2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Teljesen új fesztiválműfajt próbálunk megalkotni Marosvásárhelyen, melynek keretében, akárcsak a kabalaállatunk, a lajhár, nekünk is lassítanunk szükséges, utolérnünk a lelkünket, megérkeznünk a közös találkozásokba, jelen lennünk a közösen elmesélt, egymással megosztott története(-in)kben. Hiszen, ahogy a fesztiválunk mottója is mondja, a történetek összekötnek. Olyan, akár generációkat is összekötő jelenségről beszélünk, melyet már az őseink is jól ismertek, és meséléseken keresztül tartottak fenn közösségeket, örökítettek át értékeket. Tehát a KULT Feszt egy lassú fesztivál, ahol nem csupán a mainstream kap teret, hanem az olyan fiatal tehetséges előadók, képzőművészek is, akiknek szükségük van a kezdeti pluszfigyelemre. A különféle kulturális programok mellett, melyek olykor egy füstös kocsma ráérős, laza beszélgetését, máskor egy családi esemény bensőségességét idézik, a zene, a bulik is éppúgy érvényesülnek.

 A KULT Alternatív Kulturális Fesztivál immár negyedik alkalommal rendezi meg Marosvásárhelyen a teljes Maros megyét mozgósító programsorozatát, ezennel az adventi periódusban, beltérben, a városunk kulturális örökségeként szolgáló, impozáns Kultúrpalotában, december 8–10-e között.

Ahogyan azt mostanáig is tettük, a 4–80 éveseket szólítjuk meg a különféle programkínálatainkon keresztül, melyek eklektikája egyetlen pillanatra sem engedi el a kultúra témakörét. Idén lehetőségünk nyílik a város központi karácsonyfájának projektjét megragadni, hogy most már sokat bizonyító nonprofit szervezetként közszemlére tehessük a rekordkísérletre szánt, immár több mint 2 km hosszú sálunkat, mely projektet tavaly szeptemberben indítottuk, mozgósítva egyéneket és közösségeket, hogy előbb a magyar, majd a világrekordot is megdöntsük közösen (más-más témakörben), mindezt kulturális programok kíséretében. Legutóbb a májusi fesztiválunk alkalmával varázsoltuk meséssé a rengeteg sállal a marosvásárhelyi várat, ahol fesztiváldalunk videóklipje is megszületett ugyanezen dekorációval.

Célunk a történetek által összekapcsolni, „összekötni” kicsiket és nagyokat, generációkon keresztülívelve.

Az itthoni kultúrakedvelő közösség egyre élesebben kirajzolódó igényei ihlettek bennünket. Úgy érezzük, az irodalom, a zene, a művészet szimpátiája áthelyezhető egy vonzó, felszabadult közös keretbe. Merjük hinni, hogy ezek az alkalmak képesek eltörölni a kulturális közegek íratlan konvencióit városunkban, így korfüggetlenné, élvezhetőbbé, fogyaszthatóbbá teszik mindezt. 

Eseménysorozatunk részeként irodalmi és képzőművészeti programok, könyves vásártér, rendhagyó kiállítások, előadások, beszélgetések, könyvbemutatók, interaktív elfoglaltságok, workshopok várják a közönséget, természetesen mindez a zene, koncertek, felszabadult bulik elengedhetetlen közelségében. A zenés fellépések kivételével fesztiválunk ingyenes belépést kínál a résztvevőknek.

Programjaink

Képzőművészeti kiállítás és árverés – új programpontunk ezennel debütál. Minden további fesztiválunkon egy-egy kezdő, ígéretes tehetséget karolunk fel, kiállítóteret kínálva számára, néhány munkáját licitre bocsátva kívánjuk támogatni a teljes bevétellel az illető képzőművész munkásságát. Ezennel Jakab Zselyke festészeti alkotásai lesznek terítéken.

Lukács Adél Vanda illusztrátor és képzőművész, a fesztivál arculati designerének kiállítótere. 


December 8., péntek

17:00 – 18:00 Kincskeresés 5 – 12 éves korig (regisztrálni a helyszínen szükséges).

18:00 – 19:00 Bellus Csilla és Bellus Ferenc zongoraduettje, akik a budapesti Magyar Zene Háza, a MÜPA meghívottjai is voltak, de a magyarországi Zeneakadémia sokszoros fellépői is. Erre az alkalomra szánt műsorukat felépítésében és terjedelmében is úgy alakították ki, hogy az könnyen fogyasztható és befogadható legyen bármely korosztály számára. Az adventi időszakhoz igazítva többek között Csajkovszkij Diótörő szvitjének kétzongorás változatával készülnek, mellette Clementi, Rachmaninov és Gershwin legszebb műveit mutatják be a közönségnek (nagyterem).

19:30 – 20:30 A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia orgonahangversenye (nagyterem).

20:30 – 22:00 Reszkessetek, betörők! 2., filmvetítés (kisterem).

22:30 – 00:00 Éjszaka a múzeumban. Idegenvezetés a Kultúrpalotában. Hozz magaddal elem- vagy fejlámpát!


December 9., szombat

9:30 – 19:50 Szabadulószoba. Szabadulj ki a karácsonyi slamasztikából! A programban való részvétel karszalagot és előzetes foglalást igényel. A maximális csoportlétszám 8 fő. A játék ideje: 5 perc bevezető, 25 perc játék, 10 perc levezető.

10:00 – 11:00 JaMese: Zenés adventi kalendárium Szabó T. Anna verseire (nagyterem, részvétel karszalaggal).

A JaMese zenekar adventi koncertanyaga egyszerre szórakoztató és lélekemelő. Szabó T. Anna versei olyan szépen vezetnek végig az adventi ünnepkör koncentrikus körein, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek a szentestéhez érkezve készen állnak az ünnep apró csodáit megélni. A zenei anyag ezt a csodálatos mondanivalót erősítette fel, hogy közös énekkel, tánccal, ünnepi zenével kapcsolja össze az egész családot.

A zenei anyag népszerűségét mutatja, hogy 2022-ben a Magyar Zene Házában meghirdetett koncertre október elején elkelt minden jegy, majd az egy hét múlva meghirdetett második is telt házas volt. Továbbá a lemezt idén újranyomják, mert az eredetileg 1500 példányszámban nyomtatott lemez mostanra mind elkelt.

11:30 – 12:30 Mézeskalács-díszítés (a kisterem előcsarnoka, részvétel karszalaggal – minden gyerek meghatározott mennyiségű mézespogácsát festhet).

12:00 – 13:00 Kincskeresés 5–12 éves korig (regisztrálni a helyszínen szükséges).

11:30 – 13:00 Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia. Idén ősszel román fordításban is megjelent a hatalmas sikerű könyv. A kötetről Crăciun Melinda beszél (kisterem).

13:30 – 15:00 Vincze-Simó Franciska Érted c. filmjének vetítése, beszélgetés a filmről, Badics Petrával (kisterem).

Az Érted című versfilm vetítése különleges alkalom mindazok számára, akik mélyebben el szeretnének merülni az emberi kapcsolatok és a társadalmi normák összetett világában. A film a Mindig te című kisjátékfilmben szereplő női karakter továbbgondolása, ami egy bántalmazó párkapcsolatról szól. A film Vincze-Simó Franciska rendező és Tisza Kata szövegei által egy transzgenerációs történetet tár fel, amely rávilágít, hogyan kerülhet egy nő ilyen helyzetbe. A vetítés után beszélgetés következik a film rendezőjével. A beszélgetésen a résztvevők bepillantást nyernek a filmkészítés folyamatába, inspirációjába és az általa feltárt témák mélységeibe. A közönség számára lehetőség nyílik kérdések feltevésére és egyéni beszélgetésre a rendezővel.

15:00 – 16:00 Kincskeresés 5–12 éves korig (regisztrálni a helyszínen szükséges).

15:30 – 17:00 Kádár Annamária A fiú, aki a szívében hordozta a csodát műfordításának bemutatója, az Anya olvas kibeszélő irodalmi csoport kibeszélőjének nyílt eseménye (kisterem).

17:30 – 18:30 JaMese-felnőttkoncert. Koncert pszichológiai beszélgetéssel fűszerezve, dr. Kádár Annamária és Beczássy Lilián meghívottakkal (nagyterem, részvétel karszalaggal).

JaMese – egy mozaikszó, mely mindent elmond a zenekarról: Jam – szabadság, kreativitás; mese – történetek, gondolatok átadása; Emese – az énekesnő, Molnár Emese személye fogja össze mindezt.

Már gyermekkorában magába szívta a mesék, történetek szeretetét. Vidéki lányként sokat kellett segítenie a földeken, a kertben, és ez idő alatt, mint régen a fonóban, tanár édesanyja mesélte egyik történetet a másik után. Volt közte nagyapjától megmaradt ritka indiai mesegyűjtemény, operamesék, népmesék, egy Fellini-film története. Ezek az élmények adják az insprációt a dalaihoz is; örök érvényű, értékálló, ugyanakkor modern történetek, melyekben a dallam és szöveg szimbiózisa teremti meg a JaMese sajátos világát.

Belépés karszalaggal.

19:00 Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs koncertje az Erdélyi Hagyományok Háza szervezésében, a KULT Feszttel partnerségében, a marosvásárhelyi Vártemplomban.

Címe: Mikor Máriához… – különleges koncert énekhangra és orgonára, népdal orgonaszóra. Első hallásra meglehetősen szokatlannak tűnik a párosítás, ezért is ígérkezik különleges zenei csemegének Sebestyén Márta népdalénekes és Szamosi Szabolcs orgonaművész koncertje. Sebestyén Márta, aki több száz fellépéssel a háta mögött rutinos koncertező, nagy izgalommal készül a műsorra, hisz számára is újdonság a népzene és az orgonaszó ilyetén párosítása. Sebestyén Márta Kossuth-, Liszt Ferenc-, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész előadásában magyar népdalok és egyházi népénekek csendülnek fel, szólóban és orgonakísérettel. Ehhez Szamosi Szabolcs maga készítette el a hagyományos dallamok orgonaátiratát. Elhangzik egy részlet Tolcsvay László Magyar miséjéből is, amelyet a szerző Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs részére írt át. A hangversenyen ének és orgona egyenrangú szerepet kap, hol közösen, hol szólóban varázsolva el a hallgatóságot. A koncert elmaradhatatlan része a hangszeres improvizáció.

20:00 – 22:00 Bagossy Brothers Company: 10 éve úton. Dokumentumfilm koncertfelvételekkel, interjúkkal, aminek vetítésére a budapesti premier hétvégéjén Marosvásárhelyen először a KULT Fesztivál keretében kerül sor.


December 10., vasárnap

11:00 – 12:00 Jótékonysági árverés és beszélgetés Jakab Zselyke képzőművész alkotásai kapcsán (kisterem).

Új programpontunk ezennel debütál. Minden további fesztiválunkon egy-egy kezdő, ígéretes tehetséget karolunk fel, kiállítóteret kínálva számára, néhány munkáját árverésre bocsátva kívánjuk támogatni a teljes bevétellel a képzőművész munkásságát. Ezennel Jakab Zselyke festményei lesznek terítéken, a fesztivál idején megtekinthetők a kisterem előcsarnokában.

15:00 – 16:30 Élményturizmus ünnepi hangulatban. Tóth-Batizán Emese Emőke antropológus és turizmuskutató beszélgetése a Visit Maros képviselőjével (kisterem).

15:00 – 16:00 Adventi koszorú fonása gyermekekkel, gyermekekből, mesefonállal kötözve, gyertyafénnyel ékesítve. Moldován Emese csupa szív gyerekprogramja (kórusterem).

17:00 – 19:00 Bagossy Brothers Company. Beszélgetés (nagyterem, részvétel karszalaggal).


Teljes hétvégét fedező beugróárak:

felnőttjegy: 50 lej, gyerekjegy: 25 lej, Bagossy-film: 25 lej.


December 14., jótékonysági est a Kálvin János Idősotthonban

Fesztiválunk céljaként sokszor emlegetjük, hogy minél több korosztályt szeretnénk megszólítani a kultúra témakörével. Idén azokra is gondoltunk, akiknek nincs lehetőségük személyesen jelen lenni programjainkon.

 Az idős korosztály szociális életének fontosságára szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hiszen ők azok társadalmunk mindennapjaiban, akik sokszor a legkevesebb figyelmet kapják az említett területen. Természetesen helyhez kötöttségük is fontos faktor, ezért úgy gondoltuk, házhoz visszük a Kálvin János Idősotthon lakói számára a komolyzenét, a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával partnerségben, a Tiberius Quartet vonósnégyes produkciójának lehetőségével. A zenei előadás kellemes légkörét vacsorával szeretnénk megkoronázni, a főfogást a BEAT étterem szolgáltatja.

(A szervezők)



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató