, hogy a zenekar felléphetett a világ egyik legrangosabb koncerttermében, hanem Maros megye számára is jelentős esemény volt, hiszen ez a hangverseny Marosvásárhelyre irányította a bécsi közönség figyelmét. A bécsi román nagykövetségnek köszönhetően nemcsak a filharmónia, hanem Maros megye is lehetőséget kapott a bemutatkozásra az osztrák fővárosban” – mondta az elnök, majd bezámolt arról, hogy a bécsi román nagykövetség épületében Maros megye turisztikai látványosságairól nyílt fotókiállítás, amely egy éven át megtekinthető. A tárlatot a Visit Maros Egyesület szervezte. A 32 nagy méretű fotón a megye kulturális és természeti értékei, többek között kastélyok, várak, erődtemplomok, a Kultúrpalota, a szovátai Medve-tó, a bözödi tó, a szászrégeni hegedűgyár látható. A kiállításmegnyitót fogadás követte, amelyen Maros megyei vállalkozók, a delegáció tagjai és bécsi üzletemberek, intézményvezetők is részt vettek. 


György Levente, Poruţiu Mihai, Péter Ferenc és Ovidiu Maior
Fotó: Vajda György


Péter Ferenc munkatársaival november 6-án részt vett Bécsben a Duna régió nemzetközi gazdasági fórumán, ahol a jelenlevők 60 előadót hallgattak meg a Duna menti országokból. Az eseményen a Duna régió által kínált üzleti és együttműködési lehetőségeket ismertették szakterületenként. Szó esett a térség legfontosabb kihívásairól is. A gazdasági fórum keretében volt borkóstoló is, ahol Románia standján egy Maros megyei borászat is jelen volt a boraival. A gazdasági csúcstalálkozó szervezője, az Osztrák Kereskedelmi Kamara egy másik programlehetőséget is biztosított a Maros megyei küldöttségnek. Brezovoszky Tóth Andrea, az ADI Ecolect vezetője és egy munkatársa részt vett a körkörös gazdasággal kapcsolatos programon. November 7-én és 8-án bécsi, St. Pölten-i és linzi ipari létesítményeket látogattak meg, amelyek a hulladékgazdálkodásra és újrahasznosításra, valamint a szennyvízkezelésre szakosodtak. 

Felkeresték többek között a bécsi pfaffenaui hulladékégető állomást, ahol évi 250.000 tonna háztartási hulladékot dolgoznak fel, valamint a legmodernebb technológiával felszerelt bécsi szennyvíztisztító telepet. Emellett találkozókra került sor osztrák cégek képviselőivel, amelyek ezeken a területeken kínálnak termékeket és szolgáltatásokat. 

Szintén november 7-én a Visit Maros Egyesület képviselői találkoztak a Niederösterreich Werbung turisztikai ügynökség képviselőivel, akik Alsó-Ausztria turisztikai lehetőségeinek népszerűsítésével, marketing- és kommunikációs stratégiák kidolgozásával és megvalósításával foglalkoznak. A szervezet együttműködik helyi hatóságokkal, turisztikai partnerekkel és egyéb intézményekkel, hogy vonzó turisztikai célpontként népszerűsítse a régiót, kiemelve a kulturális örökséget, a természeti tájakat és a sokféle szabadidős tevékenységet. Ez fontos találkozó volt, hiszen a Visit Maros Egyesület hasznos információkat, ötleteket, tapasztalatokat hallott az osztrák landok turisztikai népszerűsítéséről. A találkozón a további együttműködési lehetőségekről is tárgyaltak, az osztrák ügynökség munkatársait meghívták megyénkbe. 

November 8-án volt még egy munkatalálkozó Kremsben az ottani egyetem képviselőivel, illetve az ECOPLUS ügynökség kremsi fejlesztési központjának képviselőivel. Az ECOPLUS ügynökség személyre szabott szolgáltatásokat kínál Alsó-Ausztria üzleti szereplői, vállalkozói számára. Négy technológiaorientált központtal rendelkezik  a kutatási és oktatási intézmények közelében. Összekapcsolja az üzleti szféra, az oktatási intézmények és kutatóközpontok képviselőit az innovatív együttműködési projektek fejlesztése érdekében. Az ECOPLUS ügynökséggel való találkozón a Maros Megyei Tanács kezdeményezésének köszönhetően felmerült egy erdélyi innovációs központ létrehozásának ötlete is, amelyet a MOGYTTE és a Sapientia egyetemekkel partnerségben szeretnének majd megvalósítani. Ez egy olyan központ lenne, amely infrastruktúrát biztosítana a vállalkozások, tudományos kutatások, technológiai transzfer és innováció támogatására, hozzájárulva Maros megye gazdasági fejlődéséhez. A kremsi látogatáson részt vettek az orvosi egyetem és a Sapientia vezetői is, akiket a fejlesztési központon kívül a kremsi egyetemmel való konkrét együttműködési lehetőségek is érdekeltek. 

– Hasznos és eredményes volt tehát a bécsi utunk. Tovább kell ápolnunk ezeket a kapcsolatokat, hogy a tárgyalásokon túl konkrét projektek is születhessenek – mondta Péter Ferenc, majd megköszönte a szervezést a Iunona Egyesületnek, kiemelten Emil Hurezeanunak, Románia osztrák nagykövetének, a nagykövetség munkatársainak, a Bécsi Román Kulturális Intézetnek, a Románok Határon Túli Szervezetének, valamint mindazoknak az intézményeknek, cégeknek, amelyeknek a hozzájárulásával létrejöhetett a bécsi út. 


 Fotó: Vajda György


Az elnök után Poruţiu Mihai elmondta: mintegy másfél évig tartott a szervezés, amelynek része volt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia bécsi Musikvereinban történő fellépését megelőző, több népszerűsítő koncert Romániában, Bécsben az osztrák nagykövetségen úgyszintén, ahol sajtótájékoztatót is szerveztek egy kamarakoncerttel együtt. A november 8-i koncertnapon a Musikverein egyik kamaratermében fellépett a MOGYTTE diákjainak zenekara is.

– Amikor elhatároztuk, hogy hozzáfogunk a szervezéshez, az volt az elgondolásunk, hogy a kulturális eseményt gazdasági, vállalkozói, diplomáciai küldetéssel kapcsoljuk össze, ami sikerült. Be akartuk mutatni Maros megye kulturális sokszínűségét. A koncerttel elsősorban a bécsi zenekedvelőkhöz akartunk szólni, hogy egy kicsit másként ismerjenek meg bennünket, utána a bécsi románokat szólítottuk meg, akiknek elhoztuk „hazulról” a kulturális kínálatot, és azt is örömmel tapasztaltuk az 1900 férőhelyes, gyönyörű teremben, hogy az osztrákokon kívül marosvásárhelyi, bukaresti és más hazai nézők is jelen voltak, igen nagy számban. A célunkat elértük – mondta többek között a Iunona Egyesület alelnöke. 

Ovidiu Maior, miután felolvasott egy romániai néző által neki küldött üzenetet, visszajelzést, ami tükrözte a hangulatot, hozzátette: az osztrák követséggel több kisebb kulturális rendezvény szervezéséről is tárgyaltak. György Levente, a filharmónia igazgatója az alkalomról írt román és magyar nyelvű versét olvasta fel, kiemelve a koncert művészi üzenetét. 

A Népújság arra volt kíváncsi, hogy milyen szervezőmunka és költségvetés állt a projekt mögött. Az egyesület képviselői elmondták: az összkiadás 200.000 euróra emelkedett, ebből fedezték a promóciós koncerteket, a terembért, a személyzet juttatását. Hogy mennyi volt a terembér, azt nem árulták el, példaként annyit mondtak, csupán a profi videófelvétel engedélyéért 28.000 eurót fizettek. Mihail Poruţiu hangsúlyozta: a kiadásokat két pályázatból és támogatásokból állták, a már említett intézmények hathatós hozzájárulásával. Péter Ferenc még hozzátette: Ausztria már nem ellenzi Románia schengeni csatlakozását, reméli, hogy ez a kulturális, gazdasági, turisztikai, diplomáciai turné is hozzájárul az országimázsunk javításához. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató