2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Koncertsorozat a Dzsesszklubban

Változatos, nívósnak ígérkező programsorozattal vár mindenkit november-decemberi eseményeire a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club. 

Változatos, nívósnak ígérkező programsorozattal vár mindenkit november-decemberi eseményeire a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club. A Sörház utcában megtalálható Dzsesszklub által az év végéig szervezett, illetve vendéglátott koncertsorozat számos neves együttest is felvonultat, különböző stílekben mozgó előadókat is Vásárhelyre csábít. A közönség kedvére válogathat a dzsessz-, az akusztikus rock-, a rap-, a metál-, a klasszikus rock-, illetve a bluesmuzsikát játszó fellépők koncertjei között a dzsesszklub különböző termeiben.

Az említett együttesek közül a sorrendben elsőként fellépő formáció a Luiza Zan & Hungarian All Stars nevet viseli. A november 24-én esedékes est albumbemutató: Luiza Zan dzsesszénekesnő a Heritage című első lemezét mutatja be a közönségnek. Az albumot szeretett és túl korán eltávozott, brácsa- és hegedűtanár édesanyjának, legnagyobb rajongójának ajánlja a művésznő, aki további neves dzsesszzenészekkel lép színpadra: Sárik Péter zongoraművész, Fonay Tibor basszusgitáros és Gálfi Attila dobos különleges eleganciával és virtuozitással gazdagítja a Heritage (Örökség) című albumot és a bemutató koncertet egyaránt.

Luiza Zan koncertjét egy különlegesnek ígérkező projekt követi: a marosvásárhelyi Bronx rockegyüttes egész Erdélyt bejárta akusztikus hangszerelésű koncertjével, a produkció most végre hazakerül: november 25-én, pénteken este 8 órától a dzsesszklub fölött lévő Ursus Sörházban hallhatják az érdeklődők.

A rockmuzsikát ismét dzsessz követi, egy neves külföldi előadó koncertje: november 29-én, kedden délután 5 órától Dino Massa olasz zongorista lép fel. Dino Massa a nápolyi konzervatóriumban végzett zongora és dzsessz szakon, Brunio Tommaso alatt. Aktív zeneszerző, dzsesszzongorát tanít a Cosenza és a Benevento konzervatóriumokban, emellett 1984 óta koncertezik. Játszott már Olaszországban, az Egyesült Államokban a Kansas City Jazz Museumban, Franciaországban, Spanyolországban, Magyarországon, Belgiumban, Lengyelországban, Montenegróban, Horvátországban és Boszniában.

A változatosság jegyében Dino Massa koncertjét egy rapelőadó követi: Cedry2k fellépésére november 30-án, szerdán este 8 órakor kerül sor. A címadó mellett fellép Jianu és Eufonic, illetve három helyi rapper: Boga, Vlad Fluereanu és Metonim. Az egészet levezeti DJ Sauce.

A rap kedvelőit pedig a kemény zenék hívei követhetik a Dzsesszklubban, ahol ezúttal a legendás kolozsvári metálegyüttes, a szókimondó szövegei révén is méltán elhíresült Truda lép fel december másodikán, az Oli!Management szervezésében.

Említettük a klasszikus rockmuzsikát is, és nem véletlenül: érdekesnek ígérkező produkcióra kerül sor december 8-án. A Desperado együttes ezúttal névadója, a legendás Eagles emléke előtt tiszteleg. A Desperado 1998-ban jött létre és mindmáig az egyetlen hazai country-rock együttes. Kedvenc formációjuk, az Eagles egyik daláról, a Desperado című egykori country-rock világslágerről nevezték el magukat. Számos híressé vált saját szerzeményük is van, de ezúttal úgy döntöttek: az Eagles-alapító Glen Frey halála után a néhai zenész emléke előtti tiszeteletadásként turnéra indulnak egy olyan produkcióval, amelynek első felében Eagles-számokat adnak elő, a másodikban pedig a saját dalaikat. Fellép Sandy Deac (ének, gitár), Kovács László (gitár), Vlad Spatar (ének, basszusgitár), Edi Raita (ének, billentyű), Răzvan Rotis (dobok, ütőhangszerek), Marius Precup (gitár, ének).

December 14-én a marosvásárhelyi Defender együttes évadzáró koncertje következik a Dzsesszklubban: este 7 órától Diós Brigitta és egy gyerekkórus társaságában lép fel az ismert vásárhelyi formáció, asztalfoglalás a 0724-400-322-es telefonszámon lehetséges.

December 15-én ismét a dzsesszmuzsikáé a főszerep: az East2East nevű gitárduó koncertjére látogathatnak el az érdeklődők: a két kiváló magyar dzsesszgitáros, Eichinger Tibor és Keri Gábor duója többnek ígérkezik egyszerű dzsessz-standardek két gitárra adaptált változatánál. Mindketten több zenekar számára és természetesen a sajátjaikénak is komponálnak, így műsorukban saját szerzemények és tradicionális magyar népzenei elemek adaptációi is felcsendülnek. A két művész nemrégiben rögzített koncertanyaga két erdélyi magyar zeneszerző-óriás, Kurtág György és Ligeti György zongoradarabjainak két gitárra átdolgozott saját átiratain alapszik – és természetesen rengeteg szabad improvizációnak is helyet ad.

A duó fellépését két karácsonyi koncert követi: december 21-én, szerdán este 8 órakor kerül sor a Christmas Jazz Night című estre, amelyen a hazai és nemzetközi dzsesszélet legendás alakja, Harry Tavitian zongorista lép fel – a művészt ezúttal is Cserey Csaba dzsesszdobos kíséri. Harry Tavitianról az amerikai sajtó azt állította, hogy a legérdekesebb romániai kortárs jazzman, akinek fontos szerepe volt a kelet-európai új dzsessz létrehozásában. Marosvásárhelyi karácsonyi koncertjén avantgárdista dzsesszt és archaikus bluesmuzsikát játszik.

A november-decemberi koncertsorozatot egy hagyományos rendezvény zárja: ez évben is sor kerül az Eurock Christmasre az Oli!Management szervezésében. A december 22-én, csütörtökön este 7 órától tartandó Rockkarácsony fellépőiről a későbbiekben tájékoztatunk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató