Koldusbot a betegség mellé

Szinte hetente felbukkan a szerkesztőségben két mankóval, nehézkesen érkezik, alig tud a két emeletnyi lépcsővel megbirkózni. Azonban a tengernyi gondja, a nincstelenség erős hajtóerő, legyőzi a testi és lelki korlátokat.

Fotó: Nagy Tibor

Szinte hetente felbukkan a szerkesztőségben két mankóval, nehézkesen érkezik, alig tud a két emeletnyi lépcsővel megbirkózni. Azonban a tengernyi gondja, a nincstelenség erős hajtóerő, legyőzi a testi és lelki korlátokat. Rokkantan, betegen is el kell indulnia, el kell intéznie ügyes-bajos dolgait, hiszen otthon egy nála betegebb feleség és egy még betegebb gyermek sorsa függ attól, hogy mennyire tud harcolni az eléjük gördülő akadályokkal, amivel bőven „megáldotta” a jó Isten és a társadalom.

Két mankóval járva, keresi igazát

T. János nem csak a szerkesztőségben ismerős, hanem a polgármesteri hivatal szociális osztályán is rendszeres ügyfél, ott is tudják róla, milyen helyzetben van. Nem kell elővennie orvosi papírjait, látható, hogy súlyos testi fogyatékkal élő ember. Bár szellemi fogyaték nyomai is mutatkoznak, az általa papírra vetett gondolatok összefüggőek, világosan érthető, mi az éppen aktuális panasza. Erről nemegyszer volt alkalmunk meggyőződni, hiszen az évek során közúti balesetét, gyermeke kálváriáját, felesége orvosi komisszió elé állítását, ami a hátrányos helyzetű státusba való besorolást kellett volna szavatolja, a telefon- és gázszámla körüli bonyodalmakat, az egyházhoz címzett köszönetét mind értelmesen fogalmazta meg. Az évek során sokszor próbáltunk segíteni rajta, volt, amikor sikerült, volt, amikor nem. A segítség abban állt, hogy rákérdeztünk, melyek a törvény adta jogai, mire számíthat, s mit nyújthatnak neki a szociális problémákért felelős intézmények.

„Levágták” a 234 lejes segélyét

Most újabb problémával keresett meg, azzal, hogy orvosi komisszió elé állították, aminek az lett az eredménye, hogy csak közepesen súlyos besorolást kapott és „levágták” a hátrányos helyzetű státusáért járó 234 lejes segélyét. A besorolását felülvizsgáló orvosi bizottság a hátrányos helyzetet születésétől „datálja”– erről a 4075 számú 2012. április 18-i orvosi bizonyítvány tanúskodik – , nem vették figyelembe, hogy emellé egy közúti baleset okozta sérülés miatti fogyaték is társul, amiért két mankóval kell közlekednie. Ezt hogy nem vette észre senki? Sőt, amikor a döntést megfellebbezte, újra befektették a kórházba, de nem az ortopédiára, ahol nyomban olyan diagnózis kerülhetett volna a leletei közé, amely lehetővé teszi a súlyos rokkantsági fokba sorolását, hanem a pszichiátriára, ahol enyhe szellemi visszamaradottságot állapítottak meg nála. Véleményünk szerint, ha a testi fogyatékot veszik alapul, akkor megmaradt volna a 234 lejes segélye. De mivel az enyhe szellemi visszamaradottságot vették alapul, a rokkantsági segélyt 33,5 lejre csökkentették. Persze, csak az értheti meg, mit jelent egy ilyen „érvágás”, aki volt már hasonló helyzetben, s aki tudja, minden lej számít a túléléshez. Hiszen a háromtagú család a férj 466 lejes betegnyugdíjából és 33,5 lejes segélyéből, továbbá a fiú 293 lejes segélyéből él. Ez utóbbit a személyi gondozó kezeli, s ebből fizetik a tömbházlakás fenntartási költségeit. Sem élelemre, sem gyógyszerekre nem jut. Gyógyszerre pedig nagyon sok pénz kell, mert nem minden orvosság ártámogatott.

– Szerencsém van az egyházzal, mert sokat segítenek, most is telefonáltak, hogy menjek, mert adnak ebédet – mondta a férj, aki a temérdek gyógyszert meg is mutatta nekünk.

A pénzzel együtt elúszott a buszbérlet is

– Ezelőtt 16 évvel kellett betegnyugdíjba vonulnom. Akkor, az akkori pénzben 89.000 lejes nyugdíjt kaptam. Három hónapig volt szociális segélyem, 260.000 lej, utána megemelték a nyugdíjamat 24.000 lejjel és levágták a 260.000 lejt. Háromtagú családom van, mindhárman betegek vagyunk. A feleségemnek nincs és nem is volt semmi jövedelme. A fiam, aki hátrányos helyzetű, 293 lej „handicapat” segélyt kap.

Egy baleset következtében mozgássérült lettem, kétszer műtöttek meg, 2003-ban és 2005-ben. Kettes fokozatú rokkanttá nyilvánítottak és februárig 234 lejt kaptam. Ekkor újra komisszióhoz kellett mennem és el is mentem. Két hónap várakozás után megkaptam az eredményt: hármas rokkantsági fokozatba minősítettek vissza, ami azt jelenti, hogy 35 lejt kapok. Elvették az adókedvezményt és a városi buszra érvényes buszbérletemet – írja T. János.

Akinek a lábával van baj, miért az „erdő alá” utalják be?

Azt tanácsolták, hogy ha vissza akarja kapni a II. fokozatú besorolást, akkor be kell feküdnie a klinikára. Ezt meg is tette, április 12–16. között befeküdt, de az eredmény változatlan maradt, a III. fokozatú rokkantsági besorolásban maradt. – Nem értem azt, hogy ha annyira fáj a lábam, hogy még mankókkal is alig tudok járni, miért kellett a pszichiátriára, az erdő alá befeküdnöm? Amikor feltettem ezeket a kérdéseket, süket fülekre találtam, és nem kaptam választ a kérdéseimre. Amikor bejutottam az 1-es szobába a 13-as számmal, akkor jött a válasz, hogy nem vagyok jogosult semmire. Az előttem levő másik két személy „sikeres” volt, ők megkapták a remélt besorolást. Kérdéseim mai napig válasz nélkül maradtak. Mit fogok mondani a beteg gyermekemnek, amikor nem lesz mit enni adjak neki, mert az illetékesek koldusbotra juttattak? Jövő év szeptember 18-án kell újra a komisszió elé mennem. Addig nem lesz más mód, ki kell álljak az utcasarokra kéregetni – mondta T. János.

Kérheti esete újraelemzését

Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának vezetője ismeri a helyzetet. Szerinte nagy gond, hogy sok sérült embernek visszavágják a segélyét. Annak van nyert ügye, aki hangosan követeli a jogait, azt, ami törvényesen jár neki. Van, aki ügyvédet fogadott, Bukarestben fellebbezett és visszakapta a segélyét. – Nagyon megrendítő esetekről tudunk, olyanról is, aki ágyban fekvő, levágták a lábát, s mégsem kapta meg azt a rokkantsági fokot, ami feljogosította volna a 234 lejes segélyre.

T. János a megye 16.000 leszázalékolt betegeinek egyike. Dr. Stekbauer Andrea, a rokkantsági fokot megállapító orvosi komisszió elnöke, akit telefonon értünk el, elmondta, hogy célszerű lenne, ha újból elmenne hozzá a beteg.

– Újból kell látnom őt is, a dokumentációt is ahhoz, hogy véleményt mondhassak. Nem tartom valószínűnek, hogy a komisszió tévedett volna, annak ellenére, hogy rengeteg az elégedetlenség. Ugyanis a vizsgálatokat jó szakemberek végzik. Mi a rokkantságot minősítjük, nem a szociális helyzetet. Nem zárkózunk el attól, hogy újból megvizsgáljuk a beteget, s a törvényes előírásoknak megfelelően járjunk el. Ez kötelességünk – mondta dr. Stekbauer Andrea.

Ez a lehetőség új reményt csillant fel a betegséggel, nyomorúsággal együtt élő család életében. Kínnal-bajjal, nélkülözéssel, valahogy tengetik az életet, csak az őket ért igazságtalansággal ne kellene harcolniuk – mondták. Amikor felvetettük az otthonban való elhelyezés gondolatát, a férj kategorikusan elzárkózott attól, amíg lehet, küzd a gyermekéért, a feleségéért, de nem engedi, hogy szociális otthonba kerüljenek!