2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A választójoggal rendelkező betegek, fogvatartottak

Mozgóurnát igényelhetnek

Azokon, akik mozgásszervi vagy egészségi okok miatt nem tudnak eljutni szavazni, segítenek abban, hogy alkotmányos szavazati jogukkal élhessenek – tájékoztatott Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

Ennek érdekében a www.sooszoltan.ro honlapon könnyen elérhető és érthetően megfogalmazott tudnivalókat tettek közzé a szavazásról és a szavazókörzetekről, illetve a mozgóurna-igénylésről. 

Mozgóurnát azok vehetnek igénybe, akik betegség vagy fogyatékosság miatt utazásra képtelenek, kórházban vannak, idősek otthonában vagy más, hasonló állami vagy magán szociális intézményben tartózkodnak, valamint a fogvatartottak, előzetes letartóztatásban, házi őrizetben levők, szabadságvesztésre ítéltek, akik nem veszítették el választójogukat. Igényelheti maga az érintett, vagy igényelhető valaki másnak, akinek erre szüksége van.

Mozgóurna igényléséhez egy kérvényt kell letölteni, amely elérhető a www.sooszoltan.ro honlapon, ahol további információkat is találnak, ugyanakkor az igényt telefonon is lehet jelezni a 0753-665-562-es számon.


Csalási kísérletek 

A Digi Románia cégjelével

A Digi Románia csapata is csalási kísérletekre hívja fel ügyfelei figyelmét.

Tájékoztatásuk szerint olyan csalárd kezdeményezésekről van szó, amelyben a Digi Romania cégjelzésével visszaélve megtévesztik az előfizetőket.

Május 15-e óta észleltek adathalász kísérleteket, ezért az alábbi fontos tudnivalókról tájékoztatnak:

– A DIGI soha nem kér bankkártyaadatokat a kifizetésekhez. Az ilyen kérés csalási kísérletnek minősül.

– A csalárd e-mailek a Digi Románia vizuális identitását utánozzák.

Hogyan lehet védekezni:

– Ellenőrizni kell a feladót, figyelni arra az e-mail-címre, ahonnan az üzenet érkezett.

– Ne adjon meg személyes adatokat, ne válaszoljon gyanús kérésekre, és ne adjon meg pénzügyi vagy személyes adatokat törvénytelen oldalakon.

– Amennyiben bárki gyanús e-mailt kap, azonnal jelentse a Digi ügyfélszolgálatának.

– Legyen éber, és győződjön meg arról, hogy csak megbízható forrásból származó e-maileket nyit meg, és védje meg személyes adatait! – áll a Digi Románia csapatának közleményében.


Ingyenes InterRail-bérlet fiataloknak

Európa arra vár, hogy felfedezd!

Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU programja keretében idén nyáron 35.511 európai fiatal kaphat ingyenes európai vonatbérletet – közölte az Európai Bizottság.

Az EU Erasmus+ program részét képező DiscoverEU-program legutóbbi pályázatának nyertesei 2024. július 1. és 2025. szeptember 30. között egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak Európa-szerte. A fogyatékossággal élők vagy egészségi problémákkal küzdők kísérőket is vihetnek magukkal. A kiválasztott fiatalok, annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Ebben a pályázati körben azok a fiatalok pályázhattak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek, ezt a két dátumot is beleértve. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhattak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint ez volt a kilencedik pályázati forduló. Eddig több mint egymillió európai, 18 évet betöltött fiatal élt már a lehetőséggel. A DiscoverEU-pályázatok évente kétszer, tavasszal és ősszel nyílnak meg. 

Az őszi pályázatra időben érdemes jelentkezni, ezért időnként meg kell látogatni a https://youth.europa.eu/discovereu_hu honlapot.

A kiválasztott résztvevők automatikusan a DiscoverEU nagykövetei lesznek. A DiscoverEU nagyköveteként be kell számoljanak utazási élményeiről a közösségi oldalakon, de személyesen is tarthatnak élménybeszámolókat az iskolában vagy a helyi közösségekben. 


Emberkereskedelem 

A bel- és külföldi munkaerő-kizsákmányolás megelőzése

A Maros megyei rendőrség is csatlakozott A román állampolgárok munkaerő-kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelemmel szembeni kiszolgáltatottságának csökkentése az országban és külföldön elnevezésű projekthez. A felvilágosító akciók keretében a diákok, fiatalok, valamint családjuk számára továbbítanak hasznos tanácsokat.

A román állampolgárok munkaerő-kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelemnek való kiszolgáltatottság csökkentése az országban és külföldön elnevezésű felvilágosító akciót a Román Rendőrség az Emberkereskedelem Elleni Nemzeti Ügynökséggel és a Román Határrendőrséggel együttműködve szervezte.

A projekt célja, hogy megelőzze a román állampolgárok munkaügyi kizsákmányolása céljából történő emberkereskedelmet az országban és külföldön azáltal, hogy felhívja a figyelmet az emberkereskedelem kockázataira és következményeire.

Mivel az emberkereskedelem az emberi jogok és szabadságjogok súlyos megsértése és a legsúlyosabb humanitárius következményekkel járó bűncselekmények egyike, a Marosvásárhelyi Bűnügyi Osztály rendőrei csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, és több tájékoztató prevenciós tevékenységet végeztek oktatási intézményekben, melyek során a rendőrök tájékoztatták a diákokat az állampolgárok jogairól, azok megsértésének szankcióiról, a megelőzésről, a védelmi intézkedésekről, az áldozatok számára igénybe vehető szolgáltatásokról és azokról az intézményekről, amelyekhez segítségért fordulhatnak az áldozatok.

Az emberkereskedelem elleni nemzeti ügynökség marosvásárhelyi regionális központjának szakembereivel tartott találkozók során a fiatalok szórólapokat kaptak, amelyek hasznos ajánlásokat tartalmaztak számukra és szüleik vagy hozzátartozóik számára. 

A munkaerő-kizsákmányolás formái 

Ha valaki a hét minden napján dolgozik, de bérét csak rendszertelen időközönként vagy egyáltalán nem fizetik ki, ha a közösség többi részétől elszigetelve, zsúfoltan, rossz körülmények között lakik, ha munkaszerződés nélkül dolgozik, és folyamatosan retteg a kitoloncolástól – ezek mind a munkaerő súlyos kizsákmányolásának példái. A „súlyos munkaerő-kizsákmányolás” hivatalosan ennek minden olyan formáját jelenti, amely büntethető annak a tagállamnak a jogszabályai szerint, ahol erre sor kerül. A munkaerő-kizsákmányolás áldozatai gyakran elszigetelten dolgoznak a földeken, háztartásokban vagy építkezéseken. A munkavállalók személyes helyzetével összefüggő kockázati tényezők közé tartozik például, ha nem beszélik annak az országnak a nyelvét, ahol dolgoznak, alacsony az iskolai végzettségük, vagy a származási országukban mélyszegénységben éltek. Kockázati tényezők például, ha a munkaszerződést nem olyan nyelven írják, amelyet a munkavállaló is ért, nem tájékoztatják a munkavállalót a jogosultságairól, vagy növelik a munkavállaló függőségét (biztosítják a szállást és a közlekedést stb.). 

Külföldi munkavállalás előtti tanácsok

Ha valaki külföldön szeretne dolgozni, és már van ajánlata, érdemes figyelembe venni az alábbi tanácsokat:

– Jegyezze fel Románia diplomáciai vagy konzuli képviseletének elérhetőségét a célországban.

– Előzetesen tájékozódjon a célország Romániában akkreditált diplomáciai képviseleténél arról, hogy milyen feltételek mellett léphet be az adott ország területére munkavállalás céljából.

– Ne menjen külföldre dolgozni, amíg nem rendelkezik érvényes munkaszerződéssel, amelyet legalább két példányban, a munkavállaló által jól ismert nyelven kell elkészíteni.

– Mielőtt külföldre megy, mondja el valakinek, akiben megbízik, hogy kivel, hová és hogyan hagyja el az országot.

– Beszéljen meg egy jelszót/felismerő kódot, amelyet az országban tartózkodó emberekkel való kommunikáció során használhat, arra az esetre, ha problémái adódnának, és ezt nem tudja közvetlenül közölni.

– Ne adja át személyazonosító okmányait senkinek (kivéve a vám- és rendőrtiszteket).

– Készítsen több másolatot az összes szükséges úti okmányról, és tartsa azokat különböző helyeken.

Figyelmeztető jelek

Veszélyt jelenthet, ha:

– Felajánlják, hogy pénzt adnak kölcsön az utazás vagy a szállás kifizetéséhez.

– Azt javasolják, hogy hamis dokumentumokkal utazzon.

– A munkát felajánló azt tanácsolja, hogy ne nyilatkozzon az utazása valódi okáról, felajánlja, hogy megőrzi a személyi igazolványát vagy útlevelét, mert úgymond „biztonságosabb”.

– Elveszi a mobiltelefonját.

– Megmondja, hogy ne vigyen magával csomagot.

– Írásos szerződés nélkül, csak szóban tesz olyan ígéreteket, amelyeket nem lehet ellenőrizni.

Ha valaki csapdába került

– Próbálja meg elhagyni a helyet, ahol akarata ellenére fogva tartják.

– Vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel vagy az országában működő román nagykövetséggel/konzulátussal.

– Tájékoztasson mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, hogy emberkereskedelem áldozatává vált.

– Küldjön segélykérő üzenetet egy Romániában élő rokonának vagy közeli barátjának (telefonon, sms-ben).

Illusztráció

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató