2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kulcs a színpadi világhoz

Csütörtökön délben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termének előcsarnokában a hatodik alkalommal nyújtották át a díjakat az egyetem teatrológiai tanszékcsoportja által meghirdetett drámapályázat nyerteseinek.

Csütörtökön délben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termének előcsarnokában a hatodik alkalommal nyújtották át a díjakat az egyetem teatrológiai tanszékcsoportja által meghirdetett drámapályázat nyerteseinek, a zsűri tagjai – Balási András, Ungvári Zrínyi Ildikó, Albert Mária tanárok – jelenlétében. A bizottság tagja volt még Boros Kinga is, aki hiányzott az eseményről. 
Az elismerő oklevél és az ajándékcsomag átnyújtása előtt Ungvári Zrínyi Ildikó röviden méltatta a pályamunkákat, hangsúlyozva, hogy az idén az igényes zsűri nem osztott első díjat. A beküldött munkákban az volt a közös, hogy mindegyik szubjektív indíttatású, az írók nagyrészt saját vagy családi élményüket vetették papírra és küldték be a felhívásra. A 18 – 26 éves korcsoportban jelentkezők közül a második díjat a jelenet/dráma kategóriában a csobánkai Juraszek Zsuzsanna, a szent-endrei Móricz Zsigmond Gimnázium utolsó éves tanulója Én és a többiek c. drámai szövegével nyerte el, harmadik díjas lett a záhonyi Mozga Tímea, az ELTE hallgatója, a Lilly című pályamunkával.
A 14–17 éves korcsoportban dicséretben részesült a nyárádkarácsoni Nagy László, a Marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum dráma szakos diákja Lelkiállapot című munkájáért, valamint a dunaújvárosi Grabarics Gréta (ELTE) Erkölcsbörtön című pályaműve.
A díjkiosztást követően a jelen levő fiatal írók elmondták, hogy valóban saját életükből vett „minták” alapján írták meg pályamunkájukat, amelyekből ősztől a G kávézóban rendezendő felolvasószínházi projekt keretén belül hallhatnak majd részleteket az érdeklődők. A továbbiakban ismert kortárs drámaírók, dramaturgok „üzentek” a díjazottaknak, a tanárok által felolvasott mondataikkal a drámaírás fortélyait, a dramaturgiai és színházi munkában szerzett tapasztalataikat osztották meg a pályázókkal, illetve további alkotásra ösztönözték őket. 
A díjazottak legnagyobb ajándéka az, hogy vizsga nélkül felvételt nyertek a Művészeti Egyetem dramaturgia szakára. S hogy nagyobb legyen a csábítás, a tanárok a díjkiosztást követően bemutatták az egyetemet a potenciális diákoknak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató