Közéleti kérdezz-felelek
Mindenképpen furcsa dolog az, hogy valaki rendszeresen riporter és riportalany is egy személyben. Ugyanakkor el kell ismernünk: az Erdélyi kávéház tekintélyt, súlyt kapott attól, hogy Gáspárik Attila lett az „arca”.
Bevallom, nem tartom szerencsés helyzetnek azt, amikor rendkívül közismert, sőt jelentős társadalmi funkcióban lévő személyiségek beülnek egy tévéstúdióba, és ott rendszeresen eljátsszák a riporter szerepét. Miközben nekik – úgymond – a másik oldalon, azaz a kérdezettek kispadján van a helyük. Az ilyen helyzetektől való idegenkedés kerített hatalmába akkor is, amikor hónapokkal ezelőtt kiderült: az Erdélyi Magyar Televíziótól eltávozott Kádár-Dombi Kata helyett Gáspárik Attila veszi át az Erdélyi kávéház című műsorban elhangzó beszélgetések irányítását. Ez akkor történt, amikor Gáspárik még rektorként a Művészeti Egyetemet irányította. Mostanában, mint tudjuk, immár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ügyeit intézi. Mindenképpen furcsa dolog az, hogy valaki rendszeresen riporter és riportalany is egy személyben. Ugyanakkor el kell ismernünk: az Erdélyi kávéház tekintélyt, súlyt kapott attól, hogy Gáspárik Attila lett az „arca”. Marosvásárhely közepes nagyságú város, ám – vélem – amikor az igazán jelentős személyiségek szempontjából méricskéljük a települést, akkor a kisvárosi szintet aligha haladja meg városunk. Tehát ha valamely médium tekintélyes házigazdára szeretné bízni a műsorát, netán egy-egy lap kritikai rovatát, akkor nincs kikből válogatnia. Gáspárikkal mindenképpen nyert az Erdélyi Magyar Televízió.
Nagyon kellemesre sikeredett az a beszélgetés, amelyet a színi direktor úr legutóbb dr. Kerekes Medárd pszichiáterrel, a nemrég elhunyt Kerekes Tóth Erzsébet énekesnő fiával folytatott. Nem véletlen, hogy a riportalany a legbensőségesebb gondolatait is megosztotta a kérdezővel, hiszen látszott, hogy önmagával egyenrangú félnek tekinti a színművészt. Nem biztos, hogy – az egyébként igen tehetséges és intelligens – Kádár-Dombi Katával való beszélgetés során hasonló mélységekig jutott volna a pszichiáter. Egy héttel korábban a direktor úrnak nehezebb dolga volt a bolyais tanulóval, Kiss Annával, aki fordítói díjat nyert az Európai Bizottságtól. Ha stopperórával lemernénk az akkor elhangzott kérdéseket és válaszokat, talán az derülne ki, hogy a riporter többet beszélt, mint a riportalany. Ez általában súlyos vétségnek számít az elektronikus médiában, de hát az vessen követ Gáspárikra emiatt, aki képes hosszú mondatokat, válaszokat kicsikarni a mai tinédzserekből – mikrofon társaságában.
Summa summárum: már nem idegenkedek attól, hogy Gáspárik Attila vezeti az Erdélyi kávéház beszélgetéseit. Sőt! Nagyon sokat várok a rovattól. Kezdő újságíróknak a szakma nagy öregjei azt szokták tanácsolni: kellő alázattal és komolysággal álljon hozzá a munkához. Nos, Gáspáriktól alázatot, szerénységet botorság lenne elvárni. De azt igen, hogy tekintélye, tájékozottsága révén olyan személyiségeket vonultasson fel a rovatban, akik a közélet legmarkánsabb egyéniségei, akik éppen képben vannak valamiért. Természetesen az sem árt, ha nemcsak az untig ismert közszereplők jelennek meg társaságában a képernyőn, hanem azok is, akikről semmit nem tudunk, viszont jócskán megérdemlik, hogy reflektorfénybe kerüljenek.
Máthé Éva
