2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismét megszervezi takarítóakcióját a Marosvásárhelyi Rádió

Április 20-án 11 órakor kezdődik a Marosvásárhelyi Rádió Közösen kitakarítjuk! című eseménye. A takarítóakciót először 2017-ben szervezték meg, azóta pedig minden évben – kivétel 2020, a koronavírus-járvány miatt – tisztává varázsolják a Maros-partot. Az eseményre várnak minden érdeklődőt, a találkozás a kompnál lesz, viszont, aki nem szeretne addig kimenni, az a Kárpátok sétányon is csatlakozhat, hiszen egészen a szentkirályi gátig összeszedik a szemetet.

Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője, az esemény ötletgazdája lapunknak elmondta, hogy három kategóriába lehet besorolni a Maros-parton található szemetet. Az egyik, amit a víz hoz, ez a leglátványosabb, viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy ebből van a legkevesebb. A második az, amit a halászok és piknikezők visznek, majd „ottfelejtenek” a Maros-parton. A harmadik, ami egyben a legsúlyosabb is, az az építkezési hulladék, illetve a bútorok, tehát az a szemét, amit egyesek szándékosan visznek ki és dobnak el a természetben. Lehet másra mutogatni, és lehet azt mondani, hogy minek összeszedni más szemetét, de látni kell azt is, hogy a Maros-part helyszíne lehet számos kültéri tevékenységnek, amelyek sokkal jobbak, mint egy sötét szobában egy képernyő előtt ülni, valamint mindenki jobban érzi magát, ha például séta közben  a lába alatt nem recsegnek az eldobált palackok – hangsúlyozta Szász Attila.

Azoknak, akik kimennek április 20-án szemetet összeszedni, lehetőségük nyílik kipróbálni több sporttevékenységet, mint például kajakozás vagy slackline (kifeszített hevederen való egyensúlyozás).

Furcsa módon a Közösen kitakarítjuk!-nak nem a takarítás az elsődleges célja, hanem az, hogy felhívja a problémára a figyelmet. 

– A környezetvédelem és annak tudatosítása, hogy a szemetet az arra kijelölt helyre kell vinni, az elsődleges cél, azt szeretnénk, ha minél több embert foglalkoztatna ez a kérdés – mondta Szász Attila. Hozzátette: a nevelés egy lassú folyamat, viszont jó látni azt, hogy a fiatalok évről évre érdeklődnek az esemény iránt. Ők a legjobb tanítóik a szüleiknek, nagyszüleiknek, hiszen jóval kisebb az esélye annak, hogy valaki például a Maros-parton fogja eldobni a szemetét, ha tudja, hogy a gyermeke fogja majd azt összeszedni.

Ha most valaki kisétál a Maros-partra, azt látja, hogy szó szerint és nagymértékben áll a szemét. Sajnos minden tavasszal arra ébredünk, hogy miután elolvad a kevés hó, megjelenik a szemét, távolról nézve ez nem mindenhol olyan feltűnő, de ha közelebb megyünk, látható, hogy lényegében mindenhol ott van, húzta alá az esemény ötletgazdája, aki azt is elmondta, hogy a Hétfák körüli szakaszon van a legnagyobb gond ilyen tekintetben.

A legtöbb szemetet az első évben, 2017-ben gyűjtötték, amikor évekig nem volt ilyen akció. Akkor hat nagy teherautónyi szemét gyűlt össze, azóta valamennyit csökkent ez a mennyiség, de még így is évente több teherautónyira becsülhető a Maros-parton eldobált szemét. Ami pedig az eseményen részt vevők számát illeti, azt nagyban befolyásolja az időjárás, illetve az, hogy (esetleg) milyen ünnepnapra esik az akció. – Reméljük, hogy idén minden kritériumnak megfelelünk, és senki nem akar majd másra hivatkozva távol maradni – fogalmazott a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője. A szervezők biztosítanak kesztyűt és szemeteszsákot, tehát csak a részvételre van szükség.

Összességében nézve a Maros-part számos szabadidős programnak lehetne a helyszíne, és méltánytalanul alulértékelt. Ahhoz, hogy jobban értékeljék, feltétel a tiszta környezet is, ezért van szükség a nevelésre, arra, hogy az emberek leszokjanak arról, hogy szemétlerakónak használják a zöldövezeteket, erre próbálja nevelni a lakosságot a Közösen kitakarítjuk! Hogy meddig marad meg a tisztaság? Ez már az embereken, rajtunk múlik!

Az idei, hetedik Közösen kitakarítjuk! partnerei: Ecolect Mures, Maros Megyei Barlangi és Hegyimentő Szolgálat, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Maros Művészegyüttes, Maros Megyei Rohammentő Szolgálat, Bioeel, Mures Runners, Outdoor Experience, GoKart, Marosszéki Közösségi Alapítvány, DIVERS Egyesület – Női Akadémia, What’s in the Box Production, JCI Marosvásárhely, Outward Bound, 3SS, Erdélyi Magyar Televízió, Népújság, Vibe Fesztivál, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint Marosvásárhely és Marosszentgyörgy önkormányzata és Maros Megye Tanácsa.

A tavaly összegyűjtött szemét egy része

Fotó: archív

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató