2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ötödik alkalommal tartották meg

Múlt vasárnap ötödik alkalommal tartott hagyományőrző aratóünnepséget a nyárádkorácsonyi Tulipán Gazdakör, partnerségben Nyárádkarácson község önkormányzatával. Az eredmény magukat a szervezőket is meglepte.


Fiatalok és idősek is magukénak érzik az aratóünnepséget    Fotó: RMGE Maros



A fintaházi ünnepségre a község falvai külön-külön aratócsapatokkal érkeztek, pálinkával fogadták őket reggel a helyiek a templom előtt. A jelenlévőket Fazakas Miklós, a Tulipán Gazdakör elnöke köszöntötte, külön megköszönve az aratók és a meghívott gazdakörök részvételét. Kifejtette, hogy az ünnepség célja a közösségépítés. Megőrizzük, továbbadjuk hagyományainkat és kultúránkat fiataljainknak, megerősítve az összetartozás érzését, ezáltal is támogatva a szülőföldön való megmaradást – mondotta. Ezt követően Bodó Károly Gyula, Nyárádkarácson község polgármestere és Kolcsár Károly parlamenti képviselő üdvözölte a résztvevőket. 

A köszöntőbeszédek után a fiatalok nyárádmenti tánccal tették színesebbé a pillanatot, majd az aratócsapatok nagy érdeklődés közepette lovas, traktoros szekerekkel kivonultak a munkavégzés helyére, és bemutatták a hagyományos kézi aratást. A rendezvény célja az aratás hagyományának felelevenítése és továbbadása a fiatalok számára, valamint a munka elvégzésének megünneplése.

Az aratás végeztével a tömeg az erdő árnyékába húzódott, ahol Puskás Ferenc Csaba fintaházi lelkipásztor tartott hálaadó istentiszteletet, majd a szervezők töltött káposztát és bográcsgulyást szolgáltak fel ebédre, az esemény parasztjátékokkal, beszélgetéssel és mulatással zárult.




Fazakas Miklós a Népújság érdeklődésére elmondta: öt évvel ezelőtt, látva a települések közötti rivalizálást, olyan eseményre gondoltak, amely egybefogja mindazokat, akik hajlandóak a közösségükért cselekedni. Így született meg az aratóverseny ötlete, amely sikeresnek bizonyult, évről évre nő az érdeklődés iránta. Idén százötven résztvevőre számítottak, végül ennek kétszeresére nőtt az érdeklődők száma. Folyfalva, Hagymásbodon, Csiba, Nyárádkarácsony, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Somosd és a község fiataljainak csoportja nevezett be. Büszkeséggel tölti el a szervezőket, hogy a fiatalok mind nagyobb érdeklődést mutatnak, s az idősebbektől eltanulva az aratógereblyével felszerelt kaszával való vágást, a kévekötést és a kalangyarakást, nem maradnak alul a versenyben.

A rendezvény már jól működik, aminek nagyon örülnek, és külön megköszönik mindazoknak, akik támogatták az aratóünnepséget anyagilag vagy terménnyel (zöldség, kenyér), vagy kivették a részüket az előkészületekből, a szervezésből és a lebonyolításból. Az RMGE Maros szervezet elnöki tisztségét is betöltö Fazakas Miklós úgy véli, ez a rendezvény is az összefogás eredménye, és pozitív visszajelzés arról a nagy munkáról, amit az egyesület végez a gazdakörök, települések szintjén is a Szülőföldön okosan oktatási program és egyéb kezdeményezések révén. Céljuk a fiatalok számára olyan életfeltételeket teremteni, hogy megtalálják a helyüket itthon, és érezzék, hogy nincsenek egyedül, hanem egy nagy, erős közösség tagjai.

Idén először hívtak meg a megye más településeiről is gazdaköröket, így Istvánháza, Fehéregyháza, Marosszentgyörgy, Sáromberke küldöttségei is jelen voltak. Külön érdekesség, hogy Móré Szabolcs parcelláján tavaly a Fehéregyházán tartott Kárpát-medencei búzaösszeöntésen begyűlt gabonát vetették el, a most learatott búzából pedig az összetartozás kenyerét sütik meg a következő búzaösszeöntő ünnepségre.

A jövő évi aratóünnepség házigazdája Somosd lesz.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató